Exkluzív, a Szfinx csillagászata

Atlantisz titkaival

Tartalom:

1. A történelmi özönvíz jelentősége;

2. A Szfinx csillagászata;

3. A Szfinx, mint világóra jelentősége;

4. Atlantisz civilizációjának titkai;

5. Összefoglalás: 5.2. a csillagkép egységek vaskúti elmélete.

A tanulmány címválasztásával azt szerettem volna közölni az interneten keresztül a világ közvéleménye felé, hogy egy különleges, a jövő kérdéseinek helyes megválaszolására különösen alkalmas, nagyjelentőségű témával zárom a honlapom írásait. Aki már beletekintett a felkínált menűsor témáiba, könnyebben megérti, hogy a társadalomtudományok feltárt útvesztőiben csak úgy tudunk közösen eligazodni, ha megtaláljuk azt az igaz, megcáfolhatatlan emberi történelmi alappontot vagy sarokpontot, képletesen az események világítótornyát, mely minden történelmi kérdésben kiindulópontunk lehet.

1. A történelmi özönvíz jelentősége.

Az előző tanulmányokban érzékeltettem, hogy sikerült megtalálnom a magyar őstörténet rejtvénykulcsát. Segítségével minden meghatározó kérdésére, elsősorban a világtörténelem indoeurópai történéseire, megfejtettem a valóság igaz tudományos válaszait. A feldolgozása során egyre nagyobb igénnyel fogalmazódott meg bennem, hogy meg kell találni a Homo sapiens kifejlődésében azt a csomópontot, mely minden emberi történés közös találkozási pontja, minden ma ismert esemény közös nevezője lehet. Ez a történelmi alappont nem lehet más, mint a Biblia által is megörökített TÖRTÉNELMI ÖZÖNVÍZ valósága.

Az együttgondolkodásunk érdekében határozzuk meg a történelmi özönvíz – a továbbiakban röviden csak özönvíz – fogalmát. A közvélemény elsősorban bibliai legendaként ismeri. A vízözön mítoszát, mint a rendezett ősvilág visszasüllyedését a környezeti káoszba, számos ókori nép mitológiája ismeri, de az időpontjára nincs pontosan értékelhető adatuk. Példaként a Pallas Nagylexikon a geológiában a földtörténet legfiatalabb neogén korszakát követő időszakába, az utóbbi 3 millió évbe teszi az időpontját. Ez a korszak megfelel a pleisztocén időszakának, vagyis az egymás után következő jégkorszakok és felmelegedések özönvízszerű változásainak sorozataival. A történelemtudomány szempontjából a példaként említett két megoldással szemben, nekünk egy sokkal pontosabb időmeghatározást kell kidolgoznunk.

Az özönvíz történelmi fogalmának megalkotásához meg kell határoznunk a fő paramétereit. Mi változtathatja meg alapjaiban egy faj fejlődését? A környezeti hatások rövid időszak alatti gyors megváltozása. Ha ez a változás a faj gradációjára növelő hatással bír, akkor egy kedvező környezeti hatás bekövetkeztéről beszélhetünk. Egy faj gradációja milyen evolúciós okok következtében válhat logaritmikusan gyorsulóvá? Elsősorban, ha a biológiai erejéből generálódóan, a környezetében (bioszférában) dominanciára tesz szert, esetünkben csúcsragadozóvá válik. Másodszor, ha maga a környezete is erőforrás felépülési fázisba kerül, vagyis a kedvező ökológiai feltételek hatására elegendő erőforrása képződik a saját gradációjának a fenntartására. Tehát nekünk, az ökológiai változásnak azt az időpontját kell meghatároznunk, mely hatására a vizsgálódásunk szakaszában az egész bioszféra (az élet maga) egy kedvezőbb környezeti szakaszba került. Még egy fontos szempontra kell ügyelnünk, hogy a fajunk mai életszakaszához megszakítatlanul kapcsolódó időpontról lehet csak szó. Az ember folyamatos fejlődésében visszafelé az időben azt a legutolsó kedvező környezeti változást kell megkeresnünk, mely szorosan kapcsolódik mai állapotunkhoz.

A paraméterek meghatározásával most már meghatározhatjuk az emberi fejlődés egyik legfontosabb korszakhatárának fogalmát: történelmi özönvíz = az a határpont, mely a földtörténeti korok szerint a pleisztocén (jégkor) utolsó Würm IV. eljegesedésének felolvadása kezdetétől, a holocén (jelenkor) kialakulásáig tartó átmeneti időtartamának a számtani közepe. Ez az időszak lényegében egybeesik az Alleröd-oszcilláció és a Dryas III legfiatalabb tundraidőszak 12000-10000 közötti éveivel, benne a geológiai átmenet csúcspontján lezajló özönvíz jelenségével.Az időpont meghatározásunkkal a történelmi özönvíz átlag időpontja megfelel az i.e. 9000. évvel, vagyis földtörténeti korban számítva a 11000. évvel, a legnagyobb vízözönszerű természeti átalakulások fordulópontjával. Az időpont meghatározásunkat a régmúlt miatt nem szabad abszolút értékűnek venni. Ilyen geológiai változások mindig hosszú átmeneti idővel zajlanak. Ahogy a jégkorszakok utolsó Würm szakaszának (15-10 ezer évek között) eljegesedései és felolvadásai is legalább öt szakaszban, de lényegében a 12-10 ezer évek közé eső utolsó ilyen időszak folyamatában válik a fajunk számára kedvezővé. A holocén pontos kezdete is hasonló átmenettel értelmezhető. Maga az özönvíz valósága, amely a folyamatos felmelegedés hatására bekövetkező nagy esőzések és árvizek felszínt és életlehetőségeket formáló erejeként maradt fenn az ősi mondavilágban, a befejező fázisa szintén a 12-10 ezer évek közé sorolható geológiai eseménye Földünk legújabb korának. Ami nem zárja ki, hogy akár 13 ezer éve is lehetett egy szintén nagy özönvízszerű felolvadás, amelyről néhány forrás beszámol.

A Biblia által is megemlékezett özönvíz eseményei az akkor már a teljes valóságában létező modern ember történelmét vágja ketté. Két teljesen eltérő fejlődési szakaszt hozva így létre. Az emberi fejlődés első történelmi szakasza az évmilliókkal ezelőtti kezdetektől tart az özönvízig. A mai történelmi kifejezésekkel élve ez az időszak lényegében megegyezik az (ős) kőkorral (paleolitikum), mely szakasz a földtörténet pleisztocén korával zárul. Geológiailag ezt az időpontot a szakirodalom tízezer évvel ezelőttre datálja, vagyis az utolsó jégkorszak felolvadásának a végére.

Az emberiség fejlődésének második szakasza viszont azonos a földtörténet jelenkorával, vagyis az utolsó jégkorszak utáni, a holocén tízezer éves időszakával. Magába foglalja a történelmünk mezolitikum (átmeneti kőkor), neolitikum (újkőkor), réz, bronz és vaskorait. Az özönvíz végétől tart a napjainkig. Meg kell jegyeznem, hogy a hagyományos felosztás is kifejezi az emberi fejlődés folyamatának lényegét, de nem ad a fenntartható élet kérdéseire minősített választ. Miként a honlapom filozófiai felépítéséből is adódik, az emberiség történelme csak akkor válhat pontos tudománnyá, ha a múlt eseményeiből a jövő kérdéseire is képesek vagyunk egzakt válaszokat adni.

Elsősorban az indoeurópai történelmi egységre kiterjedően, az özönvízzel bekövetkező történelmi változások jelentőségéről „a szláv népek eredettörténete” című előző menüpontom alatt már foglalkoztam. Nem megismételve az ott leírtakat, csak a lényegét egy mondatban. A modern ember történelmi, társadalmi és kulturális életének őskori természetes fejlődése az özönvíz katartikus hatására megszakad, s helyébe lép az emberi uralom (csúcsragadozó) új modern és természetellenes fejlődésbe torkolló jelenkori (holocén) szakasza.

Mint látjuk, az új történelmi szakaszfelosztás pontosan meghatározza az emberi fejlődés folyamatát. Az özönvíz előtti első vagy őskori szakaszát végig a természetes életforma jellemezte, addig a második vagy újkori szakaszát a természetellenes életformába torkolló fejlődése jellemzi. Ha az emberiség a hagyományos elsődlegességére épülő, alapjában helyes természetes fenntartható életformáját nem váltja fel a gradációja generálta természetellenessé váló fenntartható fejlődése hamis életfelfogására, akkor most nekünk sem kellene egy új történelmi törzsfogalmat megalkotnunk. Ahhoz, hogy az emberiség tudatában is visszatérhessen a fenntartható természetes életformájához, meg kell ismernie a valós történelmét. Ennek az új történelmi szemlélet megtanulásának első állomása lehet, a történelmi özönvíz korszakváltó időpontjának és következményeinek a megismerése.

A Szfinx csillagászata tanulmány öt fejezetre tagolódik. Az első általános részt követi egy amatőrcsillagász barátom, Vaskúti György tudományos leírása, az új idő és az özönvíz időpontjának meghatározása csillagászati eszközökkel témaköre. A harmadik részben további elemzések találhatóak a Szfinx, mint a világóra ősi megvalósulásáról, mely pontosan elmondja nekünk a történelmi özönvíz végének az időpontját és a „Szep Tepi” = új idő kezdete, vagyis az emberiség újkori történelmének kezdeti évszámát. A negyedik fejezetben az első történelmi szakasz Atlantisz civilizációjának titkait tárom fel, hogy az ötödik összefoglalás fejezettel zárjam le témánkat.

A honlap a társadalomtudományok alternatívájának megfelelő ismeretterjesztő mű. A konvencionális, a tradíció hierarchiájára épülő tudásalapú társadalom hibás működésére fel kell hívni a világ közvéleményének figyelmét. A világunk egyre inkább a kvázi (hozzávetőleges) demokrácia felé tart, ezért különösen irritáló az a tudományos valóság, hogy benne a magyar tudományos élet is diktatórikus felépülésű. A hatalom tudományos intézményeinek csúcsain ülő tudósok önmaguk határozzák meg, hogy ki lehet a tudós ember, ki léphet be a zárt köreikbe. A lényeg a „zárt köreik” kifejezésen van. Ezért már az első lépéssel eldől, hogy egy zárt tudományos egylet befelé igen, de kifelé sohasem lehet demokratikus felépítésű szervezet. Azok, akik osztályozottan megakadályozzák, hogy kívülről is be lehessen kerülni a társaságba, logikailag diktatúrát kell alkalmazniuk a belépni akarókkal szemben.

Egy tudományos társaság csak akkor válhat demokratikus szervezetté, ha nem kegyet és kiváltságokat gyakorol azok felé, akiket belül engednek a körön, és diktatúrát azokkal szemben, akik kívülről mégis szeretnének bekerülni a társaságba. Az adminisztratív úton szabályozott tagsági viszony sohasem lesz a demokrácia előrevivő társadalmi ereje. A bekerült kiváltságosok a továbbiakban más a saját kiváltságaik megvédéséért küzdenek. A szervezeti rendellenességeket azért kellett röviden érintenem, hogy megértsék, mi elsőként egy tudományos fórumon szerettük volna az elgondolásainkat lektoráltatni és hasznosításra felajánlani, de Magyarországon egyetlen tudományos intézet sem fogad be külsős elgondolásokat megvitatásra. Más választásunk nem lévén, megvédés nélkül, csak az interneten láttunk lehetőségét a téma megjelentetésére.

Ha a magyar tudományos élet demokratikus szervezetű lenne, akkor a honlapnak sem az „alternatíva a társadalomtudományok özönvizén” lenne a címe, hanem tudományos vitairatként beadvány lenne a Magyar Tudományos Akadémiához. Mivel ilyen fórum nincs, ahol első körben nyugvópontig kitárgyalhatóak a tudományok alternatív felvetései, senki sem lehet nyertes. Pedig egy oly nagyjelentőségű kérdés felvázolása vár a továbbiakban a lap olvasójára, amelyre tízezer év óta nem kerülhetett sor.

A történelemtanítás már az ókortól keresi azt a sarokpontot, a tudományos mértékét, melyhez viszonyítva feldolgozható lenne a helyes világtörténelmi folyamat. Miként egyetlen emberi tevékenység sem képzelhető el a folyamat kezdőpontjának kicövekelése nélkül, ugyanígy, a hiteles történelemtudomány felépítése sem létezhet egy mindenki által elfogadott pontos, hiteles, megkérdőjelezhetetlen alappont nélkül. S mivel ez az alappont már ősidők óta létezik, és a bibliai özönvízként mindenki ismeri, csak a tudományos szerepe nem feltárt, nekünk e tanulmány szerzőinek, csak a bevezetésére kell a javaslatunkat megtenni.

Az emberiség történelmének az a legnagyobb alkotása, mely pontosan megfelel a fenti követelményeknek, már évezredek óta létezik. A Gízai-fennsíkon áll egy emberalkotta kőszobor, a kőbevésett Szfinx, mely annak a kultúrának a terméke, amelyik az özönvíz elmúltával az ismét magához térő ősi társadalomban örök érvényűen megjelölte számunkra az utódok részére, az emberi fejlődés második szakaszának pontos történelmi kezdőpontját. Ennek az ősi kódolt titoknak a megfejtésével már mások is foglalkoztak, de a valódi jelentőségéhez még senki sem jutott közel. E dolgozatban azt szeretnénk kifejezni, hogy a Szfinx nem csak egy egyszerű kőszobor, hanem a maga valóságában egy csillagászati objektum. Egyben mutatja az emberi fejlődés második szakaszának a kezdő időpontját, másodszor pedig az özönvíz végének pontos dátumát, csak tudni kell értelmezni a jeleit. Mindez az utókornak szánt üzenet, amelyet a Nílus menti ősnép pontos csillagászati megfigyeléseinek kőszoborba merevítésével alkotta meg, a közvélemény előtt a titkok titka. Nekünk utódoknak a megfejtés tiszte maradt.

Ha a közvélemény megértené, hogy az őseink így jelezték az utókor felé, hogy egyedül csak a természet részeként maradhat fenn az emberiség, akkor ők mindent megtettek az utódok életének az örökségéért. A mai emberi társadalmak, bár többnyire a helytelenül értelmezett ökológiai kényszerei hatására, mégis letértek a fenntartható élet helyes útjáról. Ha még a technikai civilizációnk jelenlegi csúcspontján sem értjük meg, hogy az emberiségnek szinte azonnal vissza kellene térnie a természetes életútjára, nagyon nagy hibát követünk el. Mi ezzel a különlegesen nagyjelentőségű, vagyis exkluzív írásunkkal, erre a dologra szeretnénk ráirányítani a közvélemény figyelmét. Mindazon kódolt tudást, melyet a Szfinx alkotói belevéstek a művűkbe, megpróbáltuk megfejteni és a nyilvánosság elé tárni.

A tanulmány második fejezeteként most következzen a Szfinx mindazon csillagászati titkának a dekódolása, mely feltárja a kőszent alkotóinak a valós tudását és igazi szándékait.

2. A Szfinx csillagászata.

A csillagászat klasszikus megfigyelő tudomány: ennek szellemében tekintsük át vázlatosan a Nap és a csillagok látszólagos mozgását a mai égi mechanikai ismeretek birtokában, de a régi korok emberének szemével! A földrajzi helytől függő jelenségeket úgy írjuk le, ahogy azt az északi félgömbön elhelyezkedő észlelő látja.

A látszólagos mozgásokat napi, éves és évezredes skálájú három csoportra oszthatjuk.

2.1. Napi mozgás

A Föld tengely körüli forgásából adódik.

A Nap esetében azt tapasztaljuk, hogy a keleti látóhatár fölé kerülve egy íven halad; déli irányban éri el legnagyobb horizont feletti magasságát, majd ugyanennyi idő elteltével lebukik nyugaton.

Napnyugta után válnak láthatóvá a csillagok, amelyeknek egymáshoz közeli, élőlényt, tárgyat, mitológiai alakot szimbolizáló kisebb-nagyobb csoportját csillagképnek nevezzük. A csillagok, csillagképek a Nap pályájával párhuzamos íveken mozognak keletről nyugatra. Észak felé nézve néhány óra elteltével tapasztaljuk, hogy az égbolt a rajta lévő csillagokkal egy bizonyos pont, az égi pólus körül fordul el, amiből egy elméleti forgástengely léte következik. Nyilvánvaló, hogy a pólus környéki terület csillagai mindig a láthatár fölött vannak: ezeket cirkumpoláris objektumoknak nevezzük. A többi, adott földrajzi helyről látható csillag kel és nyugszik, azaz csak bizonyos ideig tartózkodik a horizont fölött.

2.2. Éves mozgás

A Föld Nap körüli keringéséből következik.

Központi csillagunk éves megfigyelése során két esemény vonja magára figyelmünket.

A Nap folyamatosan, nagyon lassan mozog a csillagok háttere előtt jobbról balra: ezt a pályát ekliptikának nevezzük. Az ekliptikát tizenkettő, egyenként harminc fokos részre, 12 csillagjegyre oszthatjuk fel, és az ott található csillagképekkel egyezően nevezzük meg. Mivel ezek jobbára állatokat szimbolizálnak, állatövnek, latinul zodiákusnak nevezzük az ekliptika menti sávot; itt mozognak a bolygók is.

Másrészt, ha a napkelte horizontbeli helyzetét vizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a Nap egy legdélebbi ponttól indulva fél éven keresztül egyre északabbra kel; a keletponton áthaladva eljut az északi határig, és onnan visszafelé megteszi ismét az útját. Ezeket a nevezetes pozíciókat rendre téli napforduló, tavaszi napéjegyenlőség, nyári napforduló és őszi napéjegyenlőség fogalmával azonosítjuk. A jelenséget az okozza, hogy a Föld forgástengelye nem merőleges a keringés síkjára, miközben – egy év alatt közelítőleg – párhuzamos marad önmagával.

A fenti rajz ezt a mozgást ábrázolja az északi szélesség 30. fokán, méretarányosan. A szintén méretarányos napkorong kelési pozíciója 10 naponként van ábrázolva, és jól látható, hogy a mozgás nem egyenletes.

A csillagok esetében azt látjuk, hogy ugyanazok estéről estére korábban kelnek és nyugszanak. Ez logikus következménye a Nap előbb ismertetett éves mozgásának. Itt kell szólnunk egy érdekes eseményről, valamely csillag heliákus keléséről. (Mivel a cirkumpoláris csillagok állandóan a látóhatár felett vannak, ezért heliákus kelésük sem lehet. Csillagkép heliákus keléséről – kiterjedése miatt – nem szoktunk beszélni.) A csillagok láthatósága a Naptól való szögtávolság (elongáció) szerint változik, általában az éjszaka egy részében látjuk őket. Amikor a Nappal együtt kel vagy nyugszik valamelyik, akkor egyáltalán nem látható, de 2-3 nappal később a horizont közvetlen közelében (fényes csillag, jó körülmények között!) néhány percig látható, majd eltűnik a kelő Nap fényében. Ezt nevezzük a csillag heliákus kelésének. Közismert, hogy az egyiptomiaknál az égbolt legfényesebb csillagának, a Canis Maior csillagképben lévő Sirius (Szothisz) heliákus kelésének megfigyelése volt a legfontosabb, mivel ekkortájt kezdődött a Nílus földeket megtermékenyítő áradása.

2.3. Évezredes mozgás

Az előző két esettől annyiban tér el, hogy periódusa nem ezer év, hanem huszonhatezer évnél kicsit kevesebb. A Nap és a Hold gravitációs vonzása miatt a Föld forgástengelye egy kettős kúppalástot ír le 25729 év alatt, az óramutató járásával egyező irányban; ez a (luniszoláris) precessziónak nevezett jelenség. Az ekliptika síkját állandónak tekintve belátható, hogy ennek hatására az égi egyenlítő és az ekliptika metszéspontjai, a tavaszpont és az őszpont folyamatosan hátrálnak az ekliptikán: ennek számszerű értéke évente 50,3 ívmásodperc.

A precesszió okozta hatásnak a csillagos égbolton való észleléséhez hosszú idő, sok emberi nemzedék szükséges, és az, hogy ismereteiket valamilyen formában egymásnak átadják. A Nap az évi mozgásánál leírtak szerint a tavaszi napéjegyenlőség idején a tavaszpontban van, ekkor kezdődik a Föld északi térfelén a tavasz. A tavaszpont jelenleg a Halak csillagképbe esik, és közeledik a Vízöntőhöz. Mivel a csillagképek szabálytalan alakúak és méretűek, ezért bizonyos esetben egyszerűbb a 30 fokos csillagjegyek használata, ám itt a kezdőpont meghatározása valamennyire önkényes; elterjedt, hogy a kronológiai 0. évben a tavaszpont a Kos és Halak jegy határán volt. Ez azt jelenti, hogy a Nap évi útja során a Kos jegyébe lép, valamint a tavaszpont megkezdi precessziós hátrálását a Halak jegyében. Ez az évi 50,3"-es elmozdulás kb. 2150 év alatt tesz ki 30 fokot, és közel 13 ezer év alatt 180 fokot: ez utóbbi azt jelenti, hogy akkor a Napnak a Halak csillagképbeni tartózkodásakor az ősz fog kezdődni.

A Föld forgástengelyének precessziós mozgását talán egyszerűbben érzékelhetjük a napi mozgásnál említett égi pólus helyének változásával, bár természetesen ehhez ugyanolyan sok, sőt még több idő szükséges, mivel 13000 év alatt az ekliptikai 180 fok helyett a pólus helye csak 47 fokkal tér el. Jelenleg az égi pólus az Ursa Minor (Kis Medve, Kis Göncöl) csillagkép Polaris nevű csillaga közvetlen közelében van, míg 13000 év múlva – avagy ugyanennyivel ezelőtt – a Vega mellett lesz.

2.4. Az Oroszlán csillagkép precessziós mozgása

A precessziónak egy másik, szemmel is megfigyelhető hatása van: az ekliptikához közeli csillagok vagy csillagképek kelésénél ugyanolyan KDK-K-KÉK-K-KDK irányú vándorlás mutatkozik, mint amit a Nap éves mozgásánál leírtunk, – de 26 ezer év alatt! Ennek részletezésétől eltekintek, csupán a honlap szempontjából érdekes Oroszlán csillagkép helyzetét mutatom be az alábbi ábrán:

A csillagászati számítások meglehetősen bonyolultak; a jelen esetben a Guide 7v. planetárium program segítségével határoztam meg azt a két időpontot, amikor a csillagkép-körvonal keleti (Denebola) illetve nyugati (Regulus) legszélső csillagai az egyiptomi Gizeh horizontja keletpontjába érnek. A fentebb leírt ismeretek birtokában tudjuk azt, hogy a Föld forgása következtében ezek a csillagok sok éven át naponta elhaladnak a keletpont közvetlen környezetében; 150 év szükséges ahhoz, hogy a precesszió következtében ettől egy fokkal eltávolodjanak. A szabadszemes megfigyelés természetesen attól függ, hogy adott napon a Nap a látóhatár fölött van, vagy sem.

A precessziós mozgás egy másik érdekes következményének megállapítására is sor került. A földtengely elbillenése folytán egyes délebbi csillagok a horizont fölé kerülnek, ugyanakkor mások nem láthatóvá válnak. Így az egész égbolt legfényesebb csillaga, a Sirius Kr.e. 11700 körül érte el legdélebbi deklinációját, ami azt jelenti, hogy Gizehben, a 30. északi szélességi fokon nem volt látható. Kr.e. 11000-ben deleléskor már mintegy 45 ívperccel (másfélszeres holdátmérő) emelkedett a horizont fölé (a refrakció hatását is figyelembe véve!); Kr.e. 10000-ben ez az érték meghaladta a három fokot.

Vaskút, 2007. 03. 22.

VASKÚTI GYÖRGY.

3. A Szfinx, mint világóra jelentősége

A Szfinx csillagászata fejezetének megfejtései – mely alapjaiban a világ modern csillagászatára épít – tudományosan igazolni fogja, hogy az emberiség az evolúció szabályai szerint, a természet részeként fejlődött ki. A kőszent, mint időóra világjelentősége abban mutatkozik meg, hogy a kőkori őseink, pontosan egy lenyűgöző emberi alkotásba merevítették mindazt a tudásukat, mely az emberi kultúrák fejlődésében az új szakaszba történő belépését jelenti, különösen annak pontos időpontja meghatározásával. A kőszobor méretei is imponálóak: 80m hosszú, 13m széles és 20m magas.

Mint látjuk, az ember magas fejlettségű kultúrája nem csak úgy hirtelen keletkezett, mint ahogy az indoeurópai emberek ma sokan gondolják. Az emberi kultúra az ősidőkből, a kezdetektől a faj kifejlődésével együtt párhuzamosan fejlődött az évmilliók során. Tehát le kell szögeznünk, hogy az emberi kultúra az özönvíz előtti első történelmi szakaszában éppúgy fontos része volt az életüknek, mint ahogy a ma emberének is. A tízezer évekkel ezelőtt élt őseink mindazt tudták az életükről, ami szükséges volt a fennmaradásukhoz. Ebbe pedig beletartozott minden, a környezetükről fontos információ ismerete, és alkalmazása a mindennapjaik során. Vagyis az a társadalmi magatartásuk, melyet ma kultúrának hívunk.

Ne tévesszen meg senkit az a hit, hogy csak a ma emberéé a kultúra feltalálása, mert mi tudunk írni, olvasni, zenélni stb. Az őseink a maguk idejében pontosan mindazt tudták, ami az ő kultúrájukban az életfeltételeiket meghatározták. Sőt, ha ki akarom élezni az első és második életszakasz minőségi különbségét, akkor a mai modern technikai civilizációval rendelkező ember, a mérhetetlen tárgyi tudásával mégis sokkal kevesebbet tud, mint a tízezer éve élt elődje. Ugyanis az életben a tudás mércéje nem a lexikális elemek tömegének ismerete, hanem a faj fenntartható életének a megtartása. Miként értelmezhető, hogy a technikai civilizáció mindent felülmúló ismerethalmaza mégis a totális környezeti katasztrófa felé irányítja az életünk iránytűjét? A világtudomány 2007-ben már kezdi elismerni, hogy az ember környezeti károkozása már megfordíthatatlan mértékeket ért el. Ha még valamit tehetne az ember ellene, az is csak a folyamat mérséklésére lenne elegendő.

A fentiek szerint kijelenthetjük, hogy az ember magas fejlettségű kultúrája nem csak úgy hirtelen keletkezett, hanem hosszú évtízezredek és évmilliók alatt. Pontosabban az első, mérhetetlenül hosszú történelmi szakaszában alapozódik meg. Bizonyságát éppen a Szfinx csillagászata fogja bizonyítani. A fejlődése második szakaszában gyorsul fel, és jut el a mai állapotába. Megjegyezve, hogy egyben az önpusztítás állapotának a határára. Ha a kultúra fejlődését folyamatában szeretnénk bemutatni, ahhoz példaként nézzük az építkezéseink fejlődési sorát. Első szakaszában: barlang, vésett üreg, összerakott kőhalom, fa, vályog; a második szakaszában: fa, vályog, kőmegmunkálás, égetett tégla, vasbeton.

Mi történik az özönvíz során? A tengerszint akár százméteres emelkedése, a folyóvölgyek hatalmas árvizei mind elmossák az alapjaiban az első szakasz építőanyagaival készült településeiket, házaikat, életterüket. E környezeti pusztítás okán az ott élőknek el kellett menekülni és új élőhelyet kellett keresniük. Az özönvizek elmúltával visszafoglalták a megmaradt kultúráikat. Mi jellemezte a tízezer éve élt embereket? Az a gondolkodásuk, melyet ugyanazok a cselekvési motívumok jellemeztek, mint a ma emberét például a birodalmi fővárosok diadalíveinek megalkotásában. Vagyis, maradandó építményt, szobrot állítani az átélt környezeti katarzisuk emlékének. Ennél fogva a Szfinx egy olyan emberi alkotás, mely céltudatos, alkotó és tudományos alapokon álló ősi magas szintű kultúra műremekeként, pontos világóraként, a látóhatár őreként mutatja nekünk az utódoknak a fenntartható élet irányát. Vissza a természethez!

Szeretnénk elérni, hogy óvatosan kezeljék a különböző őskori katasztrófákkal kapcsolatos írásműveket. A napjaink szenzációra éhes világa előszeretettel kapja fel, ezért az íróik sokszor alkalmazzák az egy vélt vagy valós eseményre felépített felfedezéseik világraszóló leírásait, akár egzisztenciális okokból is. Így az özönvízzel kapcsolatos nagy külső események, mint egy kisbolygó becsapódását, szupervulkáni tevékenységeket, földrészek elsűlyedését, stb. Nem vitatva, hogy ilyen jelenségek is előfordultak a földtörténeti korokban, de az utóbbi holocén körüli időszakban ezek eléggé kizárható események.

A Földünk a 4,6 milliárd éves időtartamában végig jellemző volt, hogy nem egy mozdulatlanságba merevedett égitestként, hanem folyamatos belső mozgásviszonyaival egy aktív, önmagát formáló erőként létezett. A világegyetem többi bolygólyához hasonlóan – kerülve a bioszféra élet fogalmának rá való alkalmazását – egy folyamatos fejlődés jellemezte létét. A külső eredetű behatások, mint indukáló erők, sokszor kiválthatták egy földtörténeti szakasz lezáródását, vagy kezdetét. Ezek a nagy kataklizmák a történelmi özönvíz időszakában lecsendesedtek. Lezárva a bioszféra, benne az ember ősi fejlődésének az évmilliókban mérhető első, sokszor szélsőségekbe is torkolló szakaszát. De mint érzékeljük a fajunk nemcsak átélte, de fenn is tudott maradni e nehéz periódusokban.

E tanulmányban nem folytatva egyes írók nagy ívű történéseit, hanem a számunkra is kedvezővé váló második történelmi szakaszunkról egy sokkal egyszerűbb, nevezhetjük földhözragadt vagy emberi tényezők által kiváltott fejlődést meghatározó eseményekről kívánok szólni. Mindezeket, egy egységes rendszerben, szorosan kapcsolódva a Szfinx csillagászatához, mint a világórában kódolt ősi tudás dekódolásában elvégezve. Érintve az emberiség ősvallásának motivációit, a Szfinx etimológiáját, és az Atlantisz rejtélyében az őskultúrát lezáró titkokat. Ugyanis az ember minden mai gondját, amelyről alig írnak az írók, saját maga magának okozta. Felesleges külső eseményekre terelni a hangsúlyokat. Azok is közrejátszhatnak, de az igazi veszélyeztetést maga az ember okozza saját fajának. Egy mondatban kifejezve: önveszélyeztetésében az ember mértéktelen gradációs robbanása a fő ok. Az igazi válsághelyzet okait tehát belülről, magunkban kell keresnünk.

3.1. A Szfinx vallástörténete:

Ha az ember társadalmi élete kialakulásának kérdéseit vizsgáljuk, első dolgunk lehet, a saját sorsát befolyásoló tényezők megismerése. Melyek lehettek azok a legfontosabb környezeti tényezők, melyek meghatározták mindennapjainak a milyenségét? A Föld három alapeleme: a föld, a víz és a levegő ismerete mellett, a negyedik elem a tűz fontossága. Az emberi faj nem úgy született, hogy a kezdetektől ismerje a tűz gyakorlatát. Ezért a kezdetektől a tüzet sem a földi jelenségében vélte fontosnak, hanem a Föld egyetlen külső éltető erejében, a Napban. A Homo sapiens faj 3 millió évvel ezelőtti (szakirodalom szerint?) megjelenésétől tisztában kellett lennie azzal a dologgal, hogy a napsugárzás alapvetően fontos a mindennapjai kedvező megéléséhez. Ha sütött a Nap, jól érezhette magát az ősi életterében. Ha az élete minőségére ilyen jó hatással van a Nap, akkor már nem nehéz megértenünk, miért alakulhatott ki az a hitvilága, melyből létrehozza a napimádat egykor napvallássá kifejlődő gyakorlatát.

Mivel a Nap mégsem megfogható földi elem, a napvallásból egyenesen következik a túlvilághit kialakulása, vagyis az éterben kialakuló égi hon hitvilága. Ráadásul ott nem csak a Nap, hanem a Hold, a csillagok, de más égi jelenségek is előfordulnak (üstökösök, nap és holdfogyatkozások, csillaghullások, csillagvándorlások az égen stb.), amelyből az egyszerű megközelítés hatására ott egy földönkívüli élet zajlik. Ha már ott különböző jelenségek zajlanak, akkor legegyszerűbb, ha az őseink a földi élethez hasonlítják az égi jelenségeket.

Mindjárt egy újabb kérdéssel szembetalálva magukat: vajon miként jött létre a Nap? Az őseink a földi életből pontosan tisztában voltak azzal a kialakulási folyamattal, hogy az élet szereplői mindig úgy születnek. Ha már a földi életben ez így van, akkor az égi életben sem lehet ez másképpen. Meg kellett magyarázni önmaguknak, az égiek születését. Létrejön az Ősanya, mint a világegyetem ősanyag motivációja az életükben. A közös szóeredetük:ősanya – ősanyag, pontosan bizonyítja szavaimat. Mivel a természetben az apa személye sohasem megszemélyesített, értsük rajta, hogy nem megnevezett (anyakönyvezett), ezért mindig a hordahím általánossága értelmében létezett. Ha már az ősapa nem megszemélyesített, abból egyenesen következik, hogy a mitológiai Ősanya szent vagy szűz anyaként, a mai fogalmak szerint ismeretlen apa nélkül, egyedül (szűznemzéssel) hozta világra az egyetlen fiát, a Napot, aki végül a Napisten hím vallási hitvilágát eredményezi. Mindez az emberiség névadási gyakorlatában jelenik meg. Csak az ókor végétől válik gyakorlattá a családi és vezetéknevű anyakönyvezés.

A következő feloldandó kérdés lehetett: ha már a földi anyák gyerekeihez hasonlóan több Naphoz hasonló égitest nem volt az égen, akkor mitológiailag meg kellett alkotni a mennyei női nemet is. Vagyis a napfiú párjának a leány kérdését, hogy a mennyei teremtés a továbbiakban ugyanúgy a természetes valóságában folyjék, mint a földön. A hitvilág fejlődésében is elérkeztünk az első útelágazáshoz. Az őshitben még feltehető, hogy a Napisten párjának a Holdistennőt tartották teremtő párként. Ennek biológiai összefüggései teljesen ismertek, vagyis a női ivari ciklusok nagyságrendje hasonló a holdhónapok hosszával. A másik vallási elágazás végül a napfiú lényegéből alkotja meg a teremtő nőt, a női nemet, a „lán” fogalmát, vagyis a leánygyermeket. E hit fontos eleme, hogy a mitológiai Ádám (Herkules) oldalbordájából, és földi anyag összegyúrásából kelti életre Évát. Az őshit abban érhető nyomon e hiedelemben, hogy az oldalborda alakja hasonlít a Nap kör sziluettjéhez, vagyis a napból való származtatás értelmét pontosan kifejezi.

Az ősvallás a Szent Ősanya hitvilágával megalkotott mitológia keletkezési idejének meghatározása, úgymond emberileg lehetetlenség, fizikai képtelenség. Csak annyit lehet bizton leírni róla, hogy amióta a Homo nemzetségek léteznek, az életük a Nap kitüntetett szerepére épült, ahogy az élet többi szereplőjének is. Hogy a napimádat mikorra vált a mai értelemben vallási mitológiává, az már az emberi beszédképesség kiteljesedésével összefüggő fejlődés eredménye. Az utóbbi 3 millió évben biztosan szerepet játszott az emberiség életében. A modern ember (Homo sapiens sapiens) 100-40 ezer évek közötti megjelenésével már a mai értelemben használt vallási gyakorlata is megjelent az életükben. Az ősvallás meglétének a sok kis régészeti tárgyak mellett a legfontosabb ember alkotta bizonyítéka maga a Szfinx, mint a legnagyobb emberi műalkotás a fejlett őshazai térségben. Azért a legfontosabb, mert a piramisok építésénél is fontosabb mondanivalókat tartalmaz a megépítésében kódolt tudás hordozójaként.

Az első és legfontosabb mondanivalója, hogy a történelmi özönvíz korában a fejlett tudással rendelkező emberi társadalom létező valósága, az emberiség őshazájából (Keletközép-Afrika) a Nílus mellett északi irányban szétterjedő emberi csoportokban jelen volt. Ők már nem csak a fenntarható élet minden akkori tudásával, hanem magas fejlettségű alkotó kultúrával is rendelkeztek. Minden ma élő tudományos vélekedés ellenében, a tízezer évekkel ezelőtt élő nílusi társadalmak, már letelepült kultúrtársadalmak voltak. Ezért nagyon fontos megértenünk, hogy a Szfinx építése idején már nem egy gyűjtögető és vadászó társadalom őskőkori hordái éltek azon a vidéken, hanem egy valóságos modern társadalom lakói. Melyben a egymásra épülő hatalmi viszonyok, a vallás és az épített lakóhelyek teljes valósága volt a jellemző. Természetesen magán hordozva az ősi hordatársadalom minden jellemzőjét.

Ezt a több év-tízezredes társadalmi fejlődésük fonalát tépi szét a Szfinx építése előtt lezajló hatalmas özönvíz. A lakóhelyeiket elmossa az árvíz, az élőhelyeik a tengerpartokon a víz alá kerülnek. Csak azok maradnak életben, akik a magasabb fennsíkokra, hegyvidékekre tudnak menekülni. Erről szól Noé története. A Nílus vidékéről az ott lakó telepesek három irányba menekülnek. Vissza az Etióp-magasföld irányába, másodszor a Szahara fennsíkjaira, akkor még az ott uralkodó mediterrán (örökzöld) éghajlati viszonyai közé. A Nílus deltából pedig a Sínai-félsziget magasabb területeire. Csak megjegyezve, hogy az özönvíz a Földközi-tenger medencéje mellett az egész Mezopotámia térségét egységesen sújtotta. Innen is elmenekültek az addigra már odavándorolt ősnépek, eljutva egészen a Kaukázus-hegyvidékéig.

Az emberi társadalmak fejlődésében az egyik legfontosabb folyamat a társadalmi hit, a vallás működése. Ez az a rendszer, mely megszilárdíthatja a felszaporodó emberi hordák rokonságon alapuló nemzetségi szerveződéseit. Az azonos hit egyirányba tereli a nép gondolkodását, vagyis társadalomba rendeződését. A vallás alapdilemmáiról a fentiekben szóltam. A kialakuló napvallásnak nem volt alternatívája. Amin azt értem, hogy a környezeti tényezők oly fontosságúak a természeti népeknél, mely kizárja bármely más alapú vallás tiszteletének a kialakulását. A jégkorszakokban a Nap az élet kulcsa. Majd csak az időszámításunk kezdete körüli időszak hozza el a természettől elrugaszkodó emberi magatartásból adódóan az ősi napvallás elvetésének a gyakorlatát, a kereszténység és az iszlám vallások kifejlődésével.

A napvallás maga a legtisztább természeti vallás. Minden a köré a feladata közé szerveződik, hogy maga a Nap imádata minden dologban könnyebbé, jobbá teheti az olykor zord világot az életben. De amint a kialakulásánál is láttuk, még a nap tiszteleténél is fontosabb, az élet törvényeiből adódóan alakult ki a napot szülő Ősanya, Ősmama tiszteletének vallásba foglalt hitvilága. Tehát, az ősvallás mitológiájában az anyatisztelet állt mindvégig az első helyen. Az egyiptomi ősvallásban ATUM vagy ASZUM néven ismerték. Ő volt az Ősanya, az Egy, a Nagy-boldogasszony, a Szent Mária, aki megszülte a Napisten fiát, akinek lényegéből a Holdistennő teremtődik meg, így létrehozva a teremtő istenpárost, akik gyermekei több láncolatán keresztül, végül földi emberekké válva benépesítik bolygónkat.

Az Ősanya tisztelete vált a legfontosabb ősemberi hitvilággá. E hitből teremtődött meg az égi jó-anyám, a jó-édesanya, az ómama, hitvilágából a Maat, a Mu, az Anu és még hosszan sorolhatnám a neveket. De ezeket a nagybetűs fogalmainkat már bizonyosan a holocén ember képezte, az emberi gondolkodás fogalmainak kiteljesedésével. Ha visszatérünk az ősvallás kialakulásához, minden tényezőjét a környezetükben tapasztalt jelenségekből nevezték el. Természetesnek vehető, hogy a hiedelmükben feldolgozták a környezetük állat és növényvilágát, ugyancsak összevetve az égi eseményekkel. A szent védőállataikat ezért oroszlánnak, vízilónak, kígyónak, sakálnak, libának (gágogó), íbisznek, növények közül lótusznak, égig érő fának stb. nevezték el. A hitükben kialakult égi mennyország elemeit ugyanezekkel a nevekkel illették. Kiemelem a Denderai zodiákus Toerisz központi alakjának, a vízilófejű, terhes női testű, krokodilfarkú és oroszlánlábú mitológiai alak szörnyszerű ábrázolását, aki nem más, mint a terhes anyák, a nők, a család védelmezőjének a képi megjelenítése. Alakja teljes mértékben azonosítható az anyatiszteletű társadalommal. Az időszámításunk kezdete előtti időszakban mintegy 5 ezer évig az orra pont az Alfa Draconis csillagban végződve mutatta északi sarkcsillagként a vándorlóknak az utat.

Az ég jelenségeit, csillagképeit szintén a földi tényezők alapján nevezték el. Így jön létre a csillagképekben a zodiákus, vagyis az állatövi csillagképek elnevezései. Felmerülő kérdés, vajon mikor kezdték eleink a csillagok megfigyelését tudományos rendszerben végezni? A tudományos vélekedés szerint nem régebben, mint 3-4 ezer éve. Lényegében a megmaradt írásos bizonyítékok alapján feltételezve. De mi van az írás vagy rajz előtti korral? Ha már az egyiptomi papirusztekercsek Augusztus császár hadjáratával i.e. 30-ban elégtek? Ha nincs írásos emlék, akkor már nem is lehet őskori kultúráról beszélni? De bizony lehet, és ennek nem más, mint maga az egyiptomi Nagy Szfinx, a látóhatár őre az egyik legfontosabb bizonyítéka.

De ha már írásos emlékek nem is maradhattak fenn az ősnép csillagászati ismereteiről, néhány tárgyi és rajzlelet mégis fennmaradt bizonyítékként. Ezek közül az egyik legfontosabb az előbb említett Denderai zodiákus. Magát a képet Napóleon 1798-as egyiptomi katonai akciója során fedezik fel. Csillagászati vizsgálatok arra utalnak, hogy legalább két precessziós ciklust ölel át, ami alapján 2*25695 év = 51390 évet ábrázol a szerkesztése. Megközelítő kerekített értékét 26000 évben is alkalmazzák. E tanulmány évszámaiban is ezt a megközelítő értéket veszem figyelembe, és az idősorokban az egy csillagjegy átlagos hosszának a 2160 év időtartamát alkalmazom. A kép központi alakja Toerisz az Alfa Drakonisz sarkcsillagra mutatva önmagában is jelzi számunkra, hogy ez a rajz már legalább 3*2160 év = 6480 év (90°) emberi történelmét fogja át. A Naprendszerben a Föld keringése során a precesszió jelenségéből adódóan a Nap ekkor lépett be a Bika (Taurus) csillagképe elé. Azóta a Taurus, Aries (Kos) és a Pisces (Halak) csillagképek előtt haladt el, és rövidesen (2160 után) az Aquarius (Vízöntő) csillagjegybe fog belépni. Másként, a kép az ősi csillagászati tudás elmélete alapján legalább hatezer évvel ezelőtt készülhetett. Ha ez nem így lenne, akkor miért az Alfa Draconis csillagot jelölték meg sarkcsillagnak a Toerisz orrával?

Ki kell emelnem, hogy az előbbi bekezdésben is leírt precesszió jelenségét az őskorban még nem ismerhették, legalábbis nem a tudomány mai ismerete szerint. Ők a csillagképek elmozdulásából ismerték e jelenséget. Hogy pontosabban értsük a precesszió gyakorlati jelenségeit, egy fogalom alkotásra is szükségünk van. A csillagképek elmozdulásai során a Föld forgástengelye egy 23,5°-os kettős kúpfelületen körbejár, pontosabban egy elliptikus körkúpot súrol. A napéjegyenlőségi pontoknak az ekliptikán való lassú, nyugat felé tartó mozgása igen lassú, kb. 26000 év alatt ér vissza a kiindulási pontjára. Végeredményben egy ismétlődő ciklust hozva létre, mely az óra elve szerint megértve, egy ismétlődő időegységet alkot. Ha egy mérhető és ismétlődő időegységet valósít meg, akkor elnevezhető fogalommal is jellemezhetjük. Az eddig használt földi időegységeket ki lehet, és ki kell egészítenünk egy új fogalommal: Föld kozmikus éve = az a 26 ezer éves időegység, mely során a föld forgástengelye körbejár egy, az ekliptika síkjára merőleges tengely körül. A kozmikus év ismeretére és az időtartamának a zodiákus csillagképek szerinti 12 kozmikus hónapra való felosztása az 5.2. fejezetrészben, a csillagkép egységek vaskúti elméletében lesz igazán szükségünk.Ez az a fogalom, mely teljessé teszi a földi időegységek sorát, a legkisebbtől a legnagyobbig: másodperc, perc, óra, nap, hét, hónap, év, kozmikus hónap és kozmikus év.

Példaként említsük meg a Naprendszerünk mozgásrendszerét is. Ugyanis a Naprendszer sem áll a világmindenségben, hanem a galaxis tengelye - nevezhetjük koronatengelynek - körül forog. A mai számítástechnikával csak percek kérdése, hogy kiszámítsuk a naprendszer egyszeri körbefordulását a galaxis központjának koronatengelye körül, amely mintegy 220 millió év. De mivel e körülfordulás alatt nem mutatható ki a Föld mozgásviszonyaiban további ciklikusság - legalábbis én nem tudok róla - a Föld időegységeinek felsorolását az előző bekezdés szerint véglegesnek tekinthetjük.

Manethón egyiptomi pap i.e. 300 körül leírja, hogy már az özönvíz előtt is éltek isten, vagyis papkirályok. Az Egyiptomi civilizáció története (i.e. 282 körül) című művében írja: Hórusz követőinek kora 13900 évig; Bölcsek kora 11000 évig; Fáraók kora 3000 évig; hozzátéve, hogy a Krisztus utáni kor 2000 évig tartott. Összeadva: 29900 éves időtartamot jelölve meg. Bár fáraók előtti korszakokat a kutatók nem fogadják el hitelesnek, attól függően ebben az időben is éltek emberek és őskori civilizációjuk is. Az időtartam évszámait sem vehetjük abszolút értékűnek, de tájékoztatása tiszteleteként is el kell fogadnunk őket hitelesnek. E felsorolásból adódik, hogy az özönvíz az egyiptomi Bölcsek uralkodásának korában következett be, és Ők azok a tudós papok, akik a Szfinxet is építették.

Ezen túlmenően, Dr. Michael Pappenglueck kutató a franciaországi Lascaux egyik barlangjában egy 16500 éves jégkorszaki csillagtérképet fedezett fel, és a 14000 éveset egy spanyolországi barlangban. Továbbá egy mamutagyar lapocskán felfedezett egy 32000 éves csillagkép ábrázolást, melyet azonosnak ítélt az Orion csillagképpel. Ráadásul a csontdarab hátulján egy várandósági naptár található 86 rovátkával, ami kivonva az év napjaiból egy terhesség idejét adja ki. Ezek az adatok mind az özönvíz előtti korba repíti az emberi civilizációnk eredetét.

Az ég csillagképekre osztása a fentiek szerint, messze az időszámításunk előtti korba vezet bennünket. Ha a következő kérdésre keressük a választ, könnyen megérthetjük a jelentőségét. Vajon a kőkori viszonyok között mi lehetett az a vizuális csillagászati megfigyelési módszer, amellyel rögzíthető, elmondható volt egyes megfigyelések a társaiknak? A sok ezer csillag között hogyan lehetett az írás előtti korokban tájékozódni? Csak úgy, ha kisebb, összetartozó csillagcsoportokra osztjuk az égboltot, és azokat egyenként elnevezzük egy mindenki által ismert alakzattá. A modern világunkban sincs ennél jobb vizuális módszerünk. A csillagképekre való felosztás az ősidőkből maradt fenn, lényegében ugyanabban a formában. Arról persze lehet beszélni, hogy mondjuk a történelmi özönvíz időszakában még akár más hangalakkal is jelölhették meg az egyes csillagképeket, de az eszméi az őskőkor óta fennmaradtak az emberek tudatában.

Az időszámításunk kezdete körüli korszakban több írásos emléke is fennmaradt az ősi csillagászatnak. Közöttük jelentős a görög Ptolemaiosz i.u. 2 században fennmaradt Almagest műve, melyben 48 csillagképet ír le, melyeket a modern csillagászat is átvett. Ezen kívül jeles arab, kínai és más csillagászok művei is ránk maradtak. Mindegyik hasonló elven képződött. Ennek csak egy magyarázata lehet, hogy a világunk ma is élő civilizációi egy őshazában keletkeztek, és onnan körkörösen terjedtek szét az egész Földgolyón. A Keletközép-Afrikából szétterjedő emberiség első fontos állomása, miként írtam, a Nílus folyó medencéje volt. E folyam mentén megtelepedő lakosság az állandó letelepült életformája következtében kialakította az első magas szintű emberi őskultúrát. Ennek időpontja nem lehet más, mint a modern ember (Homo s. s.) megjelenési ideje a 100-40 ezer évek között. Mégegyszer ismétlem, hogy e fenti ősi tények, mind-mind a Szfinx megalkotásába vannak belekódolva.

A Szfinx vallástörténetében az eddigi felvezetésünk szerint, az oroszlán csillagképnek kitüntetett szerepe van. Az emberi társadalom kialakulása során, szükségszerűség volt egy olyan szimbólumnak a kifejlődésére, mely a hatalom és a vallás meghatározó jelképévé vált. A hatalmat a biológiai erő, a vallást pedig a tudás megőrzése tartja életben. Hogy emberközelivé tegyem írásomat, meg kell alkotni egy néhai ősünk emberi alakját. Nem egy fizikai szoborra gondolva, hanem csak egy gondolati lényre. Legyen a megszemélyesítői neve maga az Ősünkfogalom. Élhetett 40 ezer éve, lehetett a nemzetsége védője, a főpapja, aki csillagászati megfigyelésekkel biztosította a csoportjában a rangelsőségét. Lehetett nő és férfi is. A továbbiakban nagy kezdőbetűvel, semleges személynévként értsük a leírt fogalmát.

A természeti életformájukból kiindulva az Ősünknek nem kellett mást tennie, mint a megfigyelései alapján a környezete erre legalkalmasabb élőlényét tegye meg védőszentjévé. A leírt őshazájából adódik, hogy a meleg mediterrán Afrikában csak az egyik leglenyűgözőbb állat, az oroszlán válhatott totemállatává. Napjainkig hatóan maga az oroszlán mitológia a leggyakrabban alkalmazott hatalmi védőszent jelkép. Egyben azt is bizonyítva, hogy minden mai világhatalom népe ugyanabból a közös őshazából eredezik, csak eltérő utakon kifejlődve.

Az oroszlán csillagkép eredettörténetéhez hozzá tartozik, hogy a maga valóságában kifejezi egy fekvő, fejét feltartó oroszlán alak sziluettjét. A csillagjai köré elképzelt körvonal ezt pontosan visszaadja (2. kép). A Nagy Szfinx majd tizenegyezer éves léte alatt, a mű feje egy jellegzetesen egyiptomi női fejformára változott, de valószínűbb, hogy eredetileg is az volt. Az időközben sivataggá váló Szahara homokja többször eltemette. A legutolsó kiásatásával egyes kutatók a mai fejformáját Kephrén arcmásával vélik azonosnak. De hogy milyen lehetett az eredeti fej nincs rá bizonyíték. Az idők során akár át is faraghatták egy oroszlán testű és emberfejű alkotássá (kimérává). A régészeti feltárások szerint, az erős nyakforma nem zárhatja ki a készítéskor egy oroszlán fejformát sem, mely lehetett hím és nőstény állat egyaránt.

Vizsgáljuk meg, hogy etimológiailag mit jelent, és milyen nyelven képződött az oroszlán fogalma. Első mozzanatként egészítsük ki a nyelvfejlődés során kiesett betűkkel a mai hangalakját, eredményül az Oroszlán = Horosz-lán jelentést kapjuk. A nyelvtudomány ismert szabálya a magyar nyelv néma „h” betű kérdésköre. Kiírható, de el is hagyható egyes szavakban, attól a fogalom még érthető marad. Az így kiegészített fogalmunkban azonnal látható, hogy két szó összetételéből keletkezett. Teljes valóságában felismerhető benne a Horosz = Hórusz, és a lán = lány magyar fogalmaink. A Hórusz = Sólyomisten (Napisten fia), az istenszülők mennyből alászálló és földi királlyá, fáraóvá, ezáltal az élők szent urává váló istenfiú. A Hórusz sólyomisten fogalma a hosszú fejlődés során a magyar Turulmadár = Szent-sólyom fogalmává változott. Még ki kell emelnem, hogy a magyar népszó eredete rokon értelmű a madár fogalommal, vagyis a magyar nép a Hórusz fáraók királyi népének leszármazottjaival azonosítható. E megfejtés további bizonyítékai a honlap menüében felkínált írásokban is megtalálhatóak.

Folytatva a vizsgálatunkat, a fogalmunk második szórésze a lán = leány, a teremtő egy, az Ősanya által (az egyiptomi mitológiában ATUM vagy az ASZUM) a napból teremtett leánygyermekét írja le nekünk, az utódoknak. Az istenpárosból, aki a Hórusz királyfiút szülte, nem más, mint az Ozirisz monda Ízisz (Iszet) istenanya, aki a mennyek úrnőjévé válik, míg Ozirisz párja az alvilág urává. A fogalom eredete szintén a képződése nyelvén a magyar nyelvből érthető meg a lán = lány összefüggésben, amely a lán + y = jaó, az y lágyító betű szerint képződött, értsük rajta a jó-lány, a jó-édesanya, a jó-istenanya fogalmát. Összeolvasva az etimológiai megfejtésünket: Oroszlán = Hórusz-istent-szülő-istenanya, jelentést kapjuk. E magyarázatból pontosan megérthető, hogy az angol nyelv lian = leán, az oroszlán fogalma is a magyar nyelvből került át a világnyelvükbe, ahol elvesztette ősi jelentését, mert a leány = girl, baby már csak távoli rokona a magyar leány szavunknak, de a hangalakjuk szerint a nyelvrokonságuk kimutatható lenne. A latin nyelven a csillagkép jelentése: Leo = Leánya-égi-ómamának, szintén csak magyar nyelven megérthető fogalom.

Hogy pontosabban értsük az előbbi bekezdés magyarázatát, le kell írnom, hogy az ősmagyar nyelvben az állatok királya fogalmára volt egy másik szavunk is, mégpedig a magura = hímoroszlán hangalakban. Vagyis az ősnyelvben mind a hím, mind a nőivarú állatra külön szavunk volt. A magura összecsengést mutat a madár és a magyar szavakkal. Etimológiájában két szóból képzett fogalom a mag-ura formában: ma = Mama, Ősanya + g = nagy; együtt mag = nagyma(ma), Ősteremtő anya, a mag és a szem (búzaszem) szaporodást kifejező szerepéből eredve. A másik szórész: ur = úr + a = a, mutatószóként vagy névutóként „ő a(z)” értelemmel, például: „a férfi, vagy férfi az” mai jelentésében. A két fogalomrész összetételének formájából adódik, hogy esetünkben az első fogalomrészből származik a második fogalomrész személye: magura = Ősmama-nagyúr-fia, Ősanya-napisten-fia, aki nem más, mint maga az egyiptomi hím napisten, vagyis a Rá, mint maga a férfi fáraó.

A magyar nyelvben az év-tízezredes fejlődése során lassan elhalványult a magura fogalmunk használata, de azért nem veszett el teljesen. A Kárpát-medence örökös magyar őshazáját jól jelképezi, hogy több erdélyi és szlovák hegycsúcsokban fennmaradt a névemléke. Többször előfordulnak a magura hegycsúcsok sok-sokezer éves elnevezései, melyeket a másodlagos indoeurópai kultúrák sem tudták kitörölni az emlékezésből. A szókicserélődés folytán a helyébe a hímet és nőstényt is magába foglaló semlegessé váló oroszlán fogalma került át. Az ősi természetvallás az időszámításunk kezdetére fokozatosan háttérbe szorul. De még egy új szempont szerint világosítsuk meg a nőstényoroszlán fogalmát. Ebben a szóösszetételben kétszeresen szerepel a női mivoltának a kifejeződése. Egyszer a nőstény, másodszor a lán szórészekben. Az ősnyelvben a hangtani fokozást (szép, szebb) még a fogalom ismételt leírásával fejezték ki, mely a mai nyelvünkbe a két "bb" betű szerint került át. Kiemelve egy szó jelentőségét, így képződött a baba szavunk, mely szószerinti mai jelentése a teremtő-teremtése (ba-ba). Ugyanezen kutúrából származik az angolok baby = csecsemő vagy csaj kifejezésük, a további következtetésre nem kitérve.

A következő elméleti kérdésre szükséges még a válaszadást megkísérelni. Vajon milyen történelmi időszakban következhetett be az oroszlán mitológiai lénnyé, vagyis csillagképpé válása? Ha logikusan tekintünk az özönvizek korszakára, annak a legfontosabb jelentősége, hogy a jól elkülönülő, védhető és tápanyagokban gazdag folyóvölgyekből a letelepült életformájú kutúrnemzetneknek el kellett menekülniük. Ki-ki a kevésbé megfelelő életterű fennsíkokra és hegyvidékekre. Hiába volt az egész Szahara akkor mediterrán vidék, az ember természetes ellenfelei – köztük az oroszlánok – félelmetes ellenségeivé váltak. Már nem védték az embert a zegzugos termékeny folyóvölgyek, ezáltal kiszolgáltatottá váltak a vadállatok részéről.

Az afrikai oroszlánokkal különösen nagy lehetett a küzdelmük a fennmaradásért. Ezek az állatok pont a szavannák csúcsragadozói. A folyamatos védekezésre kényszerüléssel válhatott maga az oroszlán legendás állattá. A félelmükben előbb szenté, majd csillagképpé avatják. Később, amikor már visszatelepültek a folyóvölgyeik mellé, már a legfontosabb védőszentjükké is válik a szavannák fenevada, az állatok királya. A geológiai özönvizek közepén i.e. 10800-ban, a Föld kozmikus éve a precesszió szerint a Szűz csillagkép kozmikus hónapjából (30°-os csillagjegyéből) éppen készült átlépni egy új, vagyis a következő kozmikus hónapjába az Oroszlán csillagképbe. Az ősünk a félelméből következően ezt a következő csillagképet hasonlónak vélte egy fekvő oroszlán sziluettjéhez. Talán úgy gondolta, hogy ha magát az oroszlán alakját felhelyezi a mennybéli csillagok közé, akkor egyben védőszentjévé avatva, sikerül megmenekülnie támadásaitól is.

Hogy így történt-e, már sohasem tudhatjuk meg. De az oroszlán csillagkép az egész özönvíz korszaka alatt, a történelmi özönvíz idején a holocén geológiai kor kezdetéig, pontosan az évi tavaszi napéjegyenlőség napján a napfelkelés előtt ott ragyogott a csillagaival a hajnali égbolton. Mutatva az időt, pontosabban az évezredek múlását a kor csillagászainak. Egyben egy világórát alkotva, hogy pontos időként jelezze az emberiség legfontosabb égiteste, a felkelő Nap, az Égi-napisten minden reggeli felkelésekor az isteni örökkévalóságot. Egyébként Manethón egyiptomi pap is csak a csillagképek tudásával (pl: Szóthisz-év) lehetett képes meghatározni az egyiptomi civilizáció utóbbi 30 ezer évnyi történését. Ő sem az ujjából szopta az eredményeit, ezért elgondolkodtató, miért nem fogadják el hitelesnek szavait. Az Oroszlán csillagképről leírtak a 2. csillagászati képen vizuálisan is megtekinthetőek!

A Szfinx vallástörténetéből következtethetünk arra a kérdésre, hogy miként tudtak fennmaradni oly hosszú ideig a Nílus menti őstársadalmak? Ennek egyetlen oka látszik körvonalazódni, mégpedig a tudás igaz és életfenntartó dolgokra való felhasználásában. Közelebbről a természettudományok csillagászati kisugárzásával a vallás társadalom fenntartó erejére gondolva. Ez a gyakorlatias tudásfelhasználás több ezer éves nyugalmat (békét) és harmóniát hozott az Egyiptomi Birodalom bukásáig az ott lakó nemzetségekre. Tanítómester Ősünk, nem csak megfigyelte az ég jelenségeit, de azt tanítványain keresztül tovább is adta a következő nemzedékek részére. Több ezer éves megfigyelések, az akkori szokásoknak megfelelő ismeretanyag gyűlt össze az ősi templomokban, mely ismeretek felhasználásával készült maga a Szfinx, hogy méltó műremekként mutassa nekünk utódoknak a szoborba merevített új idő kezdetét a fellendülő új civilizációjuk megalapozásában.

3.2. A Szfinx rejtélye:

A leírtak szerint, a Nílus mentén kialakuló civilizáció már legalább negyvenezer éve létező valóság. A kultúrájára jellemző, hogy folyamatosan fejlődött, és mindazon ismeretek birtokában voltak, melyek a fenntarható életük szempontjából elengedhetetlenek. De a magas fejlettségű civilizációjuk következtében, már az a munkamegosztás is gyakorlatukká vált, hogy az életfenntartó munkálkodásuk mellett elvont tevékenységeikre is elkülönülhettek. Továbbá a létfenntartás mindennapos tevékenysége mellett, a vallás papjai (nők és férfiak is) vezetésével tudományos és kulturális tevékenységet is folytattak. Az jégkorszakok alatt és az özönvíz időszakban a Nílus medencéje a Szaharával együtt egy kellemes mediterrán körülményeket biztosító élőhelyként létezett. Következményeként a terület eltartóképessége okán, a népsűrűsége növekedett.

Az idők folyamán egyre nagyobb hordacsoportjaik alakultak ki. A nemzetségekbe felszaporodó lakóközösségek (tanyák) egyre közelebb kerülve egymáshoz, megindul az embercsoportok társadalomba szerveződése. Következményeként ki kell alakulni annak a közös hitrendszerüknek, mely képes összetartani őket. Az egységes hitrendszert nevezzük vallásnak. Csak azok a hordatagok maradhattak a nagyobb szervezetben, akik elfogadtak egy, a kor szellemének megfelelő együttélési szabályzatot. Ezt a szabályrendszert a vallás művelői az ősi papság felügyelte. Megjegyezve, hogy abban az időben női papok (istennők) is működtek. A legősibb kis létszámú hordaközösségek még jól elvoltak a távlati időszámítási ismeretek nélkül. De a már társadalmakba szerveződő hordaközösségek együttműködése érdekében, megjelent az igénye a közös tevékenységek, ünnepek egységesítő megélésére.

A Nap járásához való igazodás egyidős az élőlények megjelenésével. Ne higgyük, hogy más fajok nem ismerik ennek jelentőségét. Figyelje meg mindenki a házi kutyáját, és meg fogja érteni. Hogy ez mennyire így van, a költöző madarak már év-tízezredek óta, ősszel a nappalok rövidüléséből tudják meghatározni, hogy mikor kell útra kelniük a déli szállásterületeikre. A fecskék az őszi napéjegyenlőség előtti napokban kelnek útra (szept. közepén). De a növényeknél is ismerünk rövid és hosszúnappalos fajokat. Az ember azáltal vált a csillagászati tudás birtokosává, amióta a Nap mindennapos járásából képessé vált időpontokat meghatározni, időtávlatokban gondolkodni. Ez szó szerint azt jelenti, hogy megteremtette az időszámítása alapjait. A napi megfigyeléseit rendszerbe foglalta, ezáltal képessé vált előre jelezni ünnepeit, a tavasz kezdetét, az elvégzendő feladatainak idejét és többek között a szaporodási ciklusát is meghatározhatta.

Ha azt szeretnénk megismerni, hogy milyen alapismeretei vezettek el az ősi civilizáció kifejlődéséhez, egyértelműen csakis a csillagászati ismereteket lehet megjelölni. Ha megpróbálunk a megalkotott Ősünk fejével gondolkodni, korán rá kellett jönnie, hogy a Nap járása nem önmagáért van, azzal együtt mozognak a csillagok és a Holdunk is. Mikor felismerte, hogy az égitestek nem összevissza, hanem egy összefüggő rendben mozognak, elérkezett a tudományos gondolkodása határára. Ezt a határt akkor lépte át, amikor a csillagászati megfigyeléseit a népe javára képessé vált hasznosítani.

Az ősi emberi társadalomban az időszámítás vált a legfontosabb összetartó erővé. Aki képes volt meghatározni a nevezetes ünnepeik napját és más eseményeket, a legfontosabb lépést tette a népe megmaradásáért. Ez a tudás hatalomfenntartó erővé vált. A tudás ősidők óta mindig a nép vezető erejének, őskorban a vallás vezetőinek, később a papkirályok kezében összpontosult. Nagyon fontos a társadalmi törvények szempontjából, hogy a tudásnak midig a nemzet fennmaradását kellett szolgálnia, mert különben kihalt volna a tudás is a nemzettel együtt. Ahogy az, az ókori egyiptomi társadalom hatalmi szervezetének elpusztításával közismert (i.e. 30-ban Róma győzelmével). Az egyiptomi vallási erő szétzúzásával, a tudást őrző papságnak a felszámolásával, az egyiptomi csillagászati ismeretek is elvesztek. Az onnan szétvándorló csillagászaik a megőrzött tudáselemeket az új lakóhelyeiken részben átadva és továbbfejlesztve görög, arab, római és más helyek önálló csillagászaiban, de már nem, mint egyiptomi tudás élt tovább.

Ha már az őseink évmilliók óta fenntartották a fajunk életfolyamatát, akkor nekik tudniuk kellett valamit, amit a tudására oly büszke utódok mára elfelejtettünk. Egyrészben a tudás oltárán feláldozzuk az őseink becsületét, másrészben pedig az unokáink jövőbeni fenntartható életét. Hogyan lehet úgy vélekedni a őskőkorszak embereiről, hogy ők a mindentudás nélküli kőkorszaki szakik. Visszatérve a témánkhoz, az őseink tizenegyezer éve megalkottak egy csillagászati objektumot, és a ma tudósai egyszerűen meg sem tudják (akarják) fejteni, el sem tudják mondani, hogy milyen üzeneteket jelenítettek kőszoborba azok az emberek. Igen kérem, a csillagközi utazásra képes nemzedék, nem tudja még a Szfinxben testet öltött ősi tudást sem dekódolni, ami a kőszobor lényegéből árad felénk.

Pontosabban fogalmazva, már néhányan eljutottak a megfejtés közelébe, de a mai közvéleményt még csak nem is érdekli az ősök üzenete. A megfordult szemléletű világunkban eszünkbe sem jut, hogy jöhet még egyszer akár az özönvíznél is nagyobb környezeti katasztrófa, és minket ugyanúgy felkészületlenül fog érni, mint ahogy az akkor élő népeket. De szerencséjükre, akkor még volt egy túlélő király, a Bölcs Noé, aki megmenekült, és aki összeszedte a megmaradt túlélőket, hogy a kataklizma után újraszervezze az ősi kultúrtársadalmat. Az esemény emlékeként az utódai megépítették a Szfinxet, hogy örök időkig a Gízai-fennsíkon a látóhatár őreként figyelmeztesse az utódokat, hogy a tudásukat kizárólag a fenntarható életük érdekében, a megmaradásuk rendeltetésére használják.

A túlélők és utódaik még jó néhány évezredig, szétterülve a Föld élhető területein, az ősi tudás szerint éltek. Minden letelepült kultúrában ápolták a hagyományaikat. A csillagászati ismereteik is elterjedtek a szétvándorlásaikkal. Ezért sem véletlen, hogy Kínától a Mayákig minden civilizáció a csillagászati alapismeretekre épülve fejlődhetett ki az ókorban. Csak a ma csillagászai tárják szét a karjukat, ha az ősi civilizációk tudásának kérdései kerülnek szóba. Úgy, mint a struccról tartják, aki inkább a homokba dugja a fejét, ha nem akarja meglátni a valóságot. Pedig a Szfinx valósága kézzel fogható. Csak elő kell venni a róla már elkészített tudományos leírásokat, és logikailag helyes sorrendbe rakva, a mozaikszerű üzeneteiket kiegészítve, elolvasni a bennük kódolt tudás máig érvényes mondanivalóit.

3.3. A heliákus csillagkelés:

A tanulmány szempontjából különleges jelentőségű az egyiptomi csillagászat heliákus csillagkelés gyakorlati módszerének a megismerése. A következő dilemmákra keressük a válaszokat. Vajon milyen vizsgálati módszer kidolgozásával vált a mintegy 40 ezer éve élt Ősünk a csillagászat tudományának a művelőjévé? Vajon véletlen-e vagy egyszerűen szükségszerűség, hogy pont a heliákus csillagkelés megfigyelésének módszerét választotta az Ősünk? Vajon létezett-e a napjárásnál egyszerűbb csillagászati időmeghatározási módszer az Ősünk számára?

Az alábbi megoldandó feladattal fordultam a csillagász barátomhoz. Vizsgáljuk meg, hogy a 40 ezer éve élt csillagászati megfigyelésekkel is foglalkozó vallási vezető (főpap), a kora észlelési eszközeivel – négy jelzőkaró (gnomon), szabad szemmel – lehetett-e a napjárásnál pontosabb időmeghatározási módszere. A feladat megfordítva: ha kiválasztanánk 100 fő ma élő embert, mondjuk a fele lenne csillagász a másik fele átlagember, és kivinnénk őket akár a Nílus mellé egy szabad kilátású észlelő helyre. Feladatukként mindenféle segédeszköz nélkül, kizárólag négy jelzőkaróval szabad szemmel, vajon hányan és milyen módszerrel tudnák meghatározni az egy év hosszát, legalább napi pontossággal. Az észlelési idő több év is lehetne. Egy mondatban a gnomon fogalmáról: olyan függőleges pálca vagy rúd, amelynek árnyéka segítségével csillagászati megfigyelések végezhetőek. A fogalom egyiptomi eredetű, miként a belőle képzett obeliszk is. Így már érthető a díszített csúcsos kőoszlopok ókori szerepe, az obeliszkek elsősorban csillagvizsgálati célra készültek.

A feladat megoldására az alfejezet végén térek vissza. Előtte azonban meg kell ismerkednünk részletesebben az egyik legősibb csillagászati megfigyelési módszerrel, a csillagok heliákus (Nappal együtt) kelésének elméletével. Induljunk ki a tanulmány 2. fejezetéből, a Szfinx csillagászata megállapításaiból. Mit látott a 40 ezer éve élt Ősünk a mindennapjai során? Elsőként, hogy folyton-folyvást, egymás után az égbolt (éter, menny) egyik szélén megjelenik a Nap, átkel az égbolton és a másik szélén pedig eltűnik a látóhatár alatt. Leegyszerűsítve, a sötét és a világos szakaszok ismétlődését. A Nap fényessége miatt nappal más égi jelenségeket nem figyelhetett meg. Éjszaka azonban a többi égi jelenség is megfigyelhetővé vált számára. A napszakok váltakozásai a kezdetektől még csak az elvégzendő feladatait jelentette (élelemkeresés) az emberiségnek, miként az állatvilágnak.

A természet lüktetéséből adódóan az egy nap időszakokra felbontása még kevésbé érdekelhette őseinket, bár már mindenkinek rendelkezésére állhatott a napóra, egy leszúrt bot formájában. A nap időegységekre való bontása csak a későbbi munkatársadalmak kifejlődéssel válik fontossá. A napjárás természetességéből adódóan nem a napok órákra való felosztása vált a fejlődés elsőrangú feladatává. Inkább az éjszakai hold és csillagmozgások – a megfigyelhetősége okán – kelthették fel a figyelmét. Korán rájöhettek, hogy a Nap a napi mozgása mellett a Hold és a csillagok nem csak napi, hanem nagyobb időegységeket is képesek megjeleníteni az égbolton. A letelepült társadalom létrejöttével a nagyobb időegységek, a holdhónapok, az évszakok váltakozása az egy év meghatározása fontosabb kihatással lehetett az együttélés szempontjából a közösségi életükre. Gondoljunk csak a női terhesség hosszára.

A napi mozgásból tudták, hogy a sötétség után felkel a Nap. A beszédképesség kifejlődésével és az általa kialakuló fogalmakban való gondolkodása során, elnevezte az éltető fénylő égitestet az őskultúra nyelvén Ré-nek. Az etimológiája szerint a Ré = Égi-úr fogalmát hangzósítja meg az emberiség ősnyelvén. Az általa létrejövő ismétlődő periódust pedig elnevezi napnak, vagyis egy napnak. A nyelvészeti vizsgálataim szerint, a Nap fogalmának képzéséhez egy különleges magyarázatot tudok előadni. Az égi és a földi életjelenségek alapján az Ősünk a nappalt az Ősanya Ré-fiának (Nap), az éjszakát pedig az Ősanya leányának (Hold), az ősi Ana, Anu szerint szentelve, az anyák éjszakai szüléseihez kapcsolódva. A teremtés fogalmaink szerint levezetve a szóképződés folyamata: ana+ apa = Nap, az aláhúzott betűk szerint. Egyedül az indoeurópai kultúrában csak a magyar nemzet fejezi ki az egy napot, és a Nap égitestet is azonos fogalommal. Továbbá megemlítem, hogy az ősi időkben az egy nap még az estével, naplementével kezdődött. Tehát, a teremtés ősmitológiája szerint az anya és az apa, mint a két teremtő fél a dualitás elmélete szerint, hozza létre az egy teljes naphosszat. Kiemelve, hogy az esti napkezdet ismét a női princípium elsőbbségét fejezte ki, ahogy a fogalom képződésénél leírtam. Csak magyar anyanyelvi ismeretekkel vezethető le e fogalmunk képződése.

Érdekességként még elemezzük a Földünk egyetlen Holdjának a néveredetét: H = hon + ol = ól, ősidőkben minden emberi tartózkodásra alkalmas helyet így nevezte, miként a templom is ólként neveztetett + d = dromos, szent hely; együtt: Hold = Hon-szent-temploma, ami egyben azt is jelenti, hogy az istenként imádott nők részére épített lakhelyekként tartották számon a templomokat. A csillag szavunk szintén árulkodó az ősi képződésével a névadó nemzetéről. Ha kiegészítjük az időközben kieső hangokkal, akkor a következő eredményt kapjuk: csillag = kicsi-láng, vagyis a mennyei család gyermekei. E megfejtést a Sumer nyelvből vettem át, ahol a nagy lángot a Napisten jelképe jelentette. A mai napig a magyar anyák még Sumér nyelven szólítják csemetéjüket: kicsi-csillagom! Akkor mégis miként keletkezhetett a magyarok regéje a tűzimádó őseinkről? Ismét az Ősanya Napistenfia (Nagy láng) vallási hite alapján. Ha a csillag vagy csillagos angol szavakat nézzük: star, starry = ős-tanyák-úranyai (isteni) gyermekei.

A napi mozgások elméletének alapfogalmai után térjünk rá a második, vagyis az égitestek éves mozgásviszonyainak a megtárgyalására. Az elsődleges kultúra kedvező ökológiai környezetében, a Nílus mentén a népsűrűség növekedett. Elérve az eltartóképesség küszöbére, a legfontosabb hitbeli feladattá vált az őskori társadalom megvalósítása, vagyis a növekvő népesség életfenntartásának az igénye. Miként írtam, egy társadalom legfontosabb összetartó ereje a vallás által a közös kulturális életük megszervezése, vagyis, hogy kellemesen éljék meg a mindennapjaikat. Ennek pedig elengedhetetlen követelménye az éves időszámítás megismerésével, a közösségi élet előre történő pontos megtervezése és megszervezése. A teljes közösségben, akár ezer kilométer távolságban is egységesen, ugyanabban az évszakban és ugyanazon a napon meghirdetett ünnepeikkel váltak társadalommá. De a munkatársadalom megszervezésében is nélkülözhetetlenné vált a tudásuk. E közösségi napok meghatározásához ismerni kell a napjárás éves csillagászati vonatkozásait.

Ha már ismerjük az év hosszát, akkor azt a pontos részeire, évszakokra, hónapokra, hetekre, napokra lehet felbontani. A napjárás éves mozgásának a meghatározása nem okozhatott gondot a negyvenezer éve élt Ősünknek, ugyanis a tudása az elődei ismeretéből táplálkozott. Ha csak a felkelő vagy lenyugvó Nap irányába leszúrt a földbe két karót, megfigyelhette a mindennapi felkelés és lenyugvás helyét. Ha még sikerült is egy állandó figyelési pontot kijelölnie, észre kellett vennie a horizonton, hogy a Nap nem ugyanazon a helyen kél vagy nyugszik, hanem naponként elmozdul. Ha kitartóan minden nap figyelte és kijelölte az új helyeket, megismerte a Nap éves mozgásait. Fél évig az egyik irányban haladt, és ugyanúgy vissza. Elnevezve a nap helyzeteit, nyáron a legészakabbra, télen a legdélebbre kelt és nyugodott le.

Azt is könnyedén megfigyelhette, ha az 1. csillagászati kép szerint minden nap megjelölte a napkeltét, hogy a Nap a látóhatáron nem azonos mértékekkel mozdul el. A kiinduló két szélső helyzetében négy napig megáll, először alig mérhetően, majd a szakasz közepéig arányosan egyre nagyobb mértékekkel, majd ismét logaritmikusan csökkenő szakaszokkal jut el a másik szélső pontjába. Ezen úthossz két szélső pontja a téli és a nyári napforduló napja, minkét nap fontos ünnepeket jelentve. Ha ősünk megjelölte a leghosszabb napelmozdulást, akkor visszafelé is pontosan negyedelni volt képes az évet. Ez a két középső érték a tavaszi és az őszi napéjegyenlőségek napjai, amik szintén fontos vallási és természetmegújító ünnepnapok.

Az 1. képen lényegében a napjárás éves mozgásformáját ábrázoljuk. A léptéke 100 méteres megfigyelési méretarány kicsinyítésével készült. Ha kiszámítjuk a napjárás látókörén mért napi elmozdulásait, akkor átlag 56 cm-es elmozdulást kapunk eredményül. De mivel a két szélső helyzetében nullára csökken az elmozdulás, addig középen ez az értéke 84 cm. Ebben a mérettartományban a napi elmozdulások kézi jelzőbotokkal is pontosan kitűzhetőek. Ha a mérettartományt 10 méteresre csökkentjük, akkor egy állandó, lapos kőfennsíkon a tizednyi távolságok bekarcolásos módszerrel is pontosan megjelölhetőek.

Az Ősünk csillagászati megfigyeléseiben a napi észlelési időpont kiválasztásában található meg az egyik legfontosabb tudatos mozzanata. Mint tudjuk a Nap szabad szemmel csak hajnalban és napnyugtakor figyelhető meg. Hogy mégis miért választotta a napfelkeltét az állandó megfigyelési időpontjának, csakis gyakorlatias okok játszhattak szerepet. Ilyenek: a 30. szélességi fok közelében reggel a legjobbak a látási viszonyok; a csillagok a napkelte előtt a legjobban megfigyelhetőek; korán kelni abban az időben sem volt nehéz.

Még egy érdekesség a megfigyelések helyszínére. A szakirodalomban leírják, hogy a nagy ókori (ősi) csillagászati kultúrák mind a nagy folyók, vízpartok nyugati felén alakultak ki. Ennek az a magyarázata, hogy az észlelések irányában nagy szabad területnek, a horizontra való jó rálátásnak kellett lennie. Valamint a területnek jó eltartóképességűnek kellett lennie, hogy eltartsa a csillagászokat is. Így kitűnő megfigyelő hely a Nílus nyugati partja élen a Gízai-fennsíkkal, az Eufrátesz melletti Babilon stb. Mindez azt valószínűsíti, hogy Ősünk a csillagászati megfigyeléseihez a napfelkelte idejét választotta állandó észlelési időként. Ha így döntött, akkor jól döntött, ugyanis a csillagmozgások általi évezredes időmeghatározások csak ezen az egyetlen módon, a heliákus csillagkelés pontos, azonos helyről való megfigyelésének felhasználásával végezhető el.

Az ősünk fejével gondolkodva, a megfigyelés céljára a legelőnyösebb hajnali időpont kiválasztásával, a rendelkezésére álló akkori eszközökkel – gnomonok, kitűző botok, szabad szem – az 1. kép ábrája szerint képessé vált az egy év hosszának napra pontos kitűzésére. Ha a napkeltét a nemzetközi szóval heliákus kelésnek nevezzük el, megalkotta a heliákus csillagkelés megfigyelési módszerét. Ennek segítségével nem csak az év hosszát, és annak felosztását volt képes megalkotni, hanem a nemzedékek egymásutániságának összeadódásával évezredes nagyságrendű történések időmeghatározására is képessé vált. Ha egyetértenek velem, az Ősünk ily módon megalkotta magát a történelem tudományát is. De már mi is csak egy lépésre vagyunk a világóra, a Szfinx megvalósításának elméletétől.

Az éjszakai zsákmányállatok vadászata közben eleinknek elegendő ideje maradhatott a csillagok megfigyelésére. Ahogy megalkotta a csillagképei rendszerét, megnyílt előtte a távolsági útjain való tájékozódás lehetősége a sarkcsillagok megtalálásával. Az állandó és letelepült életformájából megnyílt az eshetősége az emberiség időrendi eseményeinek az elmélete és a gyakorlata előtt. A napi, az éves és az évezredes csillagmozgások rendszerezése és felhasználása a társadalma érdekében, mint látjuk, már évezredek óta azonos élettérben felhalmozódó emberi tudás következménye. Csak úgy mellékesen a csillagászat segítségével megcáfoltuk azt az alapjaiban hibás és ma előszeretettel tanított emberi életformát, hogy az őseink a szavannákon össze-visszakóborló vadászó és gyűjtögető hordákból állt. Nem kérem, az emberi kultúra minden esetben az évezredek óta letelepült, nemzedékről nemzedékre épülő, önfenntartó társadalmi formában képes kialakulni, és fejlődő erővé válni.

Tehát, őseinknek elegendő ideje maradt az évezredes fejlődések során, hogy a csillagászunk kijelöljön egy olyan fix megfigyelési pontot, másként talppontot, melyről nap mint nap és év mint évek során pontos megfigyeléseket volt képes elvégezni. A hangsúly az azonos helyről és időben történő megfigyeléseken van. Csak ez az egy esetben nyílik lehetőség arra, hogy a csillagászat is tudománnyá fejlődjön. Talán nem kell különösen érzékeltetnem, hogy a nomád és vándorolva legeltető életforma ilyen fejlődést nem tud megteremteni.

Mihelyt kialakult a csillagász Ősünk körül az a kultúrkörnyezet, melyben létrejöhetett az a rögzített hely, az ősi csillagvizsgáló, ahonnan az állandóan és sok nemzedéken keresztül végezhették megfigyeléseiket, létrejött a csillagászat tudománya. Nem árt megismételni, hogy fejlett emberi civilizációról csak letelepült, telepes és állandó territóriummal rendelkező embercsoportoknál lehet beszélni. Fontos leírnunk, hogy ilyen társadalom volt a később Egyiptomnak elnevezett Nílus völgyi fejlett kultúra, az Őscsillagászunk korában 40 ezer évvel ezelőtt már teljesen kifejlődött civilizációja. A letelepült társadalom az egyetlen értéknövelő emberi életforma. Megjegyezve, hogy az emberiség az özönvíz előtt a kezdetektől egységesen telepes kultúrákban élt, a körkörösen szétterjedő nemzetségek testvérnépi társadalmaiban. Majd csak az özönvíz után jelenik meg a nomád vándorló életforma a Föld telepes eltartóképességének a megtelése okán.

Visszatérve a megszemélyesített Ősünkhöz, aki a nemzedékein keresztül legkevesebb 40 ezer éve állandó territóriumán élve az egyiptomi Gízai-fennsíkon megalkotja a csillagászat tudományát, a mai csillagászaink ősének kell tekintenünk. Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy a csillagászat tudományát például nem Johannes Kepler (1571-1630) életétől számíthatjuk, hanem a Homo sapiens modern embernek a 100-40 ezer évek közötti kifejlődésével. Kepler bizonyíthatóan az elődök tudományára építve fejlesztette tovább a csillagászati elméletét. Ha ki akarjuk emelni munkásságát, akkor Ő a modern csillagászat tudományában a napközpontú világkép megteremtéséhez járult hozzá. A munkássága nyomán kezdett újra feléledni az állandó csillagászati megfigyelőhelyek kiépítése, az obszervatóriumok (csillagvizsgáló) sora.

Egy kis filozófiai betét:

Kepler említése kapcsán engedtessék meg nekem egy kis filozófiai fejtegetés a csillagászat tudományáról. Ha filozófiailag nézünk a kozmikus világunk felé, a megfigyelés pontjához viszonyítva teljesen elhanyagolható, hogy akkor most a Föld körül keringenek-e az égitestek, vagy a Föld kering-e a Nap körül. Tehát a geocentrikus és a heliocentrikus világkép a mindenkori szándékunk szerint lehet helyes vagy helytelen beállítottságú. Ha a csillagásznak az a célja, hogy a társadalma, a faja fennmaradását szolgálja, akkor – még egyszer kihangsúlyozom, hogy filozófiailag – fontosabb lehet a földközpontú világkép tanításainak módszere. A földi élőlények fenntartható élete szempontjából elsősorban a saját égitestünk világképe a meghatározó. Ezért nekem az a feltevésem, hogy bár a csillagász Ősünk pontosan tudta, hogy a Nap körül kering a Földünk és a bolygók, ennek ellenére a társadalma fennmaradásáért azt tanította, hogy a mindenkori életüket jobban támogatja, ha a saját életterüket helyezik a világmindenség közepébe. Az ő életfolyamataikat a társadalmuk fenntartásának okán, inkább a földközpontú világkép támogatta jobban, ezért ezt a formát ültették az emberek fejébe. Megismételve: az életben, a társadalom életében is az emberiség, vagyis a népem és az én önfenntartásom a legfontosabb dolog a világon, ezért a csillagászatnak is az élet önfenntartását kell szolgálnia.

A technikai civilizációnkban a felhasználás szempontjából ugyanúgy helyes filozófia a napközpontú világkép felfogása, csak a ma embere semmi jóra sem megy vele. Az újkor tudománya elszegődött a militarizmus kiszolgálójává, ezért ellenőrizetlen erőforrás pazarlásba torkollik tevékenysége. Igaz, a napközpontú világképpel a csillagászat segítségével fajunk kiléphetett a világűrbe, és elkezdődhetett az űrkorszaka. De, ha az igaz filozófia szerint tekintünk a folyamatra, akkor arra a kérdésre, hogy az űrkutatás végeredményben életfenntartó cselekedet-e, a válasz egyértelműen a nem! A mai csillagászat tudománya – mint az űrkutatás legfontosabb militarista szimbóluma – az életlehetőségeink felesleges elpazarlásával életellenes tudománnyá vált. Ezzel feje tetejére állítva a világképünket, a megmaradásunk helyett a hihetetlen mértékű erőforrás haszontalan elpazarlásával, mégis az emberi élet önpusztításába vezeti a világunkat. Többek között azért válhatott haszontalan tudománnyá a csillagászat, mert egy új lakható bolygót keresni teljességgel utópia. Ahelyett, hogy a saját bolygónk életfeltételeinek a fenntartása érdekében dolgoznánk, hamis tudati alapon annak végleges elpusztításán fáradozunk. A fajunk katasztrófája felé vezető életformánkból, talán a megmenekülésünknek mégis az a kicsi esélye képződik, hogy senkinek sem lehet reménye arra, hogy új civilizációt hozzon létre valahol a világűrben. A részérdekeket nem kiszolgáló tudományos felfogás csak addig igaz tudomány, ameddig a fajunk fenntartható életét szolgálja. A technikai civilizációt kiszolgáló csillagászat már nem ilyen tudomány.

Folytatva:

Visszatérve Ősünkhöz, ismételjük meg a kérdésünket: mi lehetett az a hely, mely alkalmas volt a megfigyelésére? A széles nyitott látóhatár és a látókör megfigyelhetősége. Ehhez adott volt a széles Nílus, és a folyó mentén kialakult fennsíkok. Az ősi vallási központokról tudjuk, hogy mindig egy kiemelkedő dombra, Egyiptom nyelvén szent dromosra építették templomaikat. Az ókori földrajztudós Strabon a Geographika című művének 825. oldalán írja: „a templomépítés dromos-sal kezdődik”, Kallimakhoztól mondja: „a templomtér kialakítása az első szerkezet. Anubisnak szent dromosa ez!”. De az első megfigyelőhelynek megfelelt egy kiemelkedő lapos szikla is, melyről, mint szent helyről háborítatlanul lehetett nemzedékeken keresztül a megfigyeléseket és a mérési jeleket kikarózva, vagy bevésve továbbadni az új nemzedék részére a már megszerzett tudást.

A 1. kép alapján feljebb levezetett 100 egységnyi (méter) mérési tartományt, ha lekicsinyítjük egy lapos szikla 10 egységnyi méretarányra, akkor ezen a látókörön a legnagyobb napéjegyenlőségi elmozdulás 8,4 cm, ami még egy bevéséses módszerrel a lapos sziklán pontosan ábrázolható. Még egyszerűbb, ha a napokat hetes vagy tízes egységekbe (hetekbe, dekádokba) rendszerezzük. Ha az Ősünk a maga módján bevéste, vagy kitűzte a jeleket, akkor már mást sem kellett tennie, mint figyelve várni, hogy a napjárás ismét a kiválasztott jelekhez érjen. Közeledve a fontos ünnepekhez, napra pontosan előre lehetett jelezni, hogy mikor kezdődjenek el a társadalmi események. A fejlődés nem állva meg, elsőként kisebb épített helységeket, majd a későbbi nagy templomokat építették meg a napjárás megfigyelésére, lényegében a napvallás szerint kelet-nyugati tájolással.

A Napkelés csillagászati megfigyelései a kezdetekben az éves napjárás megfigyelésére volt kitűnő módszer. Az északi féltekén a zodiákus 12 csillagképe a föld tengelykörüli forgása okán minden nap elvonultak a megfigyelő előtt, igaz a nappali égbolton levők nem voltak láthatóak. De a kitartó Ősünk megfigyelhette, ha a Föld egész évi Napkörüli keringését végigkövette, hogy a csillagképek a kijelölt keletpont előtt egymás után jelennek meg, a Hold hónapjaihoz hasonlóan, az év 1/12-ed vagy hónapos váltásaiban. Vagyis az összes állatövi csillagképnek az év hónapjain sorban egymás után, ahogy a csillagképek előtt a Föld a Napkörüli keringése során elhalad, egy hónapig a csillagképben való Napkelés heliákus kelésként figyelhető meg. A zodiákus csillagkép méretéből adódóan az ekliptika mentén, tehát nem azonos helyen. Értem rajta, hogy a Nap egy hónapig az adott csillagkép területén kel fel, és nem egy bizonyos csillagával együtt.

A természeti életet élő Ősünk egészen biztos, már a modern emberré válása során ismerte a holdhónapok és a holdév jelenségét. Megfigyelte, hogy egy holdhónap az a holdtöltétől holdtöltéig számított kb. 28 nap, amely alatt a Hold egyszer megkerüli a földet. Ebben a felosztásban 13 holdhónapból = 364 + 1,24 napból állt (kerekítve) egy napév. Az akkori naptárkészítőknek ebben a felosztásban csak azzal lehetett a bajuk, hogy ezt a mintegy egy és negyed napot nehezen tudták kezelni, és ha figyelmen kívül hagyták akár 20 év alatt egy teljes hónapot elcsúszhatott a holdhónapok beosztása. A helyesbítés érdekében minden évben egy plusz napot, és négyévenként egy szökőnapot kellett beiktatni az időszámításukba. A töredék percekkel a témánk szerint nem kell foglalkoznom. Még annyit jegyzek meg, hogy a modern naptárkészítők a szökőnap gyakorlatát is a 40 ezer éve élt Ősünktől vették át, ő már akkor alkalmazta a megfigyeléseiből következően.

Hogy mennyire gyakorlatias volt a holdhónapok alkalmazása a természeti népeknél, annak a napokra való felosztása adja meg a magyarázatát. Ősünk idejében még hét bolygót ismertek a naprendszerben. Ezek: Hold, Nap, Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és a Szaturnusz. Ők voltak a hét fő bolygó, melyből egyenes ősmagyar nyelvképzési módon keletkezett maga az egy hét (éter-hona) és a belőle a hétfő szavunk, már legalább negyvenezer éve. A 28 holdnap osztható héttel, eredményül a négyet kapjuk. A négyes szám azonos a fő holdfázisok számával, de azonos a négy őselem tanával is: föld, víz, levegő, tűz elméletével. A női terhesség is közel 10 holdhónap időtartamra tehető. Megjegyezendő, hogy a modern csillagászat kimutatta, hogy a Hold keringése nem 28 hanem közel 29,5 napból áll.

Hogy mégsem ezt az egyszerű 13 hónapos évfelosztást tartották meg az őseink, ismét a csillagászatból fejthető meg. Miként a naptárkészítés történetéből tudjuk, a Nílus menti civilizáció egy időszakában a Sirius csillag heliákus keléséhez igazították a naptári éveik kezdetét. Miként a Szfinx csillagászata fejezetben található, Gizeh térségében, a civilizáció központjában az özönvizek idején 13-12 ezer évek között a Sirius nem kelt fel, vagyis megfigyelhetetlenné vált a csillagász Ősünk számára. Mit volt, mit tennie, egy új naptárkészítési módszert kellett alkotnia. Ehhez kéznél volt számára az éves napjárás megfigyeléseinek ismeretanyaga, vagyis a tavaszpont megfigyeléséből adódó téli-nyári napfordulók, és a tavaszi-őszi napéjegyenlőségek ismerete. Mást sem kellett tennie, mint kiválasztani az új évkezdet napját, és újraosztani az év napjait.

Az Ősünk egyik leszármazottja, ezzel megalkotta a tropikus napév naptári rendszerét. A tropikus napév fogalma: a Napnak az ekliptikán tavaszponttól a tavaszpontig tartó útja. Az új rendszerű évfelosztásban ismét a gyakorlatias szempontok érvényesültek. A tropikus év négy negyedévre osztható, ezért el kellett vetni a 13 holdhónapos év használatát. Helyette a zodiákus ismert tizenkét csillagképe szerinti évfelosztást vezették be, annál is inkább, hogy a 12 osztható a négy évszakkal. Az év tizenkét hónapra való felosztását a mitológiájuk is támogatta. Az őskereszténységben a 12-es szám vált szent számmá. Ez azt mutatja, hogy már a holocénkor kezdetén biztosan az év tizenkét hónapra való beosztását ismerte a Nílus mentén újraszerveződő őskultúra csillagászata. Sőt, a népi naptárrendszerben már a 10 napos dekád beosztást is használták. Ugyanebből a szent mitológiából állt elő a 12 apostol megalkotása. Például Artúr király és a kerekasztal lovagjainak 12 fős vezérkara (apostola), de a holdkirálynőnek is 12 csillag díszíti a koronáját.

Egy külön bekezdésbe kell kiemelnem a magyarok 13-as szerencsétlen számának a mondai alapját. Ez a hit abból az időből maradhatott fenn, amikor az őseink még az atlantiszi világuk naptárjában a 13-as hónapról a 12-es hónapú felosztására váltottak át. Az akkori főpap úgy tehette közhírré az új naptár bevezetésének szükségességét, hogy kihirdette, aki a régi 13 hónapos évet használja, azt szerencsétlenség fogja érni. Ezt a kijelentést a vallás a legkomolyabb fizikai fenyegetésként értelmezhette, melyre minden hatalma megvolt. Napjainkra már csak a számnév (péntek 13) szerencsétlenséget hordozó mondájában maradt fenn ennek az eseménynek a nyomán. Ezzel szemben, viszont a magyar kultúra szerencseszámaivá vált a 12-es, de a 7-es és a 3-as is. Ha jól megfigyeljük a tanulmány sugallatát, akkor arra kell rájönnünk, hogy minden mai civilizációs vívmányunk a negyvenezer éve kifejlődött őscsillagászati tudomány kulturális kihatásaiból eredezik.

Az ősünk tehát a 12 hónapos évfelosztást vállalta fel. Se nem 11-et, a tizenhármat pedig elveti. Vagyis a legalább negyvenezer éve tartó megfigyelései során az őskultúrában kidolgozzák az év 12 csillagkép szerinti felosztását, a 12 hónapos időszámítási gyakorlatot. Ez a felosztás tehát, csak az éves napjárás pontos ismeretére alapozható. Az év napra pontos meghatározása pedig csak a tavaszponthoz viszonyított napmozgással, az évek periodikus ismétlődéseinek pontos megfigyeléséből következik. További megcáfolhatalan bizonyítéka az állításomnak, hogy a civilizációnk nevezetes ünnepnapjai mind a téli és nyári napfordulókhoz, valamint a tavaszi és őszi napéjegyenlőségekhez igazodik. Gondoljunk a Karácsony, a Húsvét, az aratás Péter-Páli és az őszi szüreti ünnepségekre. Viszont az egy hét napjai még a negyvenezer év előtti legősibb kultúrából maradt fenn, a holdhónapok négy hétre való felosztásából. Vagyis Ősünk nem az egész ősi naptárrendszert hagyta el, csak az év felosztásában változtatott.

Hogy a magyar kultúra mennyire az őskultúrából ered arra a legfontosabb bizonyítékunk a hét és a hétfő szóeredete. A további napok elnevezéseinek magyar eredete is rávilágít a szerepére. Csak röviden: kedd = két szent (apa, anya); szerda = szent-szer (szert ülni, mint a honfoglaló vezérek tették az ország közepén); a többi nap elnevezése már inkább újabbkori keresztény átvétel eredménye. Még az év nevének eredettörténetére térnék ki röviden. Az ősnyelven az év = ég-úr-útja (ősi u = v latin hanggal) szóösszetétel végtelenül leegyszerűsödött hangalakja. De a teremtés női megalkotása is pontosan kifejeződik az Éva = Év-az, melyből kisejlik a mitológiai teremtés folyamata, hogy az ég urából – aki azonos a Napistennel – illetve annak testéből teremtődik meg az első nő. Ugyanez kihallik a rómaiak ujjongó örömkiáltásából: evoé = Éváé, ebből képződött az Áve Caesar (jó-conzul-évet). Hogy mennyire jó nyomon járok, nézzük az angol year = év és a német Jahr = év fogalmak eredetét. Minkét szó azonos módon kifejezi a jó-égi-úr fogalmát. Akkor mely nyelvből történt az átvétele? Már az olvasó is megfejtheti!

A mondavilágunk szerencseszámai, a három a magyarok igazsága a teremtés három szintjeként (Szentháromság), a Hét vezér mondája, a 12 Apostol, mind-mind a csillagászat segítségével bizonyítható be, hogy a magyar nemzet az indoeurópai nemzetek ősnemzete, és miként a továbbiakban még látni fogjuk, a magyar nyelv az emberiség ősnyelve.

Az őskultúra heliákus csillagászatának a gyakorlati életükben való alkalmazására az egyik legszembeszökőbb példa, a Nílus áradásainak az előrejelzése. Az Ősünk akár már negyvenezer éve észrevehette, hogy van egy fényes csillag a Canis Major csillagképben, melynek minden évben a folyó áradása megindulása kezdetén (július 20.) van a heliákus kelése, és amelyet elnevezett Siriusnak (Szíriusz, Szothisz). E megfigyelésével alapozza meg a Nílus menti őscivilizáció felvirágzását, mert a felszaporodó lakosság életfenntartása nagymértékben a folyó áradásaihoz igazodó telepes mezőgazdasági tevékenységéhez kapcsolódott. Mivel szinte napra pontosan képessé váltak előre jelezni az áradásokat, a mezőgazdasági munkák tervezhetővé váltak. Az Egyiptomban alkalmazott eléggé bonyolult Szóthisz ciklus vagyis a Szóthisz év is egy kozmikus rendszerben ismétlődik, de mivel ez is a precesszió következménye, ezért a kozmikus év egy alrendszerének fogható fel, ezért nem soroltam a Föld fő időegységei közé.

Csakhogy a csillagász barátom a 2. fejezetben arról is tett említést, hogy a nagy özönvizek korszakában volt egy időszak, amikor a Föld tengelyének az elfordulása okán 13700 évvel ezelőtt, mintegy ezer éven át ez a csillag nem emelkedett a Gizai-fennsíkon a látóhatár fölé, vagyis nem volt heliákus kelése. Így a Nílus áradása sem vált előre jelezhetővé. Azon túlmenően, hogy ebben a korban mossa el e civilizációnkat a nagy áradások, valóban égi csapásként élték meg az özönvizet. Kimenekülve a fennsíkokra, a jól védett territóriumukról, kiszolgáltatottá váltak a vadállatok támadásának. Miként már írtam, ebben az időben jelent meg az égbolton a tavaszpont heliákus megfigyelésekor egy új csillagkép, amelyet Leo-nak, vagyis a fekvő oroszlán sziluettjéről nevezett el. Ezáltal létrejön egy új mitológiai felfogás, a szent oroszlán szimbólum térnyerése.

A történetünkben az éves napjárás csillagászati jelentőségében most értünk el, az évezredes megfigyelések bemutatásához, mely ugyancsak a heliákus csillagkelés jelentőségéből táplálkozik. A megfigyelés fejlődésével, miként a téma felépítésében a napi észlelések pontosításában, az éves észlelések kidolgozásával ősünk eljutott a megfigyelései évezredes mértékű kiteljesedéséhez. Amint kiválasztotta a számára legcélszerűbb hajnali csillagászati megfigyelés módszertanát, az azonos helyen, azonos időpontra vonatkozó megfigyelési gyakorlatát, rendszerbe foglalhatta az egész égbolt mozgásviszonyait. Megemlítem, hogy e dolgozatban a Föld testvérbolygóiról a téma szerint nem kell szólnom.

Az évezredes megfigyelés-sorozatok az őskultúra viszonylatában a letelepült életforma okán biztosítva voltak. Sajnos az emberi élet nemzedékekre épül, ezért a csillagászunk a felhalmozott tudását át kellett adja a következő nemzedék erre alkalmas személyeinek. Ebben az időben a tudásáramlás még csak a társalgás akkori szintjén, vizuális módon történhetett. A megfigyelések átadása a beszéddel és részben jelek bevéséséből, a módszerek elmondásából állhatott. De mivel az ősi vallási központokban még nem kellett mondjuk számítástechnikával, vagy nyelvtanulással terhelni és elvonni a szellemi erőt az élet kérdéseiről, a vizuális tudományáramlás igen hatékony lehetett. Az egymást követő nemzedékek egyre építőbb módon voltak képesek továbbadni a megszerzett tudásukat.

Ha arra gondolunk, hogy a Homo sapiens, mint modern ember már negyvenezer éve javában létezett, akkor a csillagászati megfigyelései azóta is egyre hatásosabbá váltak. Miként megfigyelte, az évenkénti napéjegyenlőségek egymásutániságában ha igen lassan is, a csillagképek folyamatosan elmozdultak előző helyzetükből. A precesszió okán évente 50,3" szögtávolsággal, mely csak nemzedékek alatt vált az Ősünk számára mérhetővé. Egy teljes kozmikus hónap 2160 éve mintegy 50 nemzedéknyi megfigyelési időt feltételez. Az egy kozmikus év alatt pedig 600 nemzedéknyi időt kellett volna a megfigyelő helyén eltölteni őseinknek, hogy mind a 12 állatövi csillagkép a tavaszponti megfigyelésében a Nap visszatérjen a kiindulás csillagképébe. De mint tudjuk, az öseink ha valamiben bővelkedtek azaz idejük volt. A modern ember kifejlődésének százezer éve négy kozmikus évet is átölelt, így bőséges megfigyelési adatok álltak rendelkezésükre, csak a tudásáramlást, vagyis a nemzedékek közötti átadását kellett megvalósítaniuk. Miként a tanulmány további részéből kiderül, ezt is sikerrel oldották meg eleink.

De nem csak az év hónapjainak a beosztása készült a mitológiai csillagászat megfigyelései alapján, hanem a Nap égitest egy nappali útjának a felosztása 12 egyenlő részre, vagyis az óra időbeosztása is. A Napjárás csillagvizsgálati elmélettel az is teljes körűen bizonyítható, hogy az órafelosztás is a tavaszi napéjegyenlőség ismeretében született (bár az őszi is ugyanazt az eredményt adja), ugyanis csak ez az egy időpont az, amikor a napfelkelés pontosan két egyenlő részre osztja a napot. De egyben ez az a nap, amikor tavasszal a delelő Nap első alkalommal mind a négy oldalát megvilágítja a piramisoknak. A piramisok is csillagászati objektumok, de ezt kevésbé népszerűsítik. A napórával történt megfigyelés mellett, e tavaszpontban a kör átlója mentén kel és nyugszik a Nap. Ha ezt a napórával felrajzolt félkört egyenlő részekre akarjuk felosztani, akkor az csak az ősvallás 12-es mitológiai apostolok (a zodiákus 12 csillagképe) szentjei páros (osztható) számával történhetett meg. Valamivel később megmérhette ősünk az éjszaka hosszát, és azt is 12 órára osztva megalkotta a napi 24 órás időszámításunkat. És mindez szintén csak a tavaszpont csillagászati megfigyelésből fejlődhetett ki. Miként tudjuk, hogy Julius Caézár bizony Egyiptomból hozta (lopta) el a mi ősünk 40 ezer éves találmányát, hogy kissé átformálva megalkossa a római Juliánus naptárat, és amely a mai nap is használt Gergely naptár alapja.

Az őseinknél még egy kozmikus hónap is közel 50 nemzedéknyi megfigyeléssel ért fel, majdnem annyi évvel, mint a Krisztus születésétől eddig eltelt időszak. De mivel az emberiség is a kezdetektől létezik, az őseinknek volt idejük megfigyelni, és rögzíteni az évezredes megfigyeléseiket. Miként írtam, Manethon egyiptomi pap az „Egyiptomi civilizáció története” című művében is ez alapján dolgozhatott, esetleg a Szóthisz évek szerint. További ókori kultúrák használták a csillagképeket a vallási szertartásaikban és a jövendöléseikben. Közismert, hogy a perui Inka Birodalom összeomlása is csillagászati hiedelmekre vezethető vissza, a Szaturnusz, a Mars és a Jupiter bolygók előre kiszámított együttállásától. A megfigyeléseikből tudtak a bolygók együttállásának csillagászati eljöveteléről (1480 körül), ezt szerencsétlenségnek véve, szinte harc nélkül adták fel a hatalmukat a spanyol conquistádoroknak.

Még egy feltételezésemmel irányítanám az őscsillagászat felé a figyelmet. Máig megfejthetetlen rejtély, hogy Nostredamus (1503-1566, asztrológus) milyen alapon számolta ki a kétezredik év körüli világvége jóslatát. A Századok című művének négysoros verseiben eléggé híres jóslásokat tett közzé. Természetesen sokan sokféleképpen olvassák a sorait. Egy azonban pontosan kiviláglik a jóslásai mögül. Ő, mint asztrológus pontosan tisztában volt az Ősünk által az utókorra hagyatott csillagászati megfigyelések egyik titokban megmaradt anyagával. Megjegyzem, hogy a kereszténység üldözte ennek ismereteit. Az egyiptomi csillagászok ismerték a kozmikus év és hónapok fogalmát (Szóthisz év), rendszerét, persze nem ezen a néven, és ezek időtartamát a mai műszerek pontosságával sem tudták meghatározni.

Folytatva, Jézus születése előtt 150 évvel (ők még így tudták) lépett be a naprendszer a Piscis (Halak) csillagképbe. Ez az esemény adta meg a keresztények titkos jelének a megalkotását, a hal ábrázolásának sziluettjét. Nostredamus ezt ugyanúgy tudta, mint azok a beavatottak, akik őrizték Jézus nagy titkait. Ezért azt is tudták, hogy a Nap i.u. 2000 körül elhagyja a Halak csillagképet, és belép a következő csillagkép, az Aquarius (Vízöntő) előterébe. Nostredamus számításaiban ez az évszám a jóslata szerint 1999. év végén fog bekövetkezni. Tehát, Ő a jóslatát a kozmikus hónapok ismeretében hozta meg. A középkorban is ismert dolog volt, hogy a csillagkép-változásokhoz egyben valami jóslatok is tartoznak. Esetünkben a szerző egy valamilyen világkép végzetet kapcsolt jóslás formájában a naprendszer új csillagképbe való belépéséhez. Megjegyezve, a világvége jóslatában ha csak annyit tévedett, hogy az emberiség környezeti katasztrófa előidézésének nem a végét, hanem a kezdetét találta el, a jóslata igen pontos volt. Kezd a tudományos körökből is közismerté válni, hogy a környezeti katasztrófa előidézésével a 3. évezred fordulójával már elkezdődött az emberiség haldoklása, ezért egyáltalán nem lehet tévedésnek beállítani a jóslatát.

A fejezetrész végén kell visszatérnünk az elméletileg kitűzött feladatunk megoldásához. A képletesen kiválasztott vagy önként jelentkező 100 személy közül, aki képes lenne az év napra pontos kitűzésére az ősi eszközökkel, azoknak egytől egyig a Nap éves mozgásában a tavaszponthoz kapcsolódó megfigyelések módszerével sikerült volna csak a feladat végrehajtása. Jelenleg sincs – a modern eszközök nélkül – ennél pontosabb megfigyelési módszere az emberiségnek. Hogy a feladatot hány százalékban hajtanák végre eredményesen, gyakorlati próba nélkül nem lehet megmondani. De mértékadó vélemények szerint, ma sincs jobb módszer, mint az Ősünk tropikus napév megfigyelési technikája.

3.4. A Szfinx építésének ideje:

A kőszoborral kapcsolatos leírásunk során a legfontosabb feladatunkhoz érkeztünk, a Szfinx építési idejének a meghatározásához. Ha a fentiekben eldöntött kérdésként maga a kőszent csillagászati objektumnak épült, akkor az építésének idejét elsősorban csak csillagászati módszerekkel lehet meghatározni. Az elmélete már régóta ismert, csak valamilyen felderíthetetlen okból, még kevésbé kerülhetett a közvélemény elé. Nézzük a megoldást, melyet a csillagász barátom szíves közreműködésével tárom az olvasó elé: „ha feltételezzük azt, hogy az oroszlán testű egyiptomi szfinx az építésének idején pontosan az Oroszlán csillagkép legfényesebb csillaga, a Regulusnak a Nappal való heliákus együttkelésének az irányába nézett, akkor csillagászati módszerrel kiszámítható a szfinx építésének időpontja. Mivel a szfinx pontosan keleti irányba néz, amely a horizont és az égi egyenlítő, vagyis a keletpont metszéspontja, azt kell megállapítani, hogy mikor volt a Regulus az égi egyenlítőn, az említett precessziós hatás következtében, más szóval mikor volt az ekliptikai hosszúsága 0 fok (amely érték napjainkban kis híján 150 fok)? Ennek – számunkra elégséges pontosságú – kiszámítása meglehetősen egyszerű, mert az a kérdés, hogy a tavaszpont helyzete hány év alatt változott 150 fokkal? 150x60x60/50,3=10735, azaz kb. időszámításunk előtt 8700 évvel volt az Oroszlán csillagkép, illetve a Regulus heliákus kelése pontosan a látóhatár keletpontjában”. Megjegyezve, hogy a2. képen szereplő évszámok csak a csillagkép kérdéses csillagainak a keletpontba érkezésének dátumai, a 30°-os csillagjegyből csak a csillagkép 25°-os szeletét jelzik.

Tehát, a csillagászati időszámításunk szerint a Szfinx legkésőbbi építési ideje, mától számítva 10735 kerekítve 10800 éve lehetett, lényegében a holocén kort megelőzendően, a történelmi özönvíz 11000. évének közelében. Megismétlem, hogy ilyen időtávlatban a néhány évszázados eltérés érdemben nem cáfolja meg az időpontok egybeesését. Miként írtam, a pleisztocén végi felmelegedés ötezer éves időtartamának több özönvízszerű szakasza is lehetett, köztük az irodalomban sokszor emlegetett özönvíz 13 ezer évvel ezelőtti egyszeri időpontjában. Ezzel szemben, az első fejezetben megfogalmazott történelmi özönvíz jelentésében, nekünk csak az utolsó nagy felolvadás kataklizmáját kellett meghatároznunk, amit 11 ezer évre időzítettünk.

A megszemélyesített csillagász Ősünk segítségével mintegy 40 ezer év óta nyomon követtük az emberiség első fejlett Nílus menti modern emberi civilizációjában a csillagászat tudományának alternatív történetét. A történelmi özönvíz ideje előtt már ismerték a napjárást és a következtében megfigyelhető csillagmozgásokat. Értették az egy nap fogalmát, a hónapokat, az évszakokat, az évet és az évezredes csillagmozgások alapján a civilizációjuk fennállásának időszakát, vagyis a társadalmuk szükségletének megfelelően a Nap körül keringő Föld precessziós mozgásából adódó ciklusainak, az egy kozmikus évnek (26000 év) a megközelítő pontosságú ismeretét. A jégkorszakok idején Észak-Afrika kellemes mediterrán éghajlata alatt fejlesztették kultúrájukat, létrehozva a most már megnevezhető ATLANTISZ őscivilizációjukat, melyet pont az özönvíz korszakában mossa el a természet nagy felmelegedése. A további összefüggéseivel a következő alcím alatt foglalkozom.

A történelmi özönvíz időpontjára vonatkoztatva megállapítható, hogy a nagy természeti átalakulások erőssége mérséklődik. Fokozatosan kialakulnak a holocénbe (jelenkorba) átvivő környezeti feltételek. A Nílus mellől a szavannába menekülő társadalom utódai fokozatosan visszaköltöznek a folyó táplálékban sokkal nagyobb eltartóképességű partjai, és védettebb életteret alkotó folyóágai közé. Újra kezd felépülni az ősi civilizáció egy újabb, a körülmények hatására immár megváltozott társadalma, mely mintegy ötezer év után már Egyiptomi Birodalom név alatt alkotja meg az ókor legfejlettebb civilizációját. A fejlődés folyamatossága megkérdőjelezhetetlen.

Az emberiség fejlődésének újszerű leírását megismételve, két társadalmi szakaszt különíthetünk el. Az első vagy őskori szakasz a történelmi özönvíz időpontjával zárul le. Folyamatában átlép a második vagy újkori szakaszába, mely napjainkban is tart. Meghatároztuk az emberiség fejlődésében azt a sarokpontot, vagy határpontot, mely elválasztja a két fő fejlődési szakaszt, mely nem más, mint a történelmi özönvíz fordulónapja. A történelem tudománya a két fő szakaszt a már kidolgozott rendszerei szerint tovább oszthatja részeire, ezekkel a témánk szempontjából nekünk nem kell foglalkoznunk.

A Szfinx építési idejének meghatározását követően a továbbiakban azt kell bebizonyítanunk, hogy ez az emberi alkotás valójában a társadalmi fejlődés legfontosabb korszakhatárának a tárgyi emléke. Az eddig dolgozott csillagászok, közvetlen vagy írásos bizonyítékok hiányában, a csillagászat tudományának ősi kifejlődésével kapcsolatban nem foglalnak állást. Halvány utalásokat téve, hogy a legősibb írásos csillagászati feljegyzések eredetileg valószínűleg egyiptomi származásúak, ami feltétlen igaz is. Csak még azt kellett volna hozzátenniük, hogy az emberiség bölcsője is Keletközép-Afrikában található meg, és az onnan szétterülő népágak egyik legközelebbi magas műveltségű őskultúrája éppen az Egyiptom Nílus menti térsége. Másként, az innen bármely okból szétvándorló törzsek vitték magukkal a csillagászati tudományt, és az új hazájukban legyen az, Kína vagy Maya kultúra, az ottani helyi viszonyok szerint folytatták a megfigyeléseiket. A legfontosabb dolog lenne, a mai csillagász professzoroknak beismerni, hogy a csillagászati tudásukat ők is örökölték, mégpedig az Atlantiszi őscivilizációból. Hozzátéve, hogy a mai tudásunk sem több, csak sokkal részletesebb.

A fejlődés folyamata magában a történelem tudományában sincs érdemben tisztázva. Azt már tudjuk, hogy az emberiség nem a majomtól származik, hanem az ősidők óta tartó egyedi törzsfejlődés során önálló fajként fejlődtünk, hogy az utóbbi 100-40 ezer évben Homo sapiens sapiensként modern emberré váljunk (pld: a honlap filozófiai cikke!). A megnevezett bölcsőjéből a modern ember kifejlődő dominanciája okán megkezdődik a lassú, majd a logaritmikusan gyorsuló szétvándorlása. Az őskori fejlődés a Nílus menti Atlantisz kultúrában teljesedik ki, és a történelmi özönvízzel ér véget. Itt csak megjegyezve, hogy az özönvíz után újraszerveződő társadalmuk a következő 5-6 ezer évében, melyben az elsivatagosodás játszik fontos szerepet, kialakítja az egyiptomi térség egyre nagyobb népsűrűségét (folyóhoz vándorlás). Ez a népsűrűség növekedés adja meg az ősi kultúra második szakaszának ókori kiteljesedését, melyet Egyiptomi Birodalomként ismerünk. (Az őskultúra további földrészekre való szétterjedését a honlap szláv népek eredettörténete cikkében olvashatják).

Ha tulajdonnevekkel akarom kifejezni a két fejlődési szakaszt:az első szakasz maga az Atlantisz kora, és a második szakasz az Egyiptom koramegnevezéssel illethetőek. Közöttük az elválasztó sarok vagy talppont a történelmi özönvíz fogalma. Minden oldalról megvilágítva a két történelmi kor elméletét, térjünk vissza a Szfinx eredetkérdéseihez. Az építésében kódolt emberi tudás dekódolásában az építése idejét pontosan meghatároztuk. A kőszobor vallástörténetében leírtam, hogy az özönvíz korszakában vált mitológiai tényezővé maga az oroszlán fogalom. A nemzetközi nevén Leo csillagkép éppen az özönvíz teljes időszakában a tavaszi napéjegyenlőség napján a Nap kelése előtt ott ragyogott a keleti égbolton. Másként fogalmazva, heliákusan együtt kelt az abban az időben ott levő csillagképpel. Megfordítva a mondatot, a Nap i.e. 10800-ban lépett be a tavaszi napéjegyenlőség napján a kelő Nap megfigyelésekor a Leo csillagképbe, és 8640-ben hagyta el a csillagképet, hogy újabb 2160 évig a Cancer (Rák) csillagkép előtt keljen fel minden tavaszi napéjegyenlőség napján. A minden évben egyszer bekövetkező tavaszi napéjegyenlőség során a zodiákus csillagképek 26 ezer év alatt egyenként vonulnak el a kijelölt tavaszpont előtt, 12 időszakra osztva a Föld kozmikus évét..

Ősünk nem a hasára ütve nevezte el a számára oly fontossá váló állatövi csillagképeket. Minden elnevezése valamilyen mitológiává váló eseményéhez kapcsolódik. Feltételeztük, hogy a Denderai zodiákus domborműves csillagképe már legalább két kozmikus évet ábrázol, ami némileg kiterjeszti a Szfinx elméletének magyarázatát is. Az 50 ezer éves időtávlat feloldása is csak feltételezett lehet, a mitológia ugyanolyan fejlődése alapján, ahogy az a kultúrájukban változott. A csillagképek viszonylagos változatlansága objektív dolog, de a nevük változhatott. A fekvő oroszlán sziluettjébe akár egy fekvő párduc is behelyettesíthető, miként az ősi uralkodói jelképek között megtalálható a pettyes párduc kikészített bőrének a vállra terítésében a főpapi tisztség, mely egy időben a legfőbb hatalom képviselőjét (fáraó, fejedelem vagy király) jelentette a társadalomban. Miként a magyar honfoglaló vezérek között is a pettyes párducbőrt viselő Árpád fejedelem volt a legfőbb hatalom ura, vezére. Megjegyezve, hogy a pettyes párduc őshazája az Etiópia melletti Dankália sivatag, melynek őshonos állatfaja, ezért sokkal régebbi jelképe az emberiségnek (néhány kozmikus évvel), mint maga az oroszlán.

Az oroszlán névszó etimológiai képződéséről már írtam. Megismételve a jelentése fordított szórendben: oroszlán = Hórusz-édesanyja, pontosabban a Napistenkirályok-ősanyja. A „lán” jelentése az őskorban a női mivoltot jelentette, mely sokkal később, már a házasság intézményesítésével vált a leánygyermek fogalmává. Lényegében a semleges fogalmát is magában hordozza, miként a mitológiai Ősanya (Őslány) a világ szülője (ősanyag), aki szűznemzéssel hozza létre a teremtő őserő Napfiát. A nemek szerinti megkülönböztetést jól jellemzi, hogy az egyiptomi nyelvben az ősanya az ATUM-RÉ fogalma szerint a semleges világmindenséget jelenti, addig a Rá = Napisten már a hím nemet (fáraó) jelöli. Ugyanígy a Ri = napisten feleségét hangzósítja meg, mely a magyar nyelvben máig is fennmaradt: rí = sír (fordított hangrendben rí-ős = Ősanya), miként a nőkre jobban jellemző volt a sírás (pld: a gyermekét sirató nő). Jól érzékelhető, hogy a halottat sirató anyákról neveződött el maga a sír is, ahova a halottat temették. Annyira egybefüggők ezek a nyelvészeti feltárásaim, hogy azon csodálkozom, eddig miért nem tudtuk, miért nem tanították nekünk? A sirató nő a halott lelkének az útbaigazításával, egyben a holtak őrzőjeként is fennmaradt az egyik egyiptomi fáraónő nevében: Hatsepszut = Hatsepsut; mely név etimológiája: hat = halott, hóttak-örzőjének rövidítése + sep = szép + sut = suta, mint az őzsuta, nőivarú személy. Egybeolvasva: Hatsepsut = Halottőrző-szép-suta (fiatal nő).

A Leo csillagképben a sok téves vélekedéssel ellentétben az őseink nem a harcias hímoroszlánt, a magura alakját idézték meg. Ők a sokkal emberibb, az oroszlán család legfőbb lényét, a domináns nőstényt és leányaiból álló falka mintájából a nőnemű állat szent védőhitét mintázták meg. Majd csak az ókorban, a patriarchális család és hatalom megalkotásával válik a hímoroszlán az uralkodók szent állatfigurájává. Ezért a leghatározottabban állítom, hogy a Szfinx építői eredetileg is egy nőstényoroszlán testen egy jellegzetes egyiptomi női fejjel alkották meg ezt a kiméra alkotást, mégpedig a bölcsek népe által közel 11 ezer évvel ezelőtt. A kőszent alakja mindvégig megmaradt olyannak, ahogy készült. Kheopsz fáraó sem másította meg a saját képmására 4500 éve a nagy piramisok építésének az idejében. A vallási felfogás sem engedte volna! A Szfinx az építésétől kezdve ugyanúgy védte a Nílus menti kultúrát az ártó jelenségektől, a szellemektől, mint az építése idején. Megjegyezve, hogy az alkotása idejében még nem volt ismert a katonai hódító háborúk korszaka.

A Szfinx építésének az idejét és a hitvilágát pontosan feltárva, kezd kialakulni a benne kódolt ősi tudás valódi alkotóereje. A további bizonyítás érdekében elemezzük a névemlékeit. Elsőként nézzük a legismertebb nevének az eredettörténetét. Mit árul el magáról a Szfinx fogalmának etimológiája? Az első ránézéssel megállapítható, hogy egy végletesen leegyszerűsödött hangalakja maradt fent az utókorra. A legtöbb betűje az ősi szótagok egy hangra lerövidített szótagmaradványai. Csakis az ősnyelvi ismeretek adnak további segítséget a munkánkban. Szóelemzésünk szerint: Sz = ASZUM-RÉ, egyszerűen a Szem-istenanya, Ősanya, a fogalom „sz” betűje a későbbiekben a szent fogalmára rövidült le. Továbbiakban: + fi = fia, az Ősanya minden teremtményét a fia (szülte) fogalommal illették + n = n, lehet nő, de lehet nép eredetű szótagrövidítés + x = iksz, égi-kő-szobor, égi-(népiesen igi)-ihletésű-kőszent; az én olvasatomban:Szfinx = Szent-Ősanya-fia-égi-nő-kőszentje. Ha egy kicsit tovább visszük az elmélkedésünket, közvetlen összefüggés bontakozik ki az Ősanya, Nagy-boldogasszony, Szent Mária, Szűz Mária hitvilága között.

Folytatva a névelemzést, nézzük a Szfinx egyik ismert régi nevét, az ABU-HOL hangalakot. Jelentése arabul: lenyűgöző, félelmet keltő. Az ősnyelven képzett jelentése: A = a, maradjunk a névelő jelentésénél + bu = bújó, kelő nap, keleti (belőle képződött a Buddha fogalma is!) + Hol = holt, kiegészítve a lekopott mássalhangzójával; egybeolvasva: Abu-Hol = A-kelő-napot-őrző-holt. E hangalak megfejtése az arab jelentése nélkül alig megérthető, olyan mértékű szótagtömörítést alkot. Kiegészítő magyarázattal élve, a jelentése leegyszerűsíthető az általam is már alkalmazott: Abu-Hol = A-látóhatár-őre fogalomra. A hol = holt szórész a holt test, vagyis a kőszobor értelmet hangzósítja felénk, az utókor számára. Ez a hangalak pontosan kifejezi, hogy a Szfinx a bújó vagyis kelő Nap tropikus napéveinek a csillagászati megfigyelése alapján létrejövő mitológia hatására képződött.

Ismert névalakja még a HARMACHIS fogalma is, mely az egyik legátütőbb erejű eredettörténeti bizonyítékunk lehet. Etimológiájában felosztható három egyszerűbb fogalom összetételeként. Az első szórész: Har = h-ar, kibővítve a hun-úr, amelyből a védő hun nemzetrész "harcos" jelzője képződött. A második szórész: mac = ma-k, az Ősanya (Mama) és a k<kö<kör, mint a határkő és országjelentésű értelmében, a mama-népének-országát jelenti, kibővítve: mac = Ősanya által teremtett magyarok népének körországa, melyben: magyar = Ősmama-nagy-jó-urai. Ez a szórész egyben a legegyszerűbb mac = Magyarország vagy Magyarhon jelentésű fogalmunk az ősnyelvből eredően. A harmadik szórész: his = hon-égi-őse, e három egyszerű ősi magyar szó leegyszerűsödése alapján képződött a nemzetközivé váló történet fogalma a his + tória = hitória. Hogy mindenki számára érthető legyen az elemzésem, nézzük a tória jelentését: t = tan + ór = óra + ia = ária, árja; egybeolvasva: tória = tan-óra-ária, a tudás kiáradása értelemben. A tanor, a tudós pap és az ősi templom tanor kapu fogalma (kerek templom bejárata) Erdélyben még ismert szavaink közé tartoznak. Megemlítem, hogy a mai Magyarország közeli szomszédságában is fennmaradt egy „mac” = Magyarhon, a Szfinx szórész gyakorlati megvalósulása, mégpedig Macedónia országnevében (lásd: a szláv népek eredettörténete menüpont alatt).

Összeolvasva a Szfinx történetéről szóló legfontosabb őstörténeti fogalmunk három szórészének a jelentését: Harmachis = Hunmagyarok-Napországának-története, egyszerűbben a Hunmagyarhon-története. Ha mélyebben belegondolunk az elemzésünkbe, akkor miről is szól a Szfinx rejtélye? Nem másról, mit a hunmagyar népek őstörténetéről. Még egyszerűbben az egyiptomi ősnép titkaiban a hunmagyar népek őstörténete rejtőzik. Ha hiszik, ha nem, az egyiptomi Szfinx ősi névalakjainak a megfejtésével immár világraszólóan bizonyítható, hogy az Egyiptomi Birodalom államalkotó népei, az őskorból odatelepült őslakók az emberiség ősnemzetéből származó magyar nemzet volt. Miként a tanulmány elején írtam, az özönvíz hatására az egységes ősnemzet három ágra szakadt. A védő harcos vörös nemzeti színű hunokra, akik elől haladtak, ezért ők többségükben a Kaukázus hegyei felé menekültek, majd az özönvíz után többségükben Északról húzódtak vissza a Nílus deltavidékére, hogy megalkossák az Alsó Egyiptom hun államalkotó nemzetrészét. A fehér nemzeti színű központi anyatiszteletű fehérmagyarok a Nílus középső részeiről a fennsíkokra menekültek, ahonnan visszatelepülve megalkotják a Felső-Egyiptom fehérmagyar nemzetrészét. A Nílus legfelsőbb eredési körzeteiben a feketemagyarok éltek, ők az áradások elől az Etióp hegyekben találnak menedéket, hogy a fehérmagyaroktól délre a Nílus eredéséig megvalósítsák a feketemagyarok nemzetrészét Etiópia és Núbia (Szudán) körzetében a kusok országait.

Az utolsó névalak elemzése, már csak hab a tortán, az ismert mondás szerint. A ROSETAU névszó mindazokat az elemzéseket megerősíti, amelyeket a Szfinx névalakjaival kapcsolatban leírtam. Kephrén fáraóval kapcsolatban említi a szakirodalom, hogy a kőszent talán a saját arcvonásait viseli. Feltevés, hogy az általa elvégeztetett felújítás alkalmával az arcmására vésette át a szobrot. Elsőként az etimológiájáról. Első ránézéssel megállapítható, hogy két ősi szó összetételéből keletkezett a fogalom. Az első szórészben, a Rose-ban felismerhető a rózsaszín szavunk ősi gyökere, a rózsa nővény néveredete. Közelebbről: Ro = rovó, kör jelet rajzoló + se = ős-égi. A második szórész pedig a legősibb magyar országfogalommal azonos: tau = tanyák-ura, vagyis a Nílus mentén tanyacsoportokban lakó ősnép államformájának vezetője, fáraója. Abban az időben (4500. évig) még kevés városi jellegű település volt, az emberek a nemzetségeik tanyaközösségei szerint csoportosulva éltek. Belőlük fejlődtek ki a későbbi falvak, városok. Összeolvasva: Rosetau = Köristen-ősi-országa.

Milyen népcsoport élt az özönvíz előtt és utána is az egyiptomi Gízai-fennsík környékén? A vörös nemzeti színű hunok népe. Milyen színre festették az ókorban a Szfinxet? Vörösre, vagy egy árnyalatára, a rózsaszínre. Ami azt is jelenti, hogy a nők sminkjének már 11 ezer éve is fontos kelléke volt a vörös egy kellemes színárnyalata. Milyen nemzetiségű lehetett Kephrén fáraó? Az apja után – akit görögül Kheopszként írtak – egyiptomiul Hufu = hun-fáraó, melyek alapján Kephrén uralkodása idején (i.e. 2558-2533) a hunmagyarok IV. dinasztiájának hun ága adta az uralkodói családot. Átvésethette-e Kephrén a Szfinx arcát? Nem, mert a rekonstrukciók szerint is a Nagy Szfinx arca egy jellegzetes egyiptomi női arcképet valószínűsít meg. Ha egyébként a fáraó arca hasonlíthatott a női archoz, az még nem jelenti azt, hogy róla is mintázták volna meg. Miként írtam, ez a műalkotás legalább 8 ezer évvel korábbi a kérdéses fáraó uralkodási idejétől. Így már érthető, hogy a nagy ünnepek alkalmával a vörös színárnyalatára festve, miért nevezhették mellékesen vörösarcúnak is a műremeket. Továbbá feldíszítve a csodálatos nyakékkel és a koronával, valóban félelemmel vegyes csodálattal fogadhatta a népét a tavaszi napéjegyenlőségek ünnepének idején.

A továbbiakban sem kívánok fogalakozni az építése idejét bizonyító egyéb elméletekkel. Megemlítve a Szfinx ősi építési idejét bizonyítandó, a testén jól látható eróziós nyomokat. Az építését követően még többször és eltérő vízmagasságok borították, melyek okozták a víz általi bemosódásokat. Az elsivatagosodás hatására a kérdéses utóbbi ötezer évben biztosan nem épülhetett. A régészet nem talált egyetlen bizonyítékot sem az esetleges ókori építéséről. Ezért, a fenti bizonyítékok alapján, szép lassan bele kellene nyugodnia a világ közvéleményének, hogy ez a hatalmas emberi alkotás a történelmi özönvíz okán, az Atlantisz őskultúrájának katarzisszerű elpusztulásának emberi emlékeként készült a 10700-11000 évek között. A szobor készítésének a motivációja a Leo (oroszlán) csillagképből ered.

Az atlantiszi őscivilizációt elmosta az özönvíz különböző hullámai. Mint tisztáztuk e kultúra építkezése a vályog és a fa kombinációjára alapozódott. Azonban maga az őskultúra nem semmisült meg. A megmaradt népessége kimenekült a környező fennsíkokra, ahol úgy-ahogy próbálták fenntartani a kialakult államiságukat. A tudós vallási vezetőik segítségével a Szahara területének lakható területein újraszervezték közösségeiket. Csak példaként említem, a Szfinx építése után tízezer évvel később uralkodó Nagy Sándor idejében, a sivatag közepében még fennálló Amon-oázis vallási szerepét. A csillagászat tudománya is tovább élt, formálva az új közösségek életét. A környezeti veszélyhelyzet elmúltával mindig vissza-visszatértek a Nílus mellé. Az árvízmentes időszakokban újraépítették telepeiket. A Gízai-fennsíkon szerveződő közösség vallási vezetője a környezetéből kiemelkedő kősziklát, a későbbi Szfinx helyét választhatta szent megfigyelőhelyéül.

Őseink a csillagászati megfigyeléseikből pontosan tudták, hogy az özönvíz idején már kétezer év óta a tavaszi napéjegyenlőség napján, a Nap kelése előtt a hajnali égbolton az Oroszlán csillagkép ragyogott. A megfigyeléseikből egyértelmű lehetett, hogy a csillagkép legfényesebb csillaga a Regulus egyre pontosabban összeér a Nap heliákus kelésével a tavaszi napéjegyenlőség napjain. Egyben ez azt is jelentette, hogy a mesés védő szent égi oroszlán csillagkép legutolsó csillaga a Regulus elérve a Nappal történő (heliákus) együttkelés évét, a védő csillagképük lassan kilép a Nap előtti 1/12 kozmikus hónapból, és egy új csillagjegy jön el a számukra. Mégpedig az érkező Cancer vagyis a Rák csillagképpel a Föld kozmikus éve belép a következő 2160 éves szakaszába. Az ősmitológiákból tudjuk, hogy az ilyen évezredes váltásokhoz több hiedelem is társult. Esetükben nem világvége jóslatok érvényesültek, hanem az a társadalmi igény, hogy ennek a nagy korszakváltásnak egy ősidőkre szóló tárgyi emléket állítsanak.

Az Atlantisz civilizációjának átalakulásában, a második fejlődési szakaszba lépésként értékeljük azt a változásukat, hogy a vályoggal történő építkezéseik mellett megjelenik az új technológia, a kőmegmunkálás kidolgozásának kora. A társadalmuk továbbélésének első tanújeleként értékelhetjük, hogy történelmükben első esetként hozzákezdenek a maradandó kőből épített tárgyaik, épületeik megalkotásához. Az előző társadalomfejlődési szakaszuk lezárásaként, és a második új szakasz első maradandó emlékeként hozzákezdenek a Szfinx megépítéséhez. E nagy vállalkozásuk egyetlen motiváló ereje lehetett, hogy amikor a Regulus csillag heliákus kelése egybeesik a Nap tavaszponti napéjegyenlőségekor megvalósuló együttkelésüknek szent évével, addigra készen álljon a nagy mű. Az alkotás megtervezője minden akkori tudásukat, és a jövőnek szóló üzeneteiket belekódolták a Szfinx testébe. A történelem során ez a tudás folyamatossága elveszett, ezzel együtt a feledés homályába sűlyedt az ősi kódolt motívumok rendszere.

Nekünk, az utódoknak már csak azaz egy feladatunk maradt, hogy a tudományunk minden eszközével megfejthessük az Ősünk által a kőszentbe kódolt mondanivalóit. A nemzetközi tudománynak minden eszköz a rendelkezésére állt, csak az egységes emberi akarat hiányzott e munka elvégzéséhez. Az önmagukat szakértőként feltüntetett kutatók, minden lehetséges eszközzel kutatták a témát. Csak egy nagy hibát vétettek. Hogy ez szándékos vagy véletlenen állt, nem tudom behatárolni. Mivel az utóbbi évezredes háborúk során Egyiptom kultúrája elpusztult, az emberiség ősnyelvének az ismerete is a homályba sűlyedt, vagy legalábbis azt gondolták a világhatalmak tudósai. Ezért nem az ősnyelven próbálták megfejteni az üzeneteket. Pedig az emberiség ősnyelve, és ezen keresztül az ősnép egyenes ági leszármazottai igenis még élnek a világunkban. Csak a nagy nemzetközi tülekedés közben nem hallatszott egy 15 milliós nép hangja, hogy mi még itt vagyunk! Még nem pusztítottak ki bennünket teljesen.

Az ősnép közvetlen egyenes ági leszármazottai, miként a fentiekben már leírtam, nem más, mint maga a magyar nemzet. Igaz, hogy a történelmi tudatunkat meghamisították, elvették az emberiség legdicsőbb múltját is a nemzetünktől. De a sokszor megcsonkított nemzetünk nyelve még él, és nyomaiban még azt az ősi kutúrát hordozza magán, amelyik 10700 évvel ezelőtt az atlantiszi kultúrájának a végén megalkotja a Nagy Szfinx kőszentet. Ezzel örök időkre, mint a látóhatár őre, az utódok emlékezetébe vésse, hogy az özönvíz katarzisán keresztüljutva, a természeti életfenntartásának tudásával átmentette a fajából később indoeurópaivá váló emberiséget a következő korszakába.

A nagy igazság az, hogy Ősünk még nem tudhatta, hogy a 3. ezredforduló idejére az egyik legelnyomottabb nemzet pont az ő népe lesz. Ez a nemzetközi elnyomatás oly nagy, hogy a népe fennmaradása is veszélyben került. Ha nem sikerül akár a Szfinx új elméletével az öntelt világhatalmakat az igaz történelemszemlélet felé fordítani, hiábavaló lehet minden jó szándék. Ha nem érti meg a világ közvéleménye, hogy a történelmi hazugságok további fenntartása az egyik legnagyobb emberiség elleni bűntett, nincs mit tennünk. Akkor ez az írás sem jelenhet meg a világ közvéleménye előtt, és nem lesz semmilyen pozitív hatása sem. De azért azt mindenkinek tudnia kellene, ha egy élőlény gyökereit – legyen az növény, vagy a környezetéhez ragaszkodó állat – eltépjük, akkor azaz élőlény elpusztul. Közvetve ez érvényes az egyed fajának az életfolyamatára is. Nincs más út, csakis az élet igazságai a faj fennmaradásának az egyetlen járható útja. Most nem beszélve a rajtunk kívülálló, földönkívüli események megtörténéséről.

A saját kutatásaim eredménye annak a felismerésemnek köszönhető – köszönetet mondva a magyar nyelv ősiségéről írt kutatói irodalom művelőinek –, hogy valóban a magyar nyelv az emberiség ősnyelve. Nem véletlenül egyedüli nemzetként különbözik nyelvünk az indoeurópai kultúra többi népétől. A nyelvtörténeti vizsgálataim során rájöttem a titok rejtvénykulcsára. Ennek segítségével képessé váltam az összes ősi és ókorból fennmaradt magyar nyelven képzett fogalmak elolvasására, és megfejtésére. Az etimológiai feldolgozásom a magyar nyelv anyanyelvi ismeretére épül. Mindazon szavak, amelyek fennmaradtak e korokból a magyar nyelvtan szabályi szerint képződtek. És a legfontosabb, hogy csak magyar nyelven értelmezhetőek. A rejtvénykulcs részletes leírása természetesen nem szerepel ebben az írásban sem, az egy külön művem feladata lehet, ettől függetlenül a megoldások életszerűsége, azonos algoritmusa arra épül. Vagyis a megfejtéseim nem ötletszerűek, hanem szigorúan szoros logikai felépüléssel készültek. Végülis a magyar nyelv, mint a világ ősnyelve az a nagy titok, mellyel sikerült többek között a Szfinx alkotásába kódolt ősi tudás többségére fényt deríteni. Azt nem állíthatom, hogy minden titkát sikerült megfejtenünk, de hogy a legfontosabbakat igen, abban biztos vagyok.

A legnagyobb jelentőségű titkok összefoglalásával zárnám e fejezetemet:

1) Miként elemeztem, a Szfinx egyik ősi nevébe, a Harmachis fogalmába van belekódolva, hogy akik ezt a kőszentet építették, azok nem mások, mint az Atlantisz civilizációjának megalkotói, a magyar nemzet (Hunmagyarhon) mintegy 11 ezer évvel ezelőtt ott élt lakói.

2) A Szfinx építésének motivációja, az özönvíz kataklizmájának emléket állítani.

3) A Kőszent építési ideje 11000-10735 évek közé tehető, az őscivilizációt és az újcivilizációt elválasztó történelmi özönvíz idejére.

4) Az én olvasatomban a néveredete: Szfinx = Szentanya-fia-égi-nő-kőszentje. Kicsit kibővítve: a Szentanya fiai által épített, a teremtő égi Ősanya tiszteletére épített emlékmű.

5) A Leo (Oroszlán) csillagképhez történő kapcsolódása pontosan kifejezi az ősi társadalom jellemzését. Elmondja, hogy az ő korukat a matriarchális társadalmi forma az anyatisztelet jellemezte, és letelepült életformájú önfenntartó társadalmi formát valósítottak meg.

6) A különböző névváltozatai pontosan tájékoztatnak bennünket a mitológiai vagyis vallási felfogásukról. Az ATUM-RÉ kódolt kifejezésével egyértelműsítik, hogy az atlantiszi őscivilizáció még a legtermészetesebb emberi életforma hordozója.

7) A Napvallás vagy őskereszténység az emberiség ősi vallása, amelyből keletkeztek a mai világvallások.

8) A csillagászat az ősidőktől való fejlődés eredménye, nem az újkor emberének a találmánya.

9) Szoborba merevített álláspontja, hogy az emberi faj ősidőktől való fejlődés eredményeként vált a világunk domináns fajává, csúcsragadozójává.

10) A természetből kiemelkedő faj képzete az emberiség legnagyobb utópiája. Minden faj csak a természet részeként képes a fenntartható életét megőrizni!

4. Atlantisz civilizációjának titkai:

A tanulmány eddigi részeiben megfejtettük az egyik legősibb és lenyűgöző emberi alkotás a Szfinx feltárható titkait. A leírás során minden oldalról bizonyítottuk, hogy az alkotás a Nílus völgyében kifejlődő első emberi civilizációt ért természeti katarzisa, s az ősnép csillagászati és társadalmi tudásának a megörökítésére, céltudatos műalkotásként készült. Már csak az a feladatunk maradt, hogy az előző fejezetben behatárolt Atlantisz Birodalmáról bebizonyítsuk, hogy az újjászerveződő civilizáció képes lehetett a 11 ezer évvel ezelőtt, az akkori eszközökkel ezt a munkát elvégezni. Pontosabban, azt a kérdést kellett eldöntenünk, hogy az özönvíz hatására összeomló, és az atlantiszi őskultúra romjaiból újjá éledő, a társadalmi fejlődés második szakaszába lépő kultúra képes lehetett-e megépíteni a Szfinxet, az új idő kezdetének örökérvényű szoborbaformálását.

Miként már leírtam, a Szfinx története az emberiség első történelmi szakaszának végét, az atlantiszi civilizáció korát zárja le. Pontosan egybeesve a történelmi özönvíz fogalmával. Megállapítottuk, hogy a műalkotás néveredetének elemzése az emberiség bölcsőjéből a Nílus mentén szétterjedő hunmagyarok nemzetségét nevezi meg az építőjének. Csak megemlítve, hogy ez a nemzetség sem a semmiből teremhetett ott a Gízai-fennsíkon. Az ő nemzeti megvalósulásuknak is története van. Ezt az ősi históriát vagyunk hivatottak felderíteni a továbbiakban az Atlantisz civilizációjának történeti leírásával.

A világ talán összes történésze foglalkozott már Atlantisz titkainak a feltárásával. Mindeddig átütő siker nélkül. Sajnos a kutatások indítékai körül találhatóak a sikertelenségük legfőbb okai. Sokan a kincskeresés érdekében kezdtek kutatásokba. Leírhatom, hogy ez az egyik legnagyobb tévút. Atlantisz létéről Platón (i.e. 427-347) görög filozófus Diológues of Platón művéből tudunk. Az egyik mondatában leírja, hogy a civilizáció Poszeidónisz fővárosának falait sokhelyütt arany borította. Úgy nem lehet kutatni, hogy valamilyen elképzelés alapján leszúrunk valahol egy cöveket. Szólunk az embereknek, hogy gyerekek itt ássatok, és mondjuk 34 kiló aranykincset fogunk találni. Mikor még a város pontos helyét sem találta meg senki.

Röviden foglaljuk össze, mit is tudunk Atlantiszról. Solon görög diplomata elbeszélése alapján Platón azt is leírta, hogy az egész birodalmat nevezték Atlantisznak. Akkora szigeten terült el, mint Líbia és Ázsia együtt. Fővárosa Poszeidónisz, egy széles síkság peremén helyezkedett el, az óriási szigeten. A várost egy ragyogó birodalom uralta, mely igen gazdag volt, és nagy katonai erővel rendelkezett. A köralakban épített várost csatornák választották el egymástól. Falait sok helyütt (vallási helyeken) arany borította.

Továbbiakban Platón pontos adatokat ír le a város és a civilizáció katasztrófájának idejéről. Az Ő leírásától számított 9000 évvel korábban bekövetkezett özönvíz pusztította el Atlantiszt. A leírása mától számítva kereken 2400 éve készült. Ha összeadjuk a két időtartamot, akkor a Poszeidónisz katasztrófáját okozó özönvíz 11400 éve történt meg. Egy éjszaka alatt a tengerbe veszett. Ezeket az évszámokat már sokan és sokféleképpen vitatták. Sokan azzal akartak híressé válni, hogy különböző alternatív elméletekkel, az Andok-hegyeitől, a Mexikói-öblön keresztül az Atlanti-óceánba süllyedésen át, az ősi Csendes-óceáni Mu földrész elsűlyedésétől Tróján át a Szantorin szigetének katasztrófájáig mindenhol keresték. Ráadásul ott is, a valódi helyének közelében, de semmi bizonyítékot sem találtak vele kapcsolatban.

Atlantisz keresése mára odáig fajult, hogy a tudás helyett a nemtudás vált kincsszerző tevékenységgé. Aki nagyobbnál-nagyobb és lehetetlennél-lehetetlenebb elméleteket volt képes kiagyalni és erről könyvet kiadni, ő dollár milliomossá és híres emberré vált. Csak sajnos közben a tudományba vetett hit csorbult. A közvélemény már odáig juthatott, ha valaki mégis megtalálja a titkokra az igaz magyarázatokat, már senki sem fog neki hinni. Úgy, ahogy a népmesében történik, aki többször feleslegesen kiált farkast, s amikor tényleg ott van, már senki sem fogja elhinni. Főleg abban az esetben nem, ha a titkok iránya egy kis jelentéktelenné vált ország nemzetségi kérdései felé mutatnak. Ha nem egy világhatalom a megnevezett nemzet, akkor a téma senkit sem érdekel. Pedig az eddigi fejtegetéseink igencsak egy kis középeurópai nemzet, a magyarok irányába mutatnak.

A következőkben néhány kérdés-felelet segítségével próbálom a tudományos visszásságokra felhívni a figyelmet.

1. Vajon mennyire tartja az olvasó elképzelhetőnek, hogy egy magánkutató minden intézményi háttér nélkül megfejtheti az emberiség utóbbi 11 ezer évének legnagyobb történelmi titkait? Természetesen erre a kérdésre a válsz csak a tanulmány végén adható meg.

2. Vajon létezik-e olyan tudományág, melyben egy magánszemély minden kutatási intézmény nélkül képes valami jelentős tudományos alkotásra? A válaszom: igen, van ilyen. Mégpedig a történelem egyik alaptudománya a nyelvészet, különösen, ha a vizsgált nyelv éppen a kutató anyanyelve.

3. Vajon a világ kutatóinak ezrei miért nem találják Atlantisz titkait és a vele szoros kapcsolatban levő Egyiptom Birodalmának valódi államalkotó nemzetségeit? Azért nem, mert nem azon a nyelven keresik a megoldást, amilyen nyelven a vizsgált kultúra a maga idejében keletkezett.

4. Az előző kérdés folytatása: a világ, és köztük a magyar történészek miért nem ismerik a magyar nemzet igaz történelmét, s miért is nem akarják azt megfejteni? Azért nem, mert az indoeurópai felsőbbrendűségi kérdés nem engedi meg, hogy egy általuk elnyomott kis középeurópai nemzet, a magyarok lehessenek az a világhíres ősnép, és így a nyelvük sem lehet a világ ősnyelve.

5. Mégis, a világ és a magyar tudósok képesek lehetnek-e befogadni azt a tudományos alapon megfejtett állításomat, hogy legalábbis az indoeurópai kultúra területének az ősnemzete maga a hunmagyar (Hungary) nemzet, ebből kifolyólag ők az Atlantisz ősnépe, továbbá a Szfinx építői és az emberiség második társadalmi szakaszában Egyiptom Birodalmának a megalkotói? Válaszom, a jelenlegi európai viszonyok között a nem! Ezek, a megfejtésből adódó következmények alapjaiban döntenék össze mindazt a pénzügyi alapon kivívott törékeny stabilitást, amivel az Európai Unió ma politizál. Természetesen, ha nem fogadják be az igaz kutatási eredményeket, a hazugság történelmére felépített EU akkor is (rövidesen) össze fog dőlni, mert egy tartós szerződéses folyamat hazugságra sohasem épülhet. Az emberi környezeti katasztrófa napjainkban történő előidézése végleges választ fog adni az akár vétlen, akár szándékosan elkövetett emberi hazugságokra, csak legyen, aki túlélje.

Platón leírásából néhány szempontot emelnék ki a magyarázataimhoz:

Elsőként: „az egész birodalmat hívták Atlantisznak”. Maga a birodalom a szó mai jelentésében az elsődleges kultúrában még nem létezhetett, ugyanis a kifejezés újkori (görög), értelme: birodalom = militarista erőösszpontosítás. Az őskultúrában még ismeretlen fogalom volt a háború. Miként írtam, az özönvíz előtti társadalmak még a szabad élőhelyek felé történő szétvándorlás állapotában voltak. Az élőlények, köztük az ember is, csak abban az esetben bonyolódnak élethalálharcba a territóriumuk védelmében, ha a kitérésükre nincs semmi lehetőségük. Ezért a mai fogalom szerinti hadseregre sem volt szükség. Esetleg csak a rendfenntartó őrségekre. Az esetleges társadalmi csoportok közötti hatalmi harc, akkor még az illető csoport vezérének, alvezérének az elűzéséből (nem megsemmisítéséből) állt. Ő, a követőivel elvándorolva, egy alkalmas élőhelyen az előző kultúrával megegyező új társadalmat alakíthatott ki, vagy elpusztultak. Ezért az őskori atlantiszi civilizáció felépülésében a körkörös rokonság elve érvényesült. Az eltérő nemzetségi keretekben, de azonos identitású kultúráinak egymásmellettisége szerint. Vallásuk pedig a legfőbb mennyei teremtő Ősanya és fiára a Napisten mitológiájára épült fel.

Másodszor: „akkora szigeten terült el, mint Líbia és Ázsia együtt”. A megfogalmazás pontosan kifejezi az atlantisziak, de még Platón idejében is az ismert földrajzi tudásukat. Az őscivilizációban a földrajzi távolságok okán, a Líbiától nyugatra eső területeket nem ismerték. Még a híres Strabon földrajztudós korában (kétezer éve) sem gondolkodhattak részleteiben Afrika nyugati feléről. Ugyanígy keletre is csak a Mezopotámia környékéig, esetleg az Indus-folyóig ismerték Ázsia földrészét. Ők még úgy gondolták a világképük szerint, hogy a lakott világot az őstenger által határolt nagy sziget jelenti, amelyről ismereteik voltak. A macedón Nagy Sándor is a keleti világtengert akarta elérni, eredménytelenül. Végeredményben a leírásból egyértelmű, hogy Atlantisz nem egy városállam volt, hanem a mai fogalmakkal egy olyan nagy ország, mely Líbiától a Mezopotámián túli Indus folyóig tartott.

Harmadszor: „Fővárosa Poszeidónisz egy széles és magasan fekvő síkság peremén helyezkedett el, az óriási szigeten”. Ilyen fennsík a világ több részén található. De ha Platón kiemelte, hogy ez a terület Líbia és Ázsia (Mezopotámia) területének a fővárosa volt, akkor csak egy olyan központi fekvésű helyről lehet szó, amelyik mindkét oldal együvétartozását meghatározhatta. Nem sok írói fantázia kell a kérdés eldöntéséhez. Esetünkben csakis a Nílus deltavidékének Gízai-magasfennsíkjáról lehet szó. Hozzá kell tenni, hogy az özönvíz előtt egyes geológiai vélemények szerint a világtengerek szintje akár 100 méterrel is alacsonyabb lehetett. A megkezdődött felolvadás előtt a Földközi-tenger még egy beltenger volt. A vízszint emelkedésével a Gibraltári-szoroson keresztül betört az Atlanti-óceán a Földközi-tengerbe, megemelve annak a vízszintjét akár 100 méterrel is. A Nílus áradásáról leírták, hogy helyenként 40 km széles folyamként hömpölygött, tengerszerűen, a nagy özönvíz idején.

Negyedszer: „a várost egy ragyogó birodalom uralta, mely igen gazdag volt és nagy katonai erővel rendelkezett”. Nagyon pontos leírása egy őskori civilizációnak. Mégis mit jelent az a szókép, hogy egy ragyogó birodalom uralta? Ismét a fenti kérdés-feleletek megállapításához érkeztünk. Ezt a pontos jellemzést az indoeurópai újnyelveken nem lehet megérteni, csak a keletkezése ősnyelvén, az anyanyelvi szinten ismert magyar nyelv segítségével. A ragyogó birodalom nem csak a szépet és a világost jelenti, hanem az ősnyelven a mennyei fényből teremtettet, az Ősanyának a Napisten fia által a földre sugárzott napfény vallási mitológiájából. Ők már a legpontosabban tudták, hogy a keresztfény a tűz, mint a teremtés negyedik őseleme által teremtődhet csak meg a földi élet. Ezt a tudásukat a napfényben ragyogó arany fém mágikus hatalmába kódolták. Maga az arany fogalma is így képződött: arany = a-Rá-fénye, csak magyar anyanyelven megérthető fejlődéssel. Még megemlítem, hogy a fém nemzetközi neve, az Aurum is a magyar arany szóból keletkezett. A nagy katonai erőről már tettem megjegyzést. Még annyit, hogy itt valószínűleg egy fordítási és értelmezési hibával állunk szemben, mert a magyar „had” szavunk az ókorig a népes családok kifejezésére használt szavunk volt, akik a háborúk korának kialakulásával (az utóbbi ötezer évben) a kezdetekben még családostul vonultak a háborúba (hadi útra). A nagy had az őskorban a népes nemzetségeket jelentette a Földön és a Mennyben is, ezért nem hadsereget!

Ötödször: „Poszeidónisz köralakban épített városában a városrészeket csatornák választották el egymástól”. A köralakban építkezés ismét fontos árulkodója a Napistenhit kör jelének. Ugyanis olyan nagy volt a Napistenbe vetett hitük, hogy minden általuk megszentelt tárgyat a Nap kerek formájával díszítették. Egy nagyobb közösségi épület (körtemplom) köré körkörösen épültek az ott lakók házai. Ez az építkezési forma a körutak alkalmazásával máig fennmaradt. A vallásos hitviláguk átörökítődött a társadalmi fejlődés második szakaszára, egészen az Egyiptomi Birodalom pusztulásáig. Nem hiába írták kortársírók, hogy a legvallásosabb nép az egyiptomi az egész világon. Ameddig tehették, őrizték ősi hitüket, amit a hódítók által elűzött népeik magukkal vitték az új hazájukba. Ezen az alapon maradhatott fent az a mondánk, hogy a magyarok a tűzimádó őseiktől – megnevezve a Napistentől – származnak, aki azonos az eddig meg nem nevezhetett Magyarok Istenével, akinek a népágai pedig az egyiptomi őshazából származtak. A csatornákon pedig értsük a Nílus deltavidék szétágazó tengerbeömlő folyóágait. Amíg a tenger akár 100 méterrel is alacsonyabb lehetett, akkor a folyó deltája szintén a ma tenger borította sekély öböl területén ágazott szét. Vagyis Atlantisz városát a Földközi-tenger által elborított ősi Nílus-delta területén kell keresni. De a keresés már hiábavaló, mert az említett ősi föld és vályogtéglás építkezéseknek egyszerűen nyoma veszett, egy (az utolsó) éjszaka alatt elmosta az özönvíz. Majd csak az Atlantisz társadalmának romjain újjá szerveződő Egyiptomi-civilizáció kezdte a követ használni építőelemként, a nagy özönvíz katartikus emlékéből kifolyólag.

Hatodszor: „falait sokhelyütt arany borította”. Miként írtam a Napistenhez tartozás kifejezésére alkotott vallási hitvilág szerint használták a szent helyeik megjelölésére az állandóan fénylő fémet, az aranyat. Az Atlantisziak gazdagságát még nem az arany, mint értékmérő funkciója szolgáltatta. Ők olyan tápanyagforrásokban gazdag élőhelyet választottak hazájuknak, ami megadta azt az életvitelüket, hogy a civilizációjuk kérdéseivel is szabadon foglalkozhattak. A letelepült életforma, termékeny földek, halban gazdag deltavidék bőségesen kiszolgálta életfenntartásukat. Az aranyat, mint kultikus tárgyak alapanyagát csak a Napistenhez való tartozás kifejezésére választották. Az aranynak, mint értékmérő szerepének a kialakulása, csak az Atlantisz társadalmat 8 ezer évvel követően, a profit alapúvá váló asszír szemitizmus feléledésével válik el a hitvilágtól. Ezért az ősi társadalom gazdagságának fogalma is csak a magyar őskultúra anyanyelvi ismeretéből érthető meg pontosan.

Hetedszer: „Atlantisz a Hercules-oszlopain túl az Atlanti-óceánon található”. Platón, mint görög nemzetiségű ókori tudós, talán az őskultúra helyének meghatározásához a legfontosabb bizonyítékát írta le e soraiban. A filozófus forrása, Solon honnan hozta magával az Atlantisz legendáját? Nem máshonnan, mint Egyiptomból. Kik fedték fel a nagy titkukat Solon diplomáciai útján? Az egyiptomi papok. Kiknek a titkait őrizték az egyiptomi papok? Hát magának az egyiptomi civilizáció történetének. Már csak egy kérdés tehető még fel: akkor, hol is lehetett az Atlantisz civilizáció központja? Sehol máshol, mint a Nílus mentén, a később az ókorban Egyiptomnak elnevezett hatalmas tájegységen! Hogy az előző mondatnak nyomatékkal bizonyságot adjak, tekintsük át a Hercules-oszlopai mitológiai fogalom elméleti kérdéseit.

Ismét a csillagászathoz kell nyúlnunk, hogy az állításomat megcáfolhatatlanul bizonyítsuk. Az ősi hitvilágban (asztrológiában) úgy hitték, hogy az eget (mennyet), mint a szárazföld nagy (kerek) szigetének 60 fokonként elhelyezkedő hat sarokpontjaiból kinövő Hercules oszlopai tartják fent. Sokan sok helyen keresték már ezeket az oszlopokat, Görögországtól a Gibraltári-szoroson keresztül mindenfelé. Hogy miért nem találják a helyét? A magyarázat megértéséhez ismét vissza kell térnem az asztrológiához. A valóság az, hogy a Hercules oszlopai nem földrajzi helyet testesítenek meg, hanem egy csillagászati mitológiai fogalmat. Az előző fejezetekben már részletesen volt szó az ekliptika mentén elhelyezkedő zodiákus csillagképekről. Arról viszont még tételesen nem esett szó, hogy esetünkben, a Föld északi feléről látható csillagképeknek van egy úgynevezett északi sarki cirkumpoláris csillagkép rendszere, melyek a mindenkori égi pólus körül helyezkednek el, és mindig a láthatár fölött maradnak.

A Föld forgástengelye nem merőleges a keringése síkjára. Ebből adódik, hogy a forgástengelye 25729 év alatt egy kettős kúppalástot ír le, miként az évezredes mozgásoknál írtuk. Ez az időtartam a fenntiek szerint elnevezve a Föld kozmikus éve, ami kerekítve 26000 év. Mindannyian ismerjük a Poláris = sarkcsillagot, amelyik jelenleg meghatározza az északi irányt, vagyis a föld forgástengelye jelenleg ennek a csillagnak a közelében található. A Föld forgástengelye által leírt kúp élkörén az égi pólus helye 2*2160=4320 évenként, vagyis 60 fokos szögelfordulás után mindig egy másik, az alábbi bekezdésben felsorolt csillagképek egy-egy másik póluscsillaga közelében fog tartózkodni.

Ezt a kisebb vagy magasabb égi póluskört hat csillagkép határozza meg. A számozásukban Jézus Krisztus születésétől az új időszámításunk kezdetéhez viszonyítva, az időben visszafelé a mai évszámtól az óramutató járásával megegyező irányban haladva a következőek: 1. Ursa Minor = Kis Göncöl csillagkép, a jelenkori Poláris sarkcsillaggal; 6. Draco = Sárkány csillagkép, az előző Alfa Draconis sarkcsillaggal; 5. Hercules = Herkules, az ember (egyiptomiul: TUM), a mitológiai Ádám (férfi), az Eta Herculis sarkcsillaggal; 4. Lyra = Lant, a Vega sarkcsillaggal; 3. Cygnus = Hattyú, a Deneb sarkcsillaggal; 2. Cepheus = Cefeusz (Napisten), az Alfirk sarkcsillaggal. E csillagképek alapján, az egységes 60°-os felosztás szerint 4320 éves ciklusokként, a Föld forgástengelye által leírt kúpkörén, az időben visszafelé a felsoroltak egymásutániságában más és más sarkcsillag közelében tartózkodott az égi pólus. Megjegyezve, hogy a valóságban a forgásirány visszafelé, az óra járásával ellenkező irányban halad. E szerint 4320-2007= 2313 év múlva a Poláris elhagyja az égi pólust, hogy átadja a szerepét újra a sorban második Cepheus Alfirk sarkcsillagának. Tehát, az atlantiszi csillagász Ősünknek már 11 ezer évvel ezelőtt pontosan ismernie kellett a sarki csillagképek rendszerét és mozgásviszonyait. Lehet, hogy nem ilyen világosan vagy szabatosan, de tudta, hogy a zodiákus csillagképekkel együtt változik az égi pólus helyzete, ha kétszer olyan lassan is. Egyébként miért alkotta volna meg a Herkules oszlopai világképét?

Az őskultúrából következik, hogy az őseink minden, vagyis az általuk ismert szárazföldjüket is szigetnek képzelték el, melyet a teremtés ősvize vette körül, ugyanúgy, ahogy az, az anyaméhben végbemegy. Maga a Herkules sarkcsillagkép, pontosan 2,5 ciklussal ezelőtt i.e. 8640 évvel lépett be az északi félteke sarkcsillagi státusába, hogy az özönvízi kataklizmák végén, a történelmi özönvíz határpontját követően, az eta Herculis csillagával immár az új idők kultúrájának mutassa az északi irányt. Egyben az ősi asztrológusoknak adva jóslási lehetőségeket az új elméleteik megmagyarázásához. A fentiekből az is következik, ha ők már ismerték a sarki csillagképek hat sarkcsillagát, akkor a Herkules-oszlopai mitológiai fogalom, csak az atlantiszi őscivilizációban képződhetett. A legalább 11 ezer éve befejeződött özönvíz idején az Oroszlán csillagképnél leírtak szerint ismerték a teljes kozmikus évet, tudniuk kellett a földtengely égi pólusának a hat sarkcsillag közötti elmozdulásáról. Ezekről a papi vonatkozásban valamilyen adatkövetéssel, átadható tájékoztatóval, tudással kellett rendelkezniük. Ha összeadjuk a kerekített 11000+26000=37000 évet, akkor a 37-40 ezer éves Atlantiszi- őskultúra léte nem utópia, hanem tudományos valóság. Ha összevetjük a csillagászati időszámításainkat az ősi források évadataival, akkor a Manethón pap 30 ezer éves uralkodó listája és a Denderai csillagkép 50 ezer éves ciklusával a hasonlóság megdöbbentően egyező. Ebben az idősorban a Szfinx 11 ezer éves léte, már csak egy történelmi pillanat.

Az Egyiptomból származó és göröggé lett nép eredettörténetével ebben a műben nem foglalkozom. Csak a Hercules-oszlopaival kapcsolatban kell annyit leírnom, hogy a görögök is híres hajósnép voltak. Az ókorban ők még a Hercules egyik oszlopának a Gibraltári szorost tartották, mint a bejárható világ egyik végét. Tehát a hat oszlop közül csak az egyiknek. Ebből adódik, hogy az őscivilizációból még az ismert szárazföldjük szerint legalább öt földrajzi oszlopról kellene írásos adatunknak lennie. Még ha ezek a földrajzi helyek mára az ismeretlenség homályába is sűlyedtek, a görög hajósok a Gibraltári-szoros egy Hercules-oszlopával reánk, az utódokra hagyták az atlantiszi civilizáció legfontosabb bizonyítékát. Hogy melyik lehet a másik öt, bízzuk az erre hivatott kutatókra. Az ókori hajósokkal az élen, az Atlanti-óceán vizét annak az ősóceánnak tartották, melyen még a Római-császárok híres légiói is vallási okból alig mertek hajóra szállni (brit invázió i.u. 43.). Az ősóceán, amely körülölelte a Líbia-Ázsia ismert szárazföldjét, a világ végét is jelentette az atlantisziak részére.

A görög mitológia az általuk ismert Gibraltári-szoros egy Hercules oszlopának ismeretéből alkotta meg az ő saját Atlasz istenüket, aki nem hatodmagával, hanem már egyedül tartja a vállán a világmindenségben az égboltot (földet). A görög kultúrában Zeusz arra kárhoztatta a lázadó óriás titánt, hogy örökké a vállán tartsa terhét. Atlasz neve azért érdekes a számunkra, mert gyakran őt tartják az „elsűlyedt” Atlantisz első királyának is. A közös néveredete szerint a feltevés jogosnak tűnik.

A mai egyiptológusok az Egyiptomi-civilizáció kezdeteit i.e. 3000-re teszik, vagyis mindösszesen ötezer évnyire. A mások által is feltett kérdés lehet: akkor mivel magyarázható a hirtelen és teljes fejlettségében megjelenő ókori civilizáció eredete? Csak azzal, hogy a Nílus menti kultúra legalább tízszer régebben, 40-50 ezer évvel ezelőtt alakult ki a Homo sapiens sapiens, vagyis a modern ember kifejlődésével. Nevezzük ezt az őskultúrát a fenti bizonyítékok alapján Atlantiszi-civilizációnak, akiktől tudást örökölt a társadalmi fejlődés második szakaszában kiteljesedő immár Egyiptomi-civilizációnak elnevezett kultúra. A két szakasz folytonosságának a valóságát rövidesen a névemlékeink etimológiai elemzésével fogom befejezni. Az eddigi bizonyítás tényei megerősítik, hogy a maga valóságában létezett az Atlantisz világa, nem Platón írói fantáziájának a terméke.

Még a geológusok Atlantisz katasztrófájával kapcsolatos véleményeikből emelnék ki bizonyítékként egy mozzanatot. Kimutatták, hogy a földtörténet során még sohasem fordult elő olyan kataklizma, hogy egy éjszaka alatt egy egész földrész sűlyedjen az óceán fenekére. Legyen az, földrengés vagy vulkánkitörés. Amiről Platón ír, hogy Atlantisz egy éjszaka sűlyedt el, csak úgy történhetett, hogy egy özönvízszerű esőzéseket követő nagy áradásban egy viszonylag kisebb árteret vagy fennsíkot önt el az áradat egy éjszaka alatt. Ugyanez vonatkoztatható a tengerszint fokozatos emelkedésében, a partvidék egy részének az elöntésével. E meggondolásból teljesen egyértelmű, hogy nem az egész Atlantiszi civilizáció tűnt el azon az éjszaka folyamán, hanem csak a Poszeidónisz fővárosuk, a királyi illetve vallási központjukkal együtt.

A csillagászati fejtegetésünket még egy tudományos ténnyel szeretném lezárni. Már az Atlantisz őskultúrájában is ismert volt egy fényes csillag, a Canis Maior (Nagy Kutya) csillagképben levő Sirius (Szóthisz) csillaga. A mitológiájából ismerjük a fontos szerepét. Azon túl, hogy előre jelezte a Nílus áradását (július 20.), Egyiptom egy időszakában ennek a csillagnak a horizonton történő megjelenésétől, kelésétől számították az év kezdetét. A föld forgástengelyének precessziós mozgás következtében mintegy 14-13 ezer évek között a Sirius a Gízai fennsíkon nem kelt fel, vagyis nem volt látható, csak sokkal délebbre az egyenlítő körül. Az őskultúrában mégis egységesen kezelték a társadalmi tevékenységükben az időt, vagyis a hírek, az információ bejárta az egész Atlantiszt. Mindez azt feltételezi, hogy a Nílus menti kultúra teljes egészében egybetartozott, vagyis az eredésétől a Földközi-tengerbe ömléséig.

Alsó-Egyiptom csillagászatában a Sirius eltűnése a láthatárról, egyben felvethette e tájegységre vonatkozóan egy új időszámítás kifejlődését is. Ha már az eddig minden évben a heliákus keléséhez igazították a Nílus áradását (július 20), ezért ha a csillag tartósan a látókör alatt maradt, az egyben lehetetlenné tette számukra az egyiptomi időszámlálásban az 1460 éves Szothisz-periódus (korszak) további megfigyeléseit. Maga a Sirius a Föld égi mozgásában ennyi idő multával ért ugyanoda vissza, vagyis, hogy a heliákus kelése az év ugyanazon napján egybeessen a Nap kelésével. Ezért a Szóthisz-év helyett is valami újat kellett alkossanak. Ez az új időszámítás pedig nem lehetett más, mint a megfigyelések súlypontjának áthelyezése a tavaszpontba.

De nem a tájékoztatásáramlás a legfontosabb dolog a Siriussal kapcsolatban, amire ki szeretnék térni. Egyben átérve az ősi atlantiszi kultúra megmaradt névanyagának nyelvtörténeti eredetmegfejtéseire. Ehhez a munkánkhoz felhasználom az etimológiai szófejtésem módszerét, a fentiekben már alkalmazott formában. A Sirius csillagot is tartalmazó Canis Maior = Nagy Kutya csillagképről a csillagot a magyar népi nyelv Ebcsillagnak, Sánta Kata és Étekfogó csillagnak is nevezi. A történetünk szempontjából az Ebcsillag mitológiai eredete a legfontosabb számunkra.

Vajon feltűnt-e már egyáltalán valakiben, hogy milyen nagy jelentőségű az Ebcsillag népi megnevezésének a fennmaradása a magyar őstörténet vonatkozásaiban? Nézzük a megfejtést. A mitológiákból a történelembe átvándorolt eseményei során tudjuk, hogy a Közép-Ázsiában is élő népcsoportok között gyakori volt az egyes nemzetek közötti szerződéskötéseknél a kutyára, farkasra, a kettévágott fekete kutyára való eskütétel. Erről a gyakorlatról tudunk Európában a frankoknál, morváknál, bajoroknál és török népeknél az i.u. 3-9. századokból. Ugyanez az eskütétel a honfoglaló magyarok szertartásában is megjelenik, a kettévágott kutyára történő szerződéskötés, mely az igaz szándék totemmisztikus hagyományaira vezet vissza. A hangsúly a szerződéskötés igaz szándékán van.

A Sirius népi Ebcsillag megnevezése már elindítja a gondolatot, hogy az atlantiszi őskultúrából szétterülő nemzetségek magukkal vihették a Sirius = Igazság csillaghitét magukkal. Aki erre a szent, vagyis Ebcsillagra esküdött, annak kötelezően be kellett tartani a szerződésükben elfogadott igazságokat. Aki azt megszegte, azokat az égiek büntetése sújtotta, állt a hitvilágukban. Az eddig leírtak még egy feltételezett álláspontot képviselnek. Vajon a Sirius, mint Igazságcsillag mitológiáját be is lehet bizonyítani? Szerencsénkre az őstörténetből fennmaradt e csillagnak egy másik neve a Szóthisz. Egyiptomban a Nílus áradásának az okozóját hitték benne, és az általa megszemélyesített Hisz istennőt (Írisz) a legnagyobb tiszteletben részesítették. E csillag kelésének napjától számították az egyiptomiak a Sirius vagy Szóthisz évüket. Újból megemlítve, hogy a Szóthisz évek is egy ciklust alkotnak, mely egyenként 1460 évig tartott.

A Hisz istennő maga képviselte az igazságot, vagyis az ő szavával a Szóthisz heliákus kelését követően meg kellett jönnie a Nílus áradásának. Hozzá mérték a vallás hitéletének az igazságait is. Nézzük a Szóthisz csillagnév etimológiáját. A fogalom jól láthatóan felbontható két ősi szó összetételére a szót-hisz formában. Egy magyar anyanyelvű olvasónak már nem is kellene tovább elemeznem a jelentését, mert a szavak az ősi magyar nyelv szerint képződtek, és még ma is pontosan ugyanazt jelentik, amit a hangalakjuk leír. Az első szórész: szót = szót, szót mond, beszél vagy ír értelemben; a másik szórész pedig: hisz = hisz, a kimondott szó igazságában hisz, elhiszi tartalommal. Egybeolvasva: Szóthisz = Igazság-szava. Talán úgy érthető meg legkönnyebben a megfejtés, ha felidézzük, hogy a Sirius csillag a Nílus áradását jelezte elő. A csillagvizsgáló pap, aki lehetett férfi és nő is, a heliákus kelésének napján kiáll a hívei elé, és szót(t) hozzájuk, akik pedig hallgatják hisz(nek) a vezetőjük szavának. A „hisz neki” magyar kifejezésünk a fentiek szerint úgy képződött, hogy a Siriusnak a Nílus áradását előrejelző csillagász pap igazsága minden esetben valós esemény volt, vagyis minden esetben elfogulatlanul igaz. Az igazság etalonja!

A Szóthisz tehát, az emberi igazság társadalmi hitévé vált. Minden emberi igaz tettet a népi nyelven a Nagy Kutya csillagkép után „ebdolognak”, vagyis az igazság hordozójának véltek. Hogy mikor vált társadalmi gyakorlattá ez a hitvilág, természetesen pontos adataink nincsenek róla. De, ha feltételezzük, hogy a csillagász Ősünk akár 40 ezer év óta ismeri a heliákus csillagmozgásokat, az időpontunk csak a történelmi özönvíz előtti időkbe, Atlantisz civilizációjának időtartamába helyezhető. Van egy magyar közmondásunk: „a hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát”. Mely mondás is az őskorból eredezik, ide kapcsolhatóan a Sánta Kata népi csillagnevet is. A sánta szó magából a Canis Major csillagképből ered, az egyik hátsó lába rövidebb, mint a másik. Talán az egyik legrégebbi, több tízezer éves hagyomány gyökereit tártuk fel a csillagászat segítségével.

Jó-jó, gondolhatja a kétkedő olvasó: a Szóthisz etimológiájában nem véletlen nyelvi egybeeséssel állunk-e szemben? Hogy nem, azt a következő adatokkal tudom bizonyítani. Már említettem, hogy Atlantisz titkait egy Solon nevű görög diplomata hozta magával. Hogy honnan ered a diplomata családfája, a névalakja árulja el. Kétirányú etimológiai megfejtése is lehetséges, de mindkét forma ugyanazt az eredményt adja. Felbontható: Solo = Szóló + n = nagy formában, amelynek ősi jelentése a magyar nyelv szabályai szerint, fordított szórendben: Solon = Nagy-szóló, akár főpap, de esetünkben inkább a jó diplomata jelentését hordozza magában. A másik megoldás is teljességgel érthető: So = szó + lon = lón, lovon ülve szóló ember, aki akár a király hadvezére, de a megszemélyesített Apollón isten papja is lehet. Mivel a lótenyésztés csak a társadalmi fejlődés második szakaszában valósul meg, miként a görög nemzet is, a második megoldást tartom Solon névtörténetében az időszerűbbnek. De a név első „szó” szórésze egyenesen az őskorból ered.

A szó főnév leírásával a Magyar Értelmező Kéziszótár, 1972. (a továbbiakban: MÉKSZ) részletesen foglalkozik. Kivételesen az eredetét a szerzők pontosan határozták meg, miként e szavunk finnugor eredetű. Addig a szerzők a hisz ige fogalmát már ismeretlen eredetűnek tartják. Pedig legalább negyvenezer éves ősmagyar szavunk. De továbblépve nézzük Solon leszármazottjának, Platón filozófus néveredetét is. Etimológiája: P = apa + lató = látó + n = nagy; egybeolvasva fordított szórendben: Platón = Nagy-látó-apa, ami nagy tudóst jelent, aki jól látja a dolgokat. A lát ige eredetét a MÉKSZ kérdőjeles finnugor eredetű szavunknak tartja, ami kérdőjel nélkül lenne feltétlenül helyes. Platón nevét csak annyiban vettem be a bizonyítékok közé, hogy érzékeltessem, hogy minden ősi fogalom, mely az atlantiszi és egyiptomi vonatkozásban keletkezett, mind-mind magyar nyelven értelmezhető fogalmak.

Folytassuk a bizonyítás sorát a „szó” szavunk területi előfordulásaival. Elsőként lépjünk a Balkán területére. Mindenki ismeri Bulgária fővárosa, Szófia nevét. Magyarul pontosan azt is jelentve, amit a hangalakja leír: szó-fia, egy ókori szent templomról elnevezve, amely papi rend önmagát a Szóthisz mitológiából eredeztette, akik az igazság-fiai, vagyis ókori filozófusok voltak. Ha egy kicsit tovább lépünk Közép-Európába, mindenki előtt ismert a dunántúli Pécs városának ókori (római) neve: Sopianae = Szofiáné. Etimológiája: So = szó + pi(a) = phia, fia + (a)na = ana, anya, a mitológiai Napisten anyja + e = égi; egybeolvasva: Sopianae (Pécs) = Szó-fiai-égi-anya városa, másként az Égi-anyáé, vagyis az Ő igazság-fiainak települése (fiai semleges esetben a lányt is jelentve). Miként látjuk mégsem római néveredettel állunk szemben, hanem a latinok átvették az ősi város sok-sokezer éves néveredetét, amit a másodlagos indoeurópai tudósok latin eredetűvé varázsoltak. Ha jól megnézzük, akkor lehet, hogy Szolnok is ebbe a sorba tartozó településnevünk.

Ha kissé a mába ugrunk, akkor egy személynév eredettörténetét villantsuk fel a téma befejezéseként. Minden mozirajongó ismeri Szófia Loren színésznő nevét. Akinek a néveredete sem akármilyen történetű. Feltételezhető, hogy Ő azoktól a legalább 40 ezer éve élt őseinek egyenes ági leszármazottja, akik megalkották a Szóthisz mitológiát valamikor az Atlantisz őscivilizációjában. Ezért sem véletlen személyében a női nem csodálatos kiérlelt megjelenése. Akkor milyen nemzetiségű emberek lehettek Szófia Loren ősei? Az ősnemzet területi elterjedése alapján teljesen biztos az ősmagyar eredettörténete, akik csak az újkorban váltak olasszá. A térség név-előfordulásainak példái egyértelműen mutatják, hogy az őscivilizáció központi magja Kis-Ázsia után elsősorban Közép-Európa felé vette az irányát. Vagyis a jégkorszakok elmúltával az őscivilizáció kiáradó népfeleslege állandó lakosokként telepedtek le Közép-Európában. Ezért nekünk magyaroknak sohasem kellett elfoglalni a mai lakóhelyeinket, azokon a kezdetektől a mi nemzetségeink éltek. A magyar nemzetnek csak a felségterületei megtartása jelentette az egyetlen történelmi gondot.

A Szóthisz mitológián keresztül vezető bizonyításunk megértése után, már sokkal könnyebb lesz ráeszmélni a történelmi özönvíz előtt képződött őscivilizáció néveredetének megfejtéseiben az emberiség ősnyelvének, vagyis a magyar nyelvnek az ősi szerepére. Az Atlantisz világából nem maradt fenn semmi írásos vagy tárgyi emlékünk, ami a ma kétkedő tudósainak kézzel fogható bizonyítékot adna a kezükbe. A civilizáció neve is csak közvetetten, Platón munkáján keresztül maradhatott fenn. Névelemzése mégis sokat elárul a civilizációnk történetéből.

Nézzük az ősi fogalom etimológiai felbontását: A = a, ma névelőként ismerjük, de az ősnyelvben mutatószóként is működött [ő a(z)] + t = teremtő + lan = lány + tisz = tisz-ta, az egyik legősibb formában fennmaradt mai magyar szavunk, ahol a szóvégről lekopott „ta” szótag az ősi tanyákat, településeket, vagyis a társadalmukat jelenti. Az őskori jelentésében a tiszta egyben a fehéret, mint az ezüstöt (tükör) is jelentette, ide kapcsolódó szakrális ereklyénk a nemzeti zászló fehér (vagy ezüstszínű) központi sávjának a fehérmagyarok általi kialakulása. A tiszta fogalma fajilag is a tiszta leszármazási utat jelenti. Így elérkezve a tiszta = Ősanya-tanyái fogalmához, melyből a Szent vagy Szűz Mária őskeresztény vallási hitvilága, belőle pedig a magyarok Nagy Boldogasszony fogalma képződéséhez.

A legszorosabb összefüggés mutatható ki Szent István királyunk személyével, aki uralkodásában magára maradva, örököse nélkül a magyarok közbenső őshazáját, a Kárpát-medencei magyar földet a mennyei Nagy-boldogasszonynak, a magyarok Ősanyjának ajánlva fel megőrzésre. Bizonyítottuk, hogy az Atlantiszból eredő Napkirály származású uralkodónk halálához közeledve ismét megpróbálta feléleszteni a magyarok ősi hitét, egyben beismerve az uralkodásának legsúlyosabb hibájaként, hogy az uralkodása kezdetén szembeszegült a nép hitével, amit a finnugor történészet a mai napig nem volt képes felismerni. Ő így jelezte az utódok felé, hogy csak az ősiség teljes ismeretében képzelhető el a magyar nemzet fennmaradása. Nincs más út ma sem! Ha e maradék magyar nemzet nem képes ősi történelmét ismét megismerni, akkor már tényleg nincs tovább!

Az előző bekezdés alapján nézzük a fogalmunk pontos jelentését: Atlantisz = A-teremtő-Ősanya-fehér vagy tisztamagyarok-tanyái, akik a nagy Líbiától Ázsiáig terjedő hatalmas tájegység lakói voltak. Ha tovább elemezzük a fogalom felépülését, akkor a tisz-ta szóképzés is felbontható: t = teremtő + i = égi + s = ős + z = zent + ta = tanya, hon; egybeolvasva: tiszta = teremtő-égi-ős-zent-tanyái, vagyis maga a Szent-Mária, Ősanya, Nagy-boldogasszony, az egyiptomi mitológia ATUM vagy ASZUM-Ré hitvilágának tanyái, az ősi magyar nemzet civilizációjának teljes valósága.

A civilizáció neve mellett még a fővárosuk, Poszeidónisz néveredete maradt fenn, az is görög közvetítéssel. Próbálkozzunk meg a szó megfejtésével: Po = Apó, a teremtés hím princípiuma, maga az ősi Napisten + sze = szem, szum, szüm (szümtükkel), az Ősanya lány teremtménye, talán maga a mitológiai Tefnut + i = égi + do = dóm, a templom szent dombja, felszentelt hely + nisz = nász. Esetünkben a szóképzés elejének értelméből következteteve nisz = nagy-égi-szentek szerint, mely szótagok ősi összetételéből keletkezett az égi istenek nisz = násza, melynek földi megismétlődéseivel az égi nisz hangalakjából képződött a földi nász fogalmunk. Összeolvasva: Poszeidónisz = Ősapó-őslány-szent-násza által teremtődött isteni eredetűnek tartott lakóhely, mely az ősi civilizációnak a fővárosává vált az idők során. Ha a teremtés folyamatát behelyettesítem a mitológia istenpárosaiba, akkor nagy bizonyossággal a SHU és TEFNUT nászát írja le a városnév eredete.

Gondoljunk vissza az ősidőkre! Hogyan keletkezhetett egy ősi lakóközösség? Úgy, hogy egy arra alkalmas hím egyed, többnyire a már előzőleg megépített, általa lakóhelynek alkalmas térségben magához csábított egy lányt (nőt) párjának, és a nászuk során egy új tanyát belakva valósították meg a saját hordájuk lakóközösségét, a későbbi nemzetségüket. Ha mindezt a vallás kereteibe képzeljük, érthetjük meg Poszeidónisz valóságos néveredetét, mely a hitük szerint mennyei eredetű, vagyis Atlantisz szent városát is jelenti. A város Po- előtagjáról meg kell említenem, hogy Kis-Ázsiától Görögországon át egészen Lengyelországig, onnan a Pó-folyóig – úgy, mint a szófia fogalmánál írtam – szinte egész Európa területén előfordul a fogalmakban megjelenő hangcsoportja. Ami azt is jelenti, hogy az Atlantiszi Birodalom mégsem tűnt a semmiségbe, hanem a területéről kiáradott népessége áttelepülve és letelepülve lakták be a jégkorszak utáni Európát. Létrehozva az Atlantisz kultúrájából táplálkozó ősi telepeiket. Ha végiggondoljuk, hogy mennyire nem tudják megmagyarázni Nyugat-Európa nagy kőemlékeinek az eredetét a napjainkra a másodlagos indoeurópai kultúrákká vált országok tudósai, a leírásunk hitelt érdemlően bizonyítja azok eredettörténetét is.

További bizonyítékok:

Atlantisz civilizációjáról a fentiekben azt írtam, hogy nem maradt fenn a néven és a fővárosuk nevén kívül egyetlen szó vagy mondat sem a nyelvkultúrájukból. De azt is leírtam, hogy az ősbirodalomból kiáradó népfeleslege belakta az egész Földet, kiváltképpen Európa területeit. Logikailag máris ellentmondásba keveredve. Ugyanis, csak egy esetben tűnhet el egy nép nyelve, ha utódok nélkül kipusztul egy nemzet. Van ugyan egy másik mód is egy nyelv eltűntetésére, ha egy uralkodó hatalom genetikailag felülírja a meghódított nemzetséget, de ez esetben legalábbis az anyanyelvük néhány szóemléke belekerül az új hatalom nyelvébe, és tudományos eszközökkel rekonstruálható az ősnyelv eredettörténete.

Ha igaz, vagyis miért ne lenne igaz azaz állításom, hogy az atlantiszi ősnép nem halt ki, hanem az özönvíz pusztításai után képesek voltak újraépíteni a társadalmukat. Ebben az esetben a szétáradó népessége magával vitte, és az új élőhelyén legalábbis nyomaiban megtartotta ősi nyelvét. A ma kutatóinak nem kellene mást tennie, mint megkeresni azt a népet, akiknek nyelve a legnagyobb mértékben épül fel az ősnyelv szabályai szerint. Érdekes módon, Európában csak egyetlen nemzeté, illetve még néhány rokonnyelve tér el az indoeurópai nyelvcsaládtól. Azonnal kézzel foghatóvá válna, ha esetünkben a magyar és a finnugor nyelvek eredetében megvizsgálnánk az ősi Atlantisz tízezer évekkel ezelőtti, az emberiség ősnyelvéből fennmaradó nyelvemlékeiket. Mégpedig az a tény, hogy a magyar és rokonnyelvei a legtisztábban hordozzák magukban Atlantisz világnyelvét, a fenti etimológiai megfejtéseim szerint, legalábbis nagyon gyanúsan ez irányba mutatnak. Vagyis az egyenes ági rokonságuk kimutathatóvá válna. De ezt a kérdést a világon senki sem vizsgálja, aligha a véletlen okán.

Egyes kutatók leírják, hogy a közelmúltig Mezopotámia térségében még az arámi nyelv mintegy világnyelvként működött. Mára már elvesztve jelentőségét. De azt senki sem vizsgálta, hogy ez az ősnyelv melyik nyelvekkel, netán a magyar nyelvvel rokonságban lehet-e. E tanulmányban nekem sem lehet ennek a feladatába belekezdeni, ezért csak felhívom a nyelvész kutatók figyelmét, nézzék már meg, rokon nyelv lehet-e a magyar és az arámi nyelv. A névképzés hasonlósága bizony ismét ebbe az irányba mutat. Nekem még egy lehetőségem maradt, olyan ősi szavakat, fogalmakat keressek, amelyik szoros kapcsolatot feltételez arra az állításomra, hogy igenis a magyar nyelv egyenes ági leszármazottja az atlantiszi nyelvnek.

Ha már az írásunk az ősi csillagászat dolgairól szól, egyenesen adódik az a gondolat, hogy a csillag és csillagképek nevei között kutassak olyan fogalmak után, amelyek az állításomat tovább bizonyítják. Nem is kellett sokat keresgélnem, a zodiákus és a sarkcsillagképek ősi eredetéről elkezdett megfejtéseim már előrevetítik az atlantiszi eredetűket. Jobban belenézve e csillagképek névanyagába, mást sem kell tennünk, mint sorban etimológiai elemzés alá vonni őket. A Leo csillagképről már bizonyítottam, hogy legalább 13 ezer évvel ezelőtt már ott ragyogott a Gizeh-fennsíkján vizsgálódó Ősünk előtt, csak az elnevezését kellett megalkotni a fentebb leírt módon. Nézzük a további zodiákus csillagképek névtörténetét. A sorrendet ismét az új időszámításunk kezdetéhez viszonyítom, lényegében mától válasszuk visszafelé az időben, az óramutató járásával egyezően.

4.1. Zodiákus csillagképek:

1.) Pisces = Halak. Jelenleg a tavaszi napéjegyenlőség tavaszpontjakor március 21-én és utána egy hónapig ebben a csillagképben kel fel a nap. Ha kozmikus hónapban fejezzük ki az időszámítását, akkor időszámításunk kezdetétől i.u. 2160-ig, összesen 2160 évig ragyogott és még néhány évig ragyog a Nap tavaszponti heliákus kelése előtt, hogy átadja helyét az új ciklus Aqvarius csillagképének. Az asztrológiában február havának nevezik. Mitológiájából: „A hal a termékenység, a bőség, a bölcsesség, a közöny, a szexuális közömbösség és az ostobaság szimbóluma. A görög mitológiában Héliosz Napisten naphajón járja végig útját a föld felett, az alsó világban pedig egy halon, amely a Napisten hátas állata. Számos olyan hiedelem van, Amelyek szerint különböző halak voltak az emberek ősszülői, illetve a halak egyes emberi testrészekből lettek. Több afrikai hagyományban a halott lelke ölt testet a halban. A Halak képviselője maga Zeusz. A burján felfogás szerint a világtengerben úszkáló hal hordja hátán a Földet.”. A latin névforma etimológiája: Pis = víz, pisi, vagyis az ősvíz + ces = mindenség-égi-ős-családja, együtt: Pisces = Ősvízi-családok, többes számban. A magyar neve a Hal-a-k, a halottak-országa, mai nyelven a holtak családja. A halott, mint a hal, néma!

A Halak csillagkép elnevezési ideje biztosan régebbi Jézus Krisztus születési idejénél (új időszámításunk kezdetétől). Ha csak a szóvégi -us szótag csillagképi előfordulásai nézzük, -us, -es = úr-ős, égi-ős egészen 25 ezer év távlatában, miként látni fogjuk a Cepheus csillagkép elnevezéséig követhető végig. De ha figyelembe vesszük, hogy a ciklusok 25-26 ezer évenként újra kezdődnek, akkor az elnevezése az Ősünk 100-40 ezer éves munkálkodásáig is visszavezethető, a modern ember kialakulásáig. Egészen a napvallás keletkezéséig. Bátran leírhatom, hogy a Pisces csillagkép atlantiszi eredetű, ősmagyar szóképzés eredménye.

12.) Aries = Kos. Kozmikus hónapja i.e. 0-2160 évek közötti. Ha a földtörténeti időkorban számoljuk az éveket, akkor ne felejtsünk el 2000 évet hozzáadni az évszámokhoz, ugyanígy a többi csillagképeknél. Az asztrológiában március havának nevezik. Mitológiájából: „a Kos hónapnak Árész, a Háború istene az ura. Római nevén ő Mars, innen ered a március elnevezés. A tavasz beköszönte nem csak békés mezőgazdasági munkák kezdetét jelentette, hanem a hadi vállalkozások megkezdésére is jelt adott. Ez a magyarázata, miért épp egy harcias isten lett a március patrónusa”. Jelenleg a mitológiájából kiviláglik egy az őskorban jelentős népágnak, a feketemagyarok kos = kus, kas népnevének az eredete. Ők voltak a Nílus felső folyása mellett lakó Núbia térségének lakói. Akik elsősorban legeltető nomád életformát folytattak. Ha kiegészítjük az időközben levált betűivel, akkor Ha-al-ri-es hangalakot kapjuk, melynek jelentését a már ismertetett módszeremmel az olvasó is megérti:Aries = Ha-al-ri-ős, a holtak-alvilágának-királyát-szülő-istennő. Innen már könnyű megérteni, miként keletkezett a görög mitológiában az alvilág istene:Hadész = Holtak-szent-istene fogalma, a szófejtés első feléből férfi istenségként. Azonban még egy fontos szempontot kell figyelembe vennünk. Miként még a továbbiakban is elő fog kerülni, az Őseink a teremtés három szintjét különítették el. A mennyei (égi), a földi (ba) és az alvilágot (al). Csak megjegyzem, ha a földi teremtés szerint az Aries = Ba-ari-es alakban írjuk le a fogalmunkat, akkor megérthetjük az Ariesből az Árész mitológia (földi szint) hadisten keletkezését is (kettőzött aa betű á-nak is ejtendő). Ha egy teljes kozmikus évvel megyünk vissza az időben, akkor a ba-ari = bari = bárány ősi szavunkhoz jutunk el. Etimológiánk szerint, egy újabb atlantiszi szócsalád eredettörténetét fejtve meg. A magyar nevének jelentése: Kos = Országmegtartó-ős, ami a hordamegvédő hím felfogásából ered, mélyen atlantiszi eredetű vallási jelkép.

Még egy történelmi adalék kívánkozik a megfejtés magyarázatához. A magyar nemzet harmadik népága a feketemagyarok, népi nevükön a kusok népe. Ha megfigyeljük a csillagkép magyar nevét, a Kos = Kus népnév ugyanazon nyelvi képződés eredményei, csak mélyebb hangzással. E népcsoport életformája zömmel legeltető nomád állattenyésztés. A kusokkal sok összeütközése alakulhatott ki a velük szomszédos és már letelepült életmódot folytató fehérmagyarok népének. Talán ezért változott át az eredetileg bárány = Aries = Árész – az előző kozmikus év 26 ezer évvel ezelőtti szelíd földművesek bárányából, ahogy a római Mars isten is szelíd földműves istenségből vált a háború istenévé –, a kegyetlen és vérengző hadisten görög mitológiájává. Vagyis belőle táplálkozik a római Mars hadisten hitvilága is. A gondolattársítás, miszerint a bárányokat legeltető nomád kusok kegyetlen vándornépekké válhattak, valós történelmi eseményekre utalnak. Egyiptom Középbirodalmának I. Amenemhat (i.e. 1991-1962) fáraója meghódítja a déli Kusföldet vagyis Núbiát, hogy egy államszövetségben egyesítse a Nílus mindhárom nemzetrészét. Talán nem véletlen az összefüggés, éppen a Kos csillagkép kozmikus idejének az elején!

11.) Taurus = Bika. Kozmikus hónapja i.e. 2160-4320-ig tartott. Az asztrológiában április havának nevezik. Mitológiájából: „Létrejötte a görög mitológiában a hüaszokhoz, vagyis a nimfákhoz kapcsolódik. A nimfák Atlasz leányai, számuk kettő és hét között ingadozik. Fiútestvérük Hüasz volt, kinek elvesztése után a hüaszok belehaltak a bánatba. Zeusz ezért az égre emelte őket, és a Bika csillagképbe helyezte el. Az antik hagyományban a Bika hónap istennője Aphrodité”. A csillagkép még inkább ősi atlantiszi fogalom. A latin hangalakjának elemzésének két megoldása létezik, első: Ta = tanyák + ur = úr + us = ős; egybeolvasva: Taurus = Tanyákat-védő-úrős, fejedelem, fáraó. A második: T = ta, ország + aurus = arany-ős, vagyis maga a Napisten-ország-ős. A magyar hangalakja ugyanazt fejezi ki: B = teremtő (b....) + i = égi + ka = kő, országmegtartó erő; együtt: Bika = Teremtő-égi-országmegtartó-úr, egyszerűen Napisten teremtménye (fia). Minden egyiptomi érdeklődésű ember előtt ismert az Ápisz bika hitvilága, különösen a mumifikált bikatetemek ismertek. A men = mennyei termékenységi vallás belőle merítkezett. Miként már elemeztem, az egyiptomi civilizáció ugye, az atlantiszi őscivilizáció egyenes ági folytatása. Mit gondolnak, az indiai szent tehén hitvilága melyik civilizációból ered? (Egyiptomon keresztül Atlantiszból!).

10.) Gemini = Ikrek. Kozmikus hónapja i.e. 4320-6480-ig tartott. Az asztrológiában május havának nevezik. Mitológiájából: „Az Ikrek havában Hermész uralkodik. Római neve Mercur és a hónap az ő édesanyjáról, Maya istennőről kapta a május nevet”. Űrutazásból a mai legismertebb szavunk. De az ősi kultúrában még nem űrhajót jelentett. Az elemzéséhez már annyira egyszerűsödött a fogalmunk, hogy pontos megfejtése nehézségekbe ütközik, mégis: Ge = nagy-égi + mi = ősanya-i + ni = lán-i, lányai; együtt: Gemini = Nagy-égi-ősanya-lányai. A mini szórész az ősnyelven mennyei-nők jelentésű lehetett. Esetünkben az -i a hozzátartozás és a többes szám jele. Másik olvasatban is felbontható: Gem = genom, nagy-égi-nomos, nemzet (nemes) + ini = eni(m), enyéim (egyiptomiul ina = én); együtt: Gemini = Égi-nemzet-lányai. A magyar név felépülése: Ikrek = Ők-Ré-ékessége(ek = ék), mai hangzással. Újabb atlantiszi fogalmaink!

Talán még említsük meg Maya istennő néveredetét. Etimológiailag tisztán adja az ősi napvallásból való eredetét. Felbontható: Ma = Mama, ősanya + y = jó + a = ana, anu, anyi, az ősanya leánya; egybeolvasva: Maya = Ősmama-jó-leány-istennője. Gondoljunk csak az egykori Közép-amerikai Maya civilizáció név azonosságára. Egyben bizonyítva az atlantiszi közös eredettörténetüket. Valóban római eredetű-e a fogalmunk? Nem kérem, a legtisztábban ősnyelvi névképzéssel állunk szemben. Akkor, ha ez rómainak vélt szó, akkor a logika szerint Róma ősi lakói milyen nemzetségű emberek voltak? Bizony-bizony atlantiszi eredetű ősmagyarok népei (Etruszkok). Akkor melyik világból ered a május hónap elnevezése? És miért május a szerelmesek hónapja? A legtisztább atlantiszi termékenységi hitvilágából ered, vagyis az őscivilizáció csillagvizsgáló őseinktől.

9.) Cancer = Rák. Kozmikus hónapja i.e. 6480-8640-ig tartott. Az asztrológiában június havának nevezik. A mitológiájából: „a rák Héraklész mondakörébe tartozik. Amikor a hős a lernai hidrával küzdött, Héra egy hatalmas rákot küldött, hogy harapdálja Héraklész bokáját. Ő azonban agyonütötte a rákot, amit ezután Héra az égre helyezett. Június a görög Héra hónapja. Római neve Iunó istennő (Jó-úrnő), innen kapta a június a nevét”. Akkor honnan származik június hónap neve? Az előző csillagképnél leírtak szerint. Még annyit tegyünk hozzá, hogy Héraklész latinul Hercules. A csillagképek vonatkozásában annyit kell tudnunk róla, hogy a Cancer kozmikus hónapja alatt a Hercules csillagképben volt az égi pólus, az eta Herculis csillaga mellett. Innen a mondai összefüggés, hogy harapdálja a lábát. Nézzük az elemzését: Can = kan, nagy erős hím + cer = mindenség-égi-ura; együtt: Cancer = Férfi-a-családok-ura. A magyar neve is egyszerű és érdekes: Rák = Rá-országura, maga a Napisten eredetű országúr, maga Hórusz. A Rá napistenről már leírtam, hogy a férfi (hím) uralkodó megnevezésére szolgál, ezért a fogalmunk jelentése vallástörténetileg pontosan megegyezik a Héraklész mondájával. Miként a Ré még a semleges mennyei anyaisten, a Ri pedig már a női uralkodó (királynő) megszemélyesítésére használt ősi, de talán már egyiptomi átvételű fogalmak. Még annyit tennék hozzá, hogy a Cancer mitológiája pontosan leírja, a matriarchális társadalmi formák átalakulásának kezdetét a patriarchális (apajogú) társadalmi formára. (Lásd: a szláv népek link alatt is).

Történelmi eseményként a Földközi-tenger keleti medencéjében létrejövő időszámításunk előtti Kánaánita Birodalom megvalósulását meséli el nekünk a csillagképünk névtörténete. Pontosabban, az emberi gradáció beindulásával, létrejöttek a feltételei újabb és újabb társadalmi szerveződések létrejöttének. Ezeknek a testvérbirodalmaknak a fenntartása már túlnő az ősi anyajogú nemzetségek rendszerén. Az egyre nagyobb népesség megvédése, és a rendfenntartás már katonai, vagyis férfiuralmat igényelt. Maga a névalakja hordozza a teljes történetet: Kánaánita = Kan-az-anyi-tanyáinak-ura. Mellékesen megtaláltuk a Kánaánita népek eredettörténetét is, mely szintén Atlantiszból táplálkozik.

8.) Leo = Oroszlán. Kozmikus hónapja i.e. 8640-10800-ig tartott. Az asztrológiában július havának nevezik. Névelemzését a 3.1. fejezetben elvégeztük. Összefoglalóan a név jelentése: Leo = Leánya-égi-ómamának, vagyis ősanya leánya, istenanya. A jelentés kibővítését már a magyar fogalom tartalmazza:Oroszlán = Hórusz-istent-szülő-istenanya, maga Ízisz istennő. Mitológiájából: „az oroszlán csillagkép a nemeai oroszlánból lett, akit Héraklész pusztított el a tizenkét munka egyike során. A szörnyet Zeusz helyezte az égre Héraklész hőstette emlékére. A nemeai oroszlán egyébként Orthrosz és Ekhidna gyermeke, a thébai szfinx testvére volt, akit Héra nevelt fel, mások szerint Szeléné. Az állatok királya méltó képviselője a legmelegebb hónapnak. E forró égövi ragadozó ékessége a búzaszínű sörény, amely kalászkoszorúként, illetve napkoronaként övezi fejét”. Szeretném felhívni a figyelmet, miszerint a görög történet pontosan azt is elmeséli az utókornak, hogy az Oroszlán csillagkép mitológiája és a Szfinx keletkezési ideje pontosan egybeesik, ahogy mi is leírtuk.

Még annyi magyarázatot kell hozzáfűzni a mitológiához, hogy a Leo csillagkép kozmikus hónapját követően a Hercules csillagkép eta Herculis csillaga lett a sarkcsillag. Mivel a Hercules és Héraklész egy és ugyanazon istenek, csak más-más nyelven, azt mesélik el, hogy a Leo csillagképet a kozmikus hónapja végén megölik, hogy egy új csillagkép, esetünkben a Rák vegye át a szerepét. A közvetlen mitológiai összefüggés ezért egyértelmű. Sőt még azt is elmondja nekünk, hogy Héraklész az a mitológiai alak, aki a tizenkét munka során a zodiákus tizenkét csillagképét egyenként a kozmikus hónapjának lejártával, képletesen megöli, hogy mindig egy újabbnak adja át a helyét. Tehát a Rák és az Oroszlán mondakör keletkezési ideje pontosan összeillik a Herkules csillagképpel és Atlantisszal is. Az is érdekes a történetünk szempontjából, hogy mit is jelent a nemeai oroszlán fogalma. Elemzése: neme = neme, faja, belőle a nemes + ai = anyai; együtt: nemeai = nemes-anyai, az Ősanya teremtette égi istennő. Aki nem más mint a (következő) Szűz csillagkép igazság istennője, maga Asztraia. Akit a kozmikus hónapja lejártával meg kell ölni, hogy az új Leo csillagkép kora jöhessen el. A megfejtéseim annyira egyszerűek és nyilvánvalóak, ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az ősi csillagképek minden fogalma magyarul, ősmagyarul, vagyis atlantiszi nyelven képződött.

7.) Virgo = Szűz. Kozmikus hónapja i.e. 10800-12960-ig tartott. Az asztrológiában augusztus havának nevezik. Geológiailag e csillagképpel már elhagyjuk az özönvíz(ek) időszakát, és már mélyen bent járunk az atlantiszi civilizáció belsejében. A mitológiájáról is keveset tudunk: „Asztraia a görög mitológiában Zeusz és Themisz leánya, az igazság istennője, a szemérmesség nővére. Asztraia eredetileg az aranykor boldog emberei között élt, de látva az emberek erkölcsi romlását, kénytelen volt elhagyni a földet, és visszatérni az égbe, ahol a Szűz csillagzat néven ismert. A Szűz havának szimbolikája az aratást és a betakarítást uralja. Nem mellékes, hogy a Szűz havának az Olümposzi vallás szerint Démétér, a gabonaistennő volt a védnöke”. Elsőként vessük csak össze az istennő nevét az Asztraia = A-Szóthisz névegyezőségével. A közös eredetük megkérdőjelezhetetlen. A latin néveredet is igen izgalmas kérdést vet fel: Virgo = virgonc, játékosan eleven, fürge fiatal gyermek, ifjonc, vajon melyik nyelv terméke? A magyar fogalmáról alig kell írnom: Szűz = Ös-zent-űzi, érintetlen ifjonc, aki még igencsak virgonc. Az űzi, üzekedne is közismert mai szavaink. A MÉKSZ a virgonc szavunkat ismeretlen eredetű szónak írja le. Miként már tudjuk, a görög mitológia közvetlen az egyiptomi, és közvetve az azelőtti Atlantisz civilizációból származik. A latin nyelv viszont csak a trójai-görög háború óta ismert. Ráadásul, fordított vizsgálattal a virgoncra nincs a latin nyelvnek szava. A civilizációk egymás utáni fejlődése megkérdőjelezhetetlen, miszerint az utolsónak kifejlődő latin kultúra nem lehet a világnyelv őse. Tehát közvetve bebizonyosodott, hogy a latin Virgo = Szűz csillagkép csak az atlantiszi virgonc szóból származhat. Az atlantiszi ősnyelvnek, egyben egy újabb magyar szavát találva meg a virgonc kifejezésünk ősi felépülésében.

Ha rátekintünk Asztraia, az igazság istennőjének nevére újabb fontos bizonyítékhoz jutunk. Mégpedig vissza a Szóthisz igazság csillagához. Nézzük a név jelentését: A = a + sz = szó + tr = teremtő + ia = égi-anya; egybeolvasva: Asztraia = A-szót-teremtő-istenanya, egyszerűbben az igazság istennője. De a Démétér is magyarul leírható fogalom: Szent-égi-ősanya-élet-tere, ahol az -étér = élettér. Pontosan kifejezve, hogy az emberi élettér csak az lehet, ahol a gabona is megtermelhető. Átvitt értelemben a természetes életforma, ha úgy tetszik, a munka világa. Remélem nem feleslegesen írom le ismét, hogy a Szóthisz igazságcsillag hite már legalább a 13 ezer éves atlantiszi vallás terméke.

6.) Libra = Mérleg. Kozmikus hónapja i.e. 12960-15120-ig tartott. Az asztrológiában szeptember havának nevezik. Mitológiájából: „Héphaisztoszt az Olümposzi vallás a Mérleg jegyéhez kapcsolja úgy, mint a Mérleg csillagkép készítőjét. Érdekes megemlíteni az egyiptomi mitológia mérleghez fűződő részét, amely az egyiptomi főisten, Ozirisz bíráskodásának tárgya. Ezzel méri meg a halottak szívét. A mérleg egyik serpenyőjébe az ítéletre váró szívét, áttételesen a lelkét helyezi, a másikba egy szobrocskát, vagy strucctollat tesz. A mérleg így a halott erkölcsi érdemeit állapítja meg. Ha a szív lett a nehezebb, akkor `jó magyarként’ a mennybe irányították lelkét.” Elsőként a latin név elemzéséről: Lib = libeg + ra = Rá, a napisten; együtt:Libra = Libegő-napisten-bárkája. A mitológiáját ki kell egészíteni azzal a tétellel, hogy a jeles napisten évfordulókon a jelképes istenszobrot a szent nílusi hajóval vitték az ünnepségek helyszínére. A folyó hullámain libegő hajó szolgálta a lelkek megméretésére a kétkarú libegő, lengő mérleg hasonlatát. A latin névből semmi adalék sem szolgál a Libra eredetére, a libegő náluk fluktuatio. Ezért megint egy új atlantiszi szót tanultunk meg, a libeg fogalmát. A MÉKSZ a lebegből vezeti le a jelentését és a finnugor nyelvcsoportból véli az eredetét, ez utóbbit nagyon helyesen. A finnugor fogalom bár történelmileg nem helyes, de nyelvészetileg kifejezi az ősnyelv egy ágát. A csillagkép mitológiája azt is kifejezi, hogy az egyiptomi hitvilág az ősi Atlantisz kultúrájából merítkezett. A társadalom hitében a lelkek mérleggel való vizsgálata már legalább 15 ezer éve élő hit volt. Kifejezi, hogy a mérleg, de az igazság maga is Atlantisz találmánya.

A csillagkép magyar fogalma is pontosan kifejezi a fentieket: Mérleg = Mér-leng, vagyis lengve mér. Ha megnézzük a mérlegkészítő névjelentését, szintén van egy színpompás magyar olvasata: Héphaisztosz = Fény-fia-égiszentet-csinál, ahol a he = fény (heliosz), a tosz = tosz, tesz, csinál, ma is használt fogalmaink. A Libra fogalmával kapcsolatban tudok még egy igen izgalmas eredettörténetet is felvezetni. Mindenki ismeri a liberális politikai fogalmat. Kérem, ez a mára nemzetközivé váló szavunk is még az atlantiszi civilizációban képződött, ősmagyar alkotás. Jelentve a politikailag ide-oda álló őskori embereket. Ez a fogalom az újkorban is a nem állandó politikai álláspontot képviselő emberekre lett alkalmazva, a mérleg lengő és a Napistent szállító bárka libegő, hullámzó mozgásából leképezve. Szószerinti jelentése: liberális = libegő-rá-állás, mely a libegő álláspontot jelképezi.

5.) Scorpius = Skorpió. Kozmikus hónapja i.e. 15120-17280-ig tartott. Az asztrológiában október havának nevezik. Mitológiájából: „Ishara ismeretlen eredetű, számos elő-ázsiai nép mitológiájában szereplő archaikus isten. Eredetileg termékenység istennő volt. Ezen kívül az igazság és az ítélkezés úrnője. Nevével szavatolták az eskü betartását. Jelképe a skorpió és a Skorpió csillagkép. Egy másik monda szerint Artemisz istennő parancsára egy skorpió szúrása ölte meg Oriont. Amióta Orion az égboltra került, azóta minden skorpiót gyűlöl, így azonnal eltűnik a nyugati látóhatáron, amint a Skorpió keleten feljön”. A közel 20 ezer éves távlatból már elég nehéz beazonosítani a név jelentését, mégis: S = Égi-ős, isten + cor = kor, idő + pi = fi + us = úr-ős, úr-szem, az ősanyát hasonlították a szem, a mag képéhez, fordított szórendben Szem-úr, Sumer = Ősanya-fiai (ezzel megtalálva a Sumer nép eredettörténetét!); együtt: Scorpius = Őskor-fiai-ősanyának. A magyar névalakból érthető meg az ó = Ómama, Ősanya jelentés: Skorpió = Őskor-fiai-ómamának. Hogy ismeretlen eredetű-e a mitológiai istennő neve? Nézzük: Ishara = Istenhon-ara, a Napisten felesége. Az ara fogalom is mai napig használt magyar szavunk (menyasszony, feleség). Milyen nép viselte ennek az istennek a nevét? Bizony kérem, az arameus nép! Kik ők? Az atlantiszi világ ősnépe! Honnan ered Arad város neve? A Kárpát-medencébe bevándorló arameus néptől. Milyen nemzetséget képviseltek az arameusok? A fehérmagyarok, a mag-ősnépe (corn = mag) anyatiszteletű népágát. Melyik nyelv volt a közelmúltig Mezopotámia ősnyelve? Az Atlantiszból eredő arameus nemzetség (Sumer nép) arámi nyelve, akik egy ága Magyarország területére vándoroltak a szemitaüldözés elől, Arad (Szent-Ishara) és Temesvár környékére. A Skorpió csillagkép azért is kaphatta a nevét, mert tudvalevő, hogy a skorpió kiváló utódgondozó és fiait harciasan védelmező szülő, amely ősidőktől a példamutató gondoskodás mintájává vált (anyajogú kultúra) az őstársadalomban. Miként a Skarabeus (ganajtúró) bogár is az egyiptomi mitológiában. Talán az igazság népe a hazugság büntetését is a skorpió szúrásához hasonlította (Sirius = Sánta kutyát szúró-ős hasonlatban). Még egy mondatban az Orion néveredetéről: O-ri-on, már az olvasó is megfejtheti (Ó-anya-hona gyermeke).

4.) Sagittarius = Nyilas. Kozmikus hónapja i.e. 17280-19440-ig tartott. Az asztrológiában november havának nevezik. Mitológiájából: „a görög mitológiában a kentaur a Nyilas csillagzat hagyományos jelképe. A kentaurok félig ember, félig ló testű lények, hegyek és erdős ligetek szilaj, fékezhetetlen természetű lakói. Ixion és egy felhő egyesüléséből születtek. A felhő Zeusz parancsára magára öltötte Héra alakját, akire Ixion szemet vetett. A kentaurok halandó lények, Kheirón kivételével. Őt azonban fájdalom gyötri, mert véletlenül eltalálta Héraklész nyila, ezért szeretne meghalni, lemond halhatatlanságáról. Különös helyet foglal el Kheirón alakja mind az antikvitásban, mind pedig a kozmológiai munkákban. Megjelenik az állatövi jegyek között, mint a Nyilas csillagzat jelképe”. A kozmikus hónapja szerint immár 20 ezer év mélységében járunk az őskultúrában. A magyar anyanyelvű olvasónak azonnal fel kellene tűnnie, hogy a csillagkép első szórésze: Sagit = szakít, mely latinban sagitto = nyilaz, nyíllal lő, pontosan érthető magyar nyelven, hogy szakító. De ha a latin nyelvben logikailag visszafelé a szakító fogalmát kerestem, nem találtam a csillagkép nevével összefüggő fogalomra. A fogalom másik szórésze is kettős összetétel: ta = tanyák, hon + arius = kosféle, faltörő kos (tanya, majd várostörő). Szerintem pedig belőle képződött a görög mitológiában az arius =Árész, a háború istene, miként azt az Aries (Kos) csillagképnél írtam. A szóvégi -tarius és az Aries ugyanazon atlantiszi nyelvből képzett latin szavak. De ugyanebbe a sorba tartozik a holtak ura, a holtak birodalmának istene mitológiai eredete is: Hadész = Holtak-szent-őse (istene). A csillagkép összeolvasva:Sagittarius = Szakítva-halálba-küld, vagyis átvitt értelemben Hadészhez a holtak birodalmába. Az MÉKSZ sem tud mit kezdeni a szakít, szakító fogalmával, a szakad és a szak (időtartam) szavakból véli eredni. Legalább a finnugorszármazás részben helyes álláspontjuk. Ismét egy új atlantiszi fogalmat fedeztünk fel a latinok által átvett sagit = szakít hangalakban. Kiegészítő magyarázatként tudom megfogalmazni a halálba küld értelmezését az utolsó szórész, a rius etimológiájával: ri = ősanyai + u = úr + s = ős, isten. Elvonatkoztatott mitológiai jelentésében az anyák (női nem) a holtak őrzői, a halottak kezelői, siratói voltak. Miként a Maat (Mát) igazság istennőjéről tudjuk, hogy a holtak lelkének az igazság vizsgálója volt. Tehát Hadésznek, mint a holtak birodalmának fontos szereplői voltak a női istenségek. Innen az összefüggés, a nyíllal az alvilágba küld fogalomtársítás, melyet a latinok Sagittarius néven vették át.

Érdekes módon a magyar név hangalakja már oly mértékben módosult, hogy alig értelmezhető mai nyelven. Bár ha jól megnézzük, akkor két szórészre bontható Ny-ilas formában. Az első szórész felbontható n-y vagyis nagy-jó hangalakra, egyben e kettős betűnk képződése is feltárult. A másik szórész pedig egybecseng ilas = éles szavunkkal, az ig = ég szófejlődés alapján. Összeolvasva: Nyilas = Nagy-jó-éles, ami a bőrt átszakítva küld a halálba. Talán innen ered az éles lövészet katonai szakzsargon fogalmunk is. Miként a lövedék sem éles, hanem hegyes. De lehet ennél egyszerűbb magyarázat is a fogalom képződésére: Nagy-jó-égi-lovas. A csillagképek mitológiájából már ismerjük Zeusz és Héra néveredetét, nézzük még a Szfinx és Ixion hangzásának összecsengését, az Égi-kőszentanya-honvédő-istenfia alakban. Még Kheirón fogalmáról: Khei = Ország-fény-i, másként napisteni eredetű + rón = ró-na, róna, belőle képződve a nagy-kör-országa fogalom; együtt: Kheirón =Mennyei-róna-isten, aki a halhatatlan istenből a föld körországának, a rónának a halandó lakójává vált. Mint Petőfi versében: "Vágtatott a Tisza a rónán át".

3.) Capricornus = Bak. Kozmikus hónapja 19440-21600-ig tartott. Az asztrológiában december havának nevezik. Mitológiájából: „Mitopoétikus szereplése mindenek előtt páratlan szexualitását, kéjvágyát és termékenységét emeli ki. Ezért áll kapcsolatban olyan istenekkel és egyéb mitológiai szereplőkkel, akik e tulajdonságok hordozói, mint például a görög mitológiában Pán. Az ókori görögök úgy tartották, hogy Pán, az erdők és a pásztorok istene, a titánok ellen vezetett harca során azért zuhant egy folyóba, hogy ellenségei elől megmenekülhessen. Más istenekhez hasonlóan ő is hal alakot akart ölteni. Ám túl későn ugrott a vízbe, ezért az alsó fele halfarokká változott, a feje azonban kecskévé. Később Zeusz az égre helyezte. A halfarkú kecskét manapság Bak csillagképnek hívjuk. Az égisz (oltalom), vagyis a kecskebőr Zeusznak és Athénének az attribútuma. Homérosz szerint az égisz (latinul aegis) az a pajzs, amelyet Héphaisztosz készített Zeusznak. A mítosz másik változata, ami Athénének tulajdonítja, égiszt a tüzet okádó szörnynek rajzolja le. Gaia szülte, majd Athéné megölte, s bőréből pedig pajzsot készített magának. Az Akropoliszon minden évben kecskebakot áldoztak Athénénak, bőrét pedig égiszként szobrára borították. A Bak csillagkép képviselője Hesztia”. Az etimológiáját a legegyszerűbb ősi szavakból lehet levezetni: Cap = kap + ri = anya + corn = mag + us = úrős; Egybeolvasva: Capricornus = Kap-anya-magot-úrőstől. A termékenység mitológiájának tökéletesen pontos és egyszerű leírása atlantiszi fogalmakkal. Az eredettörténetem végül mégiscsak a csillagkép mintegy húszezer éves történetéből eredő görög mitológiából érthető meg. Ők is onnan örökölték. A magyar neve már végletesen leegyszerűsödött alakjában utal az ősi eredetre: Ba = Ba, teremtő + k = kan; egybeolvasva: Bak = Teremtő-kan.

A mitológiából még néhány név elemzése: Pán = Nap-apa. Az égisz (oltalom) = égi-szent, latinul: aegis = az-égi-szent. Az istennő néveredete: Athéné = A-teremtő-(hon)-égi-nő, maga Zeusz (Napisten) és Métisz gyermeke. Az éné = égi-nő, istennő összetételből ered a magyarok asszonyjelölő szócskája a -né fogalom. De az istennő neve összevethető az Athéné = Théba egyiptomi városnévvel, vagyis az onnan való származáseredete is bizonyítható. De ha jobban megvizsgáljuk, még egybecsengést mutat Tefnut-tal, az első teremtett egyiptomi istennővel, és Héra a tehénszemű melléknevén keresztül az eredetmondájával is. Hesztia istennőről pár szó. A görög mondavilágban a 12 főisten egyike (zodiákus). Az Olimposzi láng őrzője, átvitt értelmében a családi tűzhely védőistennője, a családi élet védelmezője volt. Néveredete: Hesztia = Fényhon-szent-teremtő-istennője, úgy, mint a Hellász = Fény-lány-szentjei, vagyis az Ősanya gyermekeinek-országa. A mitológia ismét pontosan leírja, hogy a kecskebakot, vagyis a csillagképet a időszaka végén meg kell ölni, hogy az új csillagkép átvehesse a szerepét. Innen ered az égisz monda, vagyis az égi szent megölése és a kecskebőr mágikus hite.

2.) Aquarius = Vízöntő. Kozmikus hónapja 21600-23760-ig tartott. Az asztrológiában január havának nevezik. Mitológiájából: „Ganümédész a görög mitológiában Trósz trójai király és Kallirhoé nimfa fia. Ganümédész apja nyáját legeltette az Ida-hegy erdős lankáin, amikor Zeusz, elbűvölve rendkívüli szépségétől sas képében elragadta, felvitte az Olümposzra és megtette égi pohárnoknak. A lakomákon ő töltögette a nektárt az isteneknek. Ganümédészért kárpótlásul az apja megkaphatta Zeusztól a világ legjobb lovait, vagy a Héphaisztosz készítette arany szőlővesszőt. A mítosz egyik változata szerint Ganümédész felkerült az égre az állatöv Vízöntő csillagképének részeként”. A kedves történet azonban elfedi az ősvallás hitvilágát. Valahogy úgy, mint a Pisces és a Libra csillagképnél volt róla szó. Őseink, köztudottan az égi, földi és az alvilágban gondolkodtak. Sokáig, a leírás során még a csillagkép rövid ismertetésének kezdetén sem tudtam az etimológiai megoldását. Az egyik legnehezebb teljesítésnek tűnt a megfejtése, mégis, miként mindjárt látni fogják az egyik legegyszerűbb és talán az egyszerűségénél fogva a legmeggyőzőbb bizonyításunkká fog válni.

Az eredményes megfejtéshez írjuk le a magyar hangalakjával: Aquarius = Akvariusz. Bontsuk szét a szóösszetételt a keletkezésének egyszerű szavaira: A-Q-U-A-RI-US. Legalább hat ősi szó összetételéből keletkezett a fogalmunk. Próbáljuk kiegészíteni az időközben kiesett betűkkel az alapszavakat: A = A, névelő + q = ku, ki + u = víz, az ősnyelvben a v még uv ami ikerhangjaival b-nek és p-nek is ejtődött, innen keletkezett a magyarok biz = víz, vagy pisi szava + a = al + ri = anyai + us = úr-ős, aki semleges módon mindkét nemnél is meghatározta az isteni származást. Az elemzés után már összerakhatjuk a latin hangalak jelentését: Aquarius = Aki-vizet-önt-az-(anyai)-alvilágba, csak magyar nyelven megérthető ősi fogalom az Atlantisz civilizációjából. A magyar nevének jelentése ugyanaz. Továbbiakban még néhány gondolat az alvilág szavunk eredetéhez. Az őshit szerint a lenyugvó Napistennek az éjszaka folyamán, az alvilág vizein keresztül vezet vissza az útja a reggeli napfelkeltéhez. Az alvilág vizeit pedig valakinek táplálni kell, hogy a csatornái el ne apadjanak. Pontosan visszaadja azt az előzőekben már feltárt hitvilágot is, hogy az alvilágba kerülő holtak lelkének a vigyázói a ri = anyai, vagyis a női nem, akik isteni mivoltukban végzik a halottakkal kapcsolatos feladataikat. Példaként említsük meg újból a Maat vagyis az igazság ősanyai jelképét, aki a mérlegnél kezeli a halott lelkét. Hogy a mai mondákban mégis Ozirisz vagy Hadész, mint férfi istenek a holtak birodalmának az urai, már a patriarchálissá váló újvilági mitológiák (max. 5 ezer éves) hitvilágából táplálkozik. Míg előtte a kezdetektől (évmilliók óta) az emberi faj anyajogú társadalmi rendszere volt az Atlantisz társadalmának a meghatározó életformája.

Hogy a csillagkép 22-23 ezer évekkel ezelőtti kozmikus hónapja alatt lehetett-e egy akkori özönvíz eseménye, amit megőrzött az Atlantisz papsága, csak közvetett válasz adható. Abban az időben 27200-15500 évek között a Felső-pleisztocén Würm IV. jégkorszaka uralkodott az északi féltekén. Feltételesen lehetett olyan időszaka, amikor özönvízszerű felolvadások tarkították az éghajlatát, ami egy vízöntő isten mitológiájaként fennmaradt a hitvilágukban.

A mitológiájából Ganümédész hangalakját elemezni már nagyon nehéz. Próbaként nézzük: G = Geo, földi + anü = a-nő + méd = szent-égi-mama, Ősanya + ész = égi-szent; egybeolvasva, fordított szórendben: Ganümédész = Égi-szent-ősanya-földi-nimfájának-fia.

4.2. Sarki csillagképek:

1. Ursa Minor = Kismedve. Jelenleg a csillagkép Poláris csillaga közelében tartózkodik a föld tengelye. Az északi sarkot jelölő sarkcsillaga időszámításunk kezdetétől, azaz 0-évtől i.u. 4320-ig fogja jelölni az utazóknak az északi irányt. Ha kozmikus évben helyezem el a fontosságát, akkor mintegy két kozmikus hónapon keresztül a Halak és a Vízöntő csillagképek ideje alatt. Mitológiájáról: „a Göncöl a Sarkcsillag körül látszik forogni, ezért azt a Göncöl Térítőjének vagy az Ég Köldökének is nevezik. Más nevei: Bába Matullája, Boldogasszony Matullája, Furucsillag. Derült, holdtalan éjszakán a Göncölszekér felett, fényes csillagokban szegény égterületen lehet rábukkanni a Kis Göncölre, amit a Göncölszekérhez való hasonlatosság miatt Göncöl Másának is neveznek. Szintén hét csillagból áll, a legfényesebb a rúdjának utolsó csillaga a Sarkcsillag. A Kis Göncöl észrevehetően kisebb, mint a Nagy Göncöl, de ugyanúgy négy kerék és a rúd alkotja, csak éppen a rúdja felfelé görbül. Egyéb névváltozatai: Kicsiszekér, Küzsdegszekér, Nagyasszony Társzekere, Nagyboldogasszony csillaga, Tündérasszony csillaga, Tündérasszony Palotája. A Kis Göncölt, mint csillagképet minden bizonnyal Thalész vette át az egyiptomi csillagászatból a görög csillagképek közé. Számos nép körében a csillagképet szintén Kis Göncölként ismerték: négy csillaga: a Béta, a Gamma, a Zet és az Éta a kocsit, három csillaga: az Epszilon, a Delta és az Alfa a rudat alkotják. Ámde ez a hét csillag a Nagy Göncöl hét csillagával ellentétben meglehetősen halvány, olyannyira, hogy gyakran még szabad szemmel sem pillanthatók meg”. A Göncölszekér néveredete is igen izgalmas. Két megoldás is lehetséges. Egyiknél még ma is érthető magyar nyelven a gönc szótő, hogy valamivel göncöl = ruhaneművel vesződik, pakol, cipel, költözködik stb. Másik megoldásban, a Göncölszekér fogalomban az egy öl, ölnyi göncöt szállít, vagyis egy ölelésnyi ruhaneművel szekéren költözik, mondjuk az új hazájába. E költözködés során a sarkcsillagot használja iránytűként. Ha egy kicsit belegondolunk, akkor az ölel (karjaiba vesz) de az öl (karjaival elpusztít) szócsaládok is innen erednek.

A csillagkép névelemzése az újabbkori latin szavak okán eléggé elméleti. A szótárakból az Ursa = nősténymedve, a latin hangalakjából pontosan megérthető, hogy az Ursa = ur-san, vagyis az Ősanya-napúr-fia jelentésből ered, mégpedig a már szemitává váló Asszír nyelv szerint megfordítva férfijogú csillagképként. Viszont a minor és a major latin szavak már valamit sejtetnek az őskorból való eredetükre. Jelentésükben: minor = mennyei-úranya, az Ősanya lánya, a kisebb női alkat a Gemininél leírtak szerint; viszont: major = magura-jó-úr, magyar-úr vagy nagy-úr kifejezéséből a hím nagyobb termetéből származó fogalmak. Az Ursa Minor (Kis Göncöl, Kis Medve) és a Major (Nagy Göncöl, Nagy Medve) elsősorban az anyamedve kifejezés okán az égi csillagképében az atlantiszi kultúrában még a teremtő ősanyai istenséget, annak jelentőségét fejezik ki, ahogy az a Göncölszekér csillagképek más magyar neveiben előfordulnak. Egybeolvasva: Ursa Minor = Ősanya-napistenfia-mennyei-felesége.

Ha egy kicsit jobban belegondolunk, a göncöl talán az egyik legrégebbi atlantiszi szócsaládunk alapszava. Az teljesen biztos, hogy 26 ezer éve már ismert csillagképek az elnevezésük szerint. Csak azon lehetne vitatkozni, hogy kettő, három, vagy netán négy kozmikus évvel ezelőtt keletkezett a mitológiája. Az eredettörténeténél leírtak alapján a Teremtő Ősanya = ATUM-RÉ legősibb hitvilága a Göncöl csillagképek fogalmában maradt fenn, hogy hirdesse azt az eltitkolt valóságot, hogy a magyar nyelv az atlantiszi kultúra egyenes ági leszármazása. Az égi családokban a Nagy Göncöl megfelel az egyfia Napisten (férfi), míg a Kis Göncöl = Napisten felesége alakjának. Ha folytatjuk a göncöl szavunk elemzését, mint egy tevékenység jelentése feloldható a gyermekét begöncölő vagy begöngyölő, vagyis ruhafélékbe öltöztető, de még a pelenkázó édesanya fogalmaiban is. Minden magyar ember előtt közismert fogalom a gönc (ruha) főnévi szótövünk, melyet tízezer évek óta hordozza nyelvében a nemzetünk, és melyet az MÉKSZ ismét kérdőjeles eredetű szavunknak írja le. Rokonértelmű a göncöl = gürcöl, göndör, göngyöl, döncöl, dömöcköl és talán a döngöl szavainkkal, melyeket az MÉKSZ szintén kérdőjeles ismeretlen eredetűnek tart. Mikor az etimológiai elemzésünk szerint több tízezer éves atlantiszi képzésű szavaink közé tartoznak. Nem véletlen a Göncöl = Nagy Boldogasszony kifejezésünk azonos nyelvemléke sem, mely szakrális fogalmunk elemzésére az összefoglalásban térek vissza.

A Kis-göncöl csillagkép Poláris sarkcsillaga már egy kicsit többet mond el a fogalmáról. Bár egyszerűen a póluson levőt jelenti. Ha kiegészítem az időközben levált névelőjével az Apol-áris hangalakot kapjuk. Az ősnyelv szerint azonnal érthetővé válik az így visszaalakított szavunk. Elemzésében: Apo = apó, ősapa, vagyis a Napisten + (o)l = ól, templom + áris = áradó, kiáradó, mint a Nílus vize; egybeolvasva egyik megoldásként: Poláris = Napisten-templomából-kiáradó-nép, esetünkben a népfelesleg árja, vagyis akik bármely okból egy új élettér keresése során elhagyják az őshazájukat. A görögök a pol fogalmára a sok, sokaságot értették. A pol nép kiáradására külön alkottak egy istenséget, mely az így vándorló néprészek összefoglaló nevévé vált. Ez az isten maga Apollón. Mitológiájából: „Apollón (a rómaiaknál Apollo) a görög mitológiában Zeusz és Létó gyermeke, Artemisz ikertestvére. A rend, a ragyogó nap, a költészet, a jóslás, a zene, a tánc, a művészetek, az íjászat és a gyarmatosítás istene. Ő a csordák és nyájak őrzője is. Gyakori jelzője a Phoebus azaz ragyogó, fénylő. A pestis istene is, és gyakran tisztelték benne a patkányok és a sáskák pusztítóját. Többször a halál isteneként is feltűnik, hiszen tegezéből olyan nyilakat lőtt ki, amelyek pestist és dögvészt hoztak a vidékre. Mégis ő a gyógyítás istene is, aki megtisztította a bűnös lelkeket, ha arra érdemesnek találta az illetőt. A legenda szerint Apollón csak tavasztól őszig tartózkodott az Olümposzon, és a tél beálltával hattyúk vontatta szekerén a hüperboreaszok földjére vonult vissza, ahol örök tavasz van. Szent állatai közé tartozik a hattyú, emellett a farkas és a delfin is”. A két aláhúzott fogalom árulja el számunkra, hogy ő az, aki új hazába vezette az őshaza népfeleslegét a sokaságot, és kapcsolatát a Hattyú csillagképpel. Egyben a mitológia keletkezésének idejére is támpont ad, a Hattyú csillagkép legalább 15 ezer éves sarkcsillagi helyzetével. A vándorlás folyamata sokágú, sokirányú volt melyet a polip szó is kifejezi, valószínűleg a pol szótőből képződött. Apollón etimológiájára a honlap „szláv népek” link alatt is találnak adalékokat.

A lényeghez csak most értünk el. A szétvándorlás folyamata nem csak úgy találomra zajlott az ókorban sem. A felderítők által pontosan tudták, hogy merre lehetnek a többi testvérnépeik, akik mellé oda lehetett költözni. Viszont az odavándorlás irányát csakis csillagászati tudásuk szerint határozhatták meg. Ehhez pedig legfontosabb támpontként az északi sarkcsillagot vehették figyelembe. Ennyi magyarázattal már teljesen érthető, hogy miért lett a jelenlegi sarkcsillag neve másik megoldásként: Poláris = A-polnép-látó-anyaistene, iránytűjévé válva az új hazájuk megtalálásában. A Kis Göncöl csillagkép magyar neve biztosan atlantiszi eredetű, de a latin Ursa Minor és a Poláris sarkcsillaga inkább ókori mezopotámiai (asszír) néveredetet valószínűsít számunkra.

6. Draco = Sárkány. Visszafelé az időben a Kos és a Bika kozmikus hónapok alatt a 0. évtől i.e. 4320 között a csillagkép Alfa Draconis csillaga volt a sarkcsillag. Mitológiájából: „a Sárkány igen nagy területű, meglehetősen bonyolult elrendezésű csillagkép. A Hattyú és a Lant közötti területtől a Kis és a Nagy Göncöl közötti részig terjed, de éppen nagy mérete miatt szomszédos az Ökörhajcsárral és a Herkulessel is. Cirkumpoláris a csillagkép, sok csillaggal, köddel. Az ókori görög monda szerint a Sárkány az aranyalmák őre volt. Csak a hős Herkules tudta őt legyőzni. A görög mitológiában azt a százfejű sárkányt ábrázolja, amely a Heszperidákkal Júnó istenasszony aranyalmáját őrizte az Atlasz hegység közelében elterülő kertben. Csak Herkules tudta e szörnyet legyőzni”. Nézzük az etimológiáját: D = szent, szent hely + ra = Rá, a Napisten + co = ko, kő, kör, határkő, ország; egybeolvasva: Draco = Szent-napisten-körországa, tisztán atlantiszi eredetű ősmagyar fogalom.

Hogy miként vált a Sárkány egy mai szörny értelmére, az csak a magyar név elemzéséből derülhet ki, ami nem is olyan egyszerű. Ismét segítségként kell felajánlanom a honlap szláv népek eredettörténetének első, általános fejezetét. Abban részletesebben leírom, hogy a Draco fogalmából a szarmata népek kifejlődésével, akik az egész indomediterrán világunkban az ókortól kipusztították az ősmagyar kultúrát, hogyan vált az őshaza a sárkány hazájává. E pusztítás nyomán alakult ki a monda és mesevilágunkban a három, a hét és a tizenkétfejű sárkányból a szörny képe, aminek hiába vágta le a vitéz az egyik fejét, értsd rajta egy vezérét, másik nőtt helyette. Bár a mesehős képes volt levágni egyszerre minden fejet, hogy a szörny elpusztuljon, ez a valóságban sohasem történt meg. Nézzük a szóelemzését. A fogalom két ősi szórészre bontható fel. Első: Sár = Sa-ar, só-úr, mint a Szarmaták (Sauromati), a későbbi szemiták aranyló sivatagi napurát, a nomád népek királyát nevezi meg, például aSarrukin (i.e. 2340-2284) Akkád uralkodó aláhúzott szórésze. Második szórésze: kány = kán-y, káni, kani magyarul férfiuralkodó. A két szórész együtt: Sárkány = Nomád-napisten-király, asszír, másként szemita vagy szarmata király. A szemiták tűzzel-vassal pusztították az ősnépet, ezért teljesen érthető, hogy a népnyelv szörnynek, vagyis pusztító sárkánynak keresztelte el őket. Így vált a szent őshazát (Draco) elfoglaló népekből a pusztító Sárkányország fogalmává. És így váltott a mitológiában is a mennyei tudás almáját őrző-védő Draco csillagképből (Lucifer a kígyó) a népeket pusztító vad sárkányává a legenda. A valóságban mindezek a történelmi események, az Alfa Draconis csillag sarkcsillagi időtartama alatt zajlottak le.

A történetünkben már csak a sarkcsillag névelemzése maradt hátra: Al = al, alsó + fa = farok, farka, vagyis a csillagkép farkrészében található harmadik csillag + Draconis = sárkánynak; egybeolvasva: Alfa Draconis = Sárkány-al-fark-csillaga. Ha kicsit játékosan nézünk a görög alfa = kezdet fogalomra, vagyis az alfa betű keletkezésére, akkor keletkezhetett például a fa alja (gyökere), egy állat alsó testrésze az alfarka (kígyó), vagyis az atlantiszi nyelv alapján.

5. Hercules = Herkules. Továbbra is visszafelé az időben, az Ikrek és a Rák csillagképek kozmikus hónapjai alatt i.e. 4320-8640-ig a csillagkép Eta Herculis csillaga volt a sarkcsillag. Mitológiájából: „a legősibb Héraklés, ki Diodoros Siculus szerint egyiptomi volt, a mondák szerint megtisztította az országot a vad fenevadaktól és az istenek Gigászok elleni harcából is kivette részét. Herodotos szerint: „egyiptomi Héraklés ősi istenség, és ők maguk azt mondják (megjegyezve: az egyiptomiak) hogy Amasis (megj.: Amosis, Egyiptom királya Kr. e. 569 -526) uralkodása előtt 17000 évvel, az istenek száma nyolcról tizenkettőre növekedett, akik között volt Héraklés is". Herodotostól azt is megtudhatjuk, hogy Héraklésnek, mint elfogadott istenségnek, templomot szenteltek Egyiptomban. Héraklésről azt tartja a görög mitológia, hogy Zeusz és Alkmené fiaként halandónak született, aki halála után felemeltetett az istenek soraiba. Leginkább óriási fizikai erejéről lett híres, ő volt az, akit az Istenek segítségül hívtak a Gigászokkal való harcukban. Héraklés az apotheósis, a földi szenvedéseket vállaló hőst jutalmazó "istenülés" mintája, a halál felett győzedelmeskedő emberi kiválóság. A héraklési kaland értelme valójában, úrrá lenni önmagunk felett”. Megismételve: Héraklés = Hercules. Kiemelem Herodotos mondatából: 17000+2500=19500 évvel ezelőtt, az atlantiszi civilizációban az égi istenek száma 8-ról 12-re növekedett, vagyis teljessé vált a 12 hónapos földév bevezetése, a zodiákus csillagképei alapján.

A csillagkép mitológiája pontosan elmondja nekünk, hogy az özönvizek után Atlantisz romjain újra szerveződő második társadalmi szakasz nílusi lakossága a túlélésért küzdött. Egy erős hatalom kiépítésére volt szükség, hogy az emberiség második kulturális szakasza megerősödhessen. Ennek érdekében jöhetett létre a Hercules csillagkép mondája. Elsőként nézzük az ősibb Héraklés név etimológiáját. Két ősi fogalom összetétele. Az első: Héra = H-éra, Hun-éra, Hun-korszak, egészen pontosan a hun = végtelenség, a kör jele, melyből az egyisten vagyis a Napisten korszakának uralomra jutását jelentve. Egyiptomban a hun szó Héraklésen keresztül az embert, TUM-ot a mitológiai Ádámot is jelentette. A névtörténet elmondja számunkra, hogy maga Héra a mitológiája szerint Zeusz, a főisten felesége volt, és mint női istenség a napfény jelenségéből teremtődött meg, a mitológiai Éva történeténél leírtak szerint. A Héra női isten szóeleji elhelyezkedése azt is jelzi számunkra, hogy a nílusi társadalomban még a nőtisztelet volt a vezető társadalmi hit. Nevének jelentése oltalmazó, állandó jelzője a tehénszemű volt. Hogy mennyire egyiptomi eredetű istenségek, röviden a nevük eredetéről: Zeusz = Az-égi-úr-ős, maga a Napisten, míg Héra = Tefnut a napisten felesége volt, a fény úrnője a Hermupolisz vagy a Héliupolisz és a Hérakleopolisz-Magna a napkultusz ősi központjai szerint. Összefoglalva a csillagkép jelentése:Hercules = Napország-nagy-istene, de a Fényországot mint mennyei világot is kifejezi.

Héraklés, de főleg a Hercules második szórésze ismét egy különleges történetet hordoz magában, ezért egy külön bekezdésben ismertetem: -klés = kules, a latinból fennmaradt kiejtés szerint. A kules is felbontható két ősi szó összetételére a kul-es szerint. Ezek az egyszerű szavak is felbonthatók ősi szótagok szerinti összetételére: kul = k-u-l, ha kiegészítjük az időközben kiesett betűivel, akkor a kör-úr-él szótagokat nyerjük, ami összeolvasva: kul = Napisten-úr-él-körországa, a Nagy-égi-isten mása, vagyis király, fáraó. Vessük össze a magyar kör, kur, kurta, kúria, királ(y) szavak képződésével. Míg az es = ég-ős, az ős-isten fogalmára utal. Az első kul- szórész a legfontosabb jelentőségű az etimológiánkban. A társadalomtudományokban sokszor használt szavunk a kultúra. A fentiekből már teljes bizonyossággal megállapítható, hogy a nemzetközi szónak feltüntetett kultúra eredettörténete az atlantiszi civilizációba vezet bennünket, ahol Ősünk 17 ezer éve (Herodotos szerint) megalkotta a kul = nagy, hatalmas, magas szellemi tevékenységre a kul-túra fogalmát, ahol a túra szórész is a magyar anyanyelvű embereknek igen ismerősként hallatszik. Eredetéhez: túra = teremtő-napisten-útja, mely égi úton minden nap végigközlekedve vigyázza az alattvalói életútját. A kultúra = Napország-élet-útja, a legősibb és legfontosabb atlantiszi szavunk, egyben a bizonyítás állandó etelonja, bizonyítéka.

Nem tudom, ennyi megdönthetetlen, perdöntő bizonyíték után még kell-e a további kétkedők meggyőzésére újabb elemzéseket elővezetnem? Minthogy Atlantisz világa nem veszett el, hanem az egyenes ági leszármazottai, a magyar nemzetben és néhány rokonnépében éltek tovább, és élni fog mindaddig, amíg nemzetünk ki nem hal. Legalábbis a csillagképek elemzése ezt mondja el az utókor felé. A Herkules csillagkép Eta Herculis csillaga a fenti idősor alapján a geológiai idő szerint 10640. évtől vált sarkcsillaggá, vagyis a történelmi özönvíz elméleti időpontjától. Ebből teljesen egyértelmű a mitológiai leírásoknak az életszerűsége. Másként, a társadalmi fejlődés második (új) szakaszának kezdetétől. A sarkcsillag nevében az Eta = Égi-tanya, együtt: Eta Herculis = Égi-tanyák-nagy-istene. A csillagkép térdelő lábának a térdét jelképező csillaga, amelyik mintegy 4320 évig mutatta az északi irányt, az utat, az újraszerveződő nílusi társadalomnak. Nem belemagyarázatként, de talán innen származik az őskereszténység teremtő vallása mindenhatósága előtt a letérdelő hívő magatartásmódjának az eredete.

4. Lyra = Lant. Visszafelé az időben az Oroszlán és a Szűz csillagképek kozmikus hónapjai alatt i.e. 8640-12960-ig a csillagkép Vega csillaga volt a sarkcsillag. Mitológiájából: „a magyar mese Csősznek nevezi a Lyra fényes csillagát, a Vegát. A cigány (Altair a Sasban) szénát (szalmát) lopott, s a csősz észrevette, utánament, de nem bírja utolérni. Az elhullott szalma az országutat (Tejút) jelöli”. A csillagkép néveredete a magyar nevéből vezethető le. Kiegészítve az időközben kiesett betűkkel Él-an(ya)-ta, ebből:Lant = Él-anya-tanyája, vagyis az Ősanya lakhelye, temploma. Ha továbbgondoljuk, a teremtő Ősanya templomában vallási feladatokat ellátó, zenélő lányt (istennőt) jelenítve meg. Nem elképzelhetetlen, hogy magát a korábbi Hérát mintázzák meg, az Élanya teremtette istennőt, aki a Napisten arájaként az ősi naptemplomban élt, benne az égi istennő fogalmát írva le. A Lyra fogalma valami hasonlót jelent. Felbontható: L = él + y = jó + ra = ara; egybeolvasva: Lyra = Él-jó-istennő, vagyis Jó-lány, vessük össze a Héra és a Juno = Jó-nő, római istennő mitológiai azonosságával. A jó nő az őskorban, mint már írtam, a jó-édesanya fogalmát jelentette. Tehát, a csillagkép másik szórésze -ra = ara, a kiesett betűt pótolva a Nap istenpárját, aráját, menny-asszonyát, feleségét jelenítette meg. Az Atlantisz társadalmában a nemzetségek a matriarchátus szerint épültek fel, alkotva a rangidős anya és leányainak, valamint a gyermekeiknek a csoportját, ahol a vezérhím még nem a hordavezető szerepet játszotta, ezért pontosabb fogalom lenne a szolgahím kifejezés. A férfinek – miként a napisten végigjárja a mindennapos égi útját – legfőbb feladata az ősi csoport (horda) territóriumának, vagyis az életútjának az őrzése, védelme. Innen ered a magyar ősnyelvi Csőszcsillagkép név, aki a Napisten megszemélyesítéseként, csőszködik az élet útja felett. Jelentésében a csősz = család-ősi-szentje. Az istennő (lány) szórész szóeleji elhelyezkedéséből mindez kiolvasható. Az elől álló, vagyis az első elem a sorban mindig a legfontosabb tényező.

A csillagkép Vega csillaga geológiai idő szerint 11-15 ezer évekkel ezelőtt volt a sarkcsillag helyzetében. A fényes csillag az elképzelt lant hangszer sziluettjének csúcsán, végén helyezkedik el. A csillag neve e helyzetéből ered:Vega = Vég-a, mai hangzással egyik vége az. Az ősnyelvben névutóként is szerepelhettek a nyelvünk névelői, vagyis mutatószóként, mint „Ő az” magyar kifejezésünk szerint. Ha egy kicsit nyelvészkedünk, akkor a veg. = vég szórész is tovább bontható: v = u, uv, az atlantiszi ősnyelvben a „v” hang nem ismert + ég = ég szórészekre, melyből megkapjuk: veg = úr-ege. Miként az Ősanya etimológiájánál már írtam, Ő pedig az ég-úr fonetikát hordozza. A Teremtő Ősanya végtelen lényétől a fordított hangrendből keletkező vég szavunkból egyben következik, hogy őseink az úr-egét már olyannak képzelték el, ami véges. A logikájuk is tökéletes volt, ugyanis minden valóságnak van eleje és vége. A Lyra csillagkép és a Vega csillag neveiben, ismét Atlantisz újabb ősi szavait találtuk meg, az előző csillagképekkel egyezően. De ha kissé elvonatkoztatunk e mai kultúra eredethitétől, akkor a Lyra és a Lant szavakból megállapítható, hogy a magyar zene és költészet a legősibb leszármazású (15-20 ezer éves hagyományai vannak) az indoeurópai kultúrával szemben. Nem véletlen, hogy nyelvünk és zenénk, a legszebb, legkiforrottabb a világunkban. Gondoljunk csak a csodálatos magyar csárdás dallamaira – mert nem igaz az, hogy ezek csak műdalok, az a nép ősi lelkéből árad – mégis mennyire lenézi maga a magyar hivatalos zenésztársadalom is.

3. Cygnus = Hattyú. Visszafelé az időben a Mérleg és a Skorpió csillagképek kozmikus hónapjai alatt i.e. 12960-17280-ig a csillagkép Deneb csillaga volt a sarkcsillag. Mitológiájából: „a hattyúvá változtatott Orpheuszt ábrázolja, aki Eurüdiké után az alvilágba ment, ahol a bakkhánsnők széttépték. A hitvesi hűség jelképeként helyezték az égre az istenek hattyú képében, mellette lantjával. Más görög változat: a kis Phaéthon átvette atyjától a Nap szekerének hajtását. A lovak megbokrosodtak, patkóik szikráiból keletkezett a Tejút. A szekér az Eridanus folyóba zuhant. Phaéthon legjobb barátja, aki csodálatos hanggal volt megáldva, mérhetetlen nagy fájdalommal bánkódott Phaéthon halálán. Az istenek szíve megesett rajta, s a baráti hűség jelképeként az égre helyezték Phaéthont, mint hattyút. A panaszdalt tiszta szívű emberek ma is hallhatják, mint hattyúdalt az égboltnak eme tájáról”. Immár ismét 15-19 ezer év mélyen járunk az Atlantisz világában. Orpheusz a legendás dalnok mitológiai leírása fontos szempont, ugyanis a csillagképek egymásból történő fejlődését mutatja, miként Ő alkotta meg a lirát (a 7 húros lantot), vagyis az utána következő Lyra csillagképet. A csillagkép eredettörténete ismét a magyar nevéből vezethető le. Etimológiájában a hattyú név felosztható két összetett szóra, a hat-tyú szerint. A hat esetünkben sem pontosan a 6-os számjegyet jelenti, hanem az ősi kiejtés szerint „meghat az”, ami pontosan érthető a meghalt mai kiejtésében. A második szórészben: t = teremtő + y = jó + ú = úranya; egybeolvasva: Hattyú = Halottőrző-teremtő-jó-úranya, maga Eurüdiké vagyis az ősanya által teremtett első istennő (Tefnut, Héra, Éva). Ha egyszerűbben tekintünk a fogalomra, akkor: Hattyú = Halott-tyúk, holt-madár. A mitológia nem foglalkozik egyszerűen döglött madarakkal, ezért a kiemelt megfejtésünk jelentése a mértékadó. Különösen – miként elemeztem – a Hatsepsut egyiptomi királynő neve is összefüggésben áll a Hattyú csillagkép mitológiájával. De még szembeszökőbb példaként a Hettita főváros Hattusas néveredetében maradt fenn a csillagkép hitvilága.

A Hattyú megfejtéséből már kilehet indulni a Cygnus eredettörténetében is. A fogalom felépülése: C = C, az ősnyelvben a minden, a nyitott bejáratú kerek templomok jelképes ábrázolásából eredezve, megemlítve, hogy ugyanebből a jelképből ered a görög omega = vége betű is, csak 90°-al lefelé fordítva. Továbbiakban: y = jó + g = nagy + nu = nu, a nő, az Nagymama vagy Ősanya által teremtett első női istenlánya (Holdistennő) + s = es, ős vagyis isten; egybeolvasva: Cygnus = a-mindenség-jó-nagymamájának-istennő-leánya. Egyszerűbben: Cygnus = Ősanya-istenlánya, aki nem más, mint a fentebb leírt istennő, Tefnut (nu = úrnő mindkét hangalak része) vagy másként Héra istennő. A csillagkép Cygnus és Hattyú névtörténetében a közös eredetet a női istenségek halottakkal kapcsolatos mitológiája adja.

Azt én nem tudom, hogy a hattyú sír-e a halála előtt? De, ha ez a csillagkép abból az emberi tudatból táplálkozik, hogy minden jó-édesanya énekel, dalol, búcsúdalt sír az esetleg haldokló gyermeke vigasztalására, akkor elérkeztünk a legcsodálatosabb emberi kultúra gyökereihez. Nem kérem, nem az emberiség újkorában keletkezett a magas szellemiségű emberi kultúra kivetítődése a társadalmi, de a mennyei égre sem, hanem már legalább 20 ezer éve a Hattyú csillagkép megalkotásával. A csillagász Ősünk már a világa igazi kultúrembere volt, az atlantiszi népével együtt. A ma öntelt újkor emberének lenne min elgondolkodnia! Azóta is csak ismételgeti az Ősünk megteremtette őskultúrájának minden vívmányát, mikor még megérteni sem képes azok ősi üzeneteit!

A Hattyú csillagkép 15-19 ezer évei alatt a Deneb fényes csillaga volt a sarkcsillag helyzetében. Nézzük a néveredetét: D = szent, szent-hely + e = égi + neb = nebuló, tanítvány, iskolás; egybeolvasva: Deneb = Szent-égi-nebuló. A néveredetét a Deneb csillagképbeli elhelyezkedése magyarázza. A csillagkép fark részénél található, ami egyenes összefüggést sugall az "ülve" tanulás fogalmával. A kiművelt emberfők (fejek) az ókori vallások, mitológiák fontos továbbvivő erejét adták. Tehát a tanítvány = nebuló már 20 ezer éve alkalmazott társadalmi gyakorlat volt. Ha egyszerűen fejezném ki a csillag jelentését, akkor: Deneb = De-nem-buta szó egybecsengés is jellemző a fogalomra, melyből a nebuló = nem-buta-(ló) kifejezésünk olvasható ki. Talán innen ered a „de” nemzetközi szócska fosztóképző gyakorlati alkalmazása is. A MÉKSZ a nebuló fogalmát ismét hibásan latin eredetű szóként írja le. Ők voltak az istennéválás (tudók = Thót) várományosai, a hit továbbvivői. Tehát a Deneb csillag mitológiája elmondja, és bizonyítja, hogy 20 ezer éve már tudatos oktatás folyt az atlantiszi őstársadalomban.

2. Cepheus = Cefeusz. Visszafelé az időben a Nyilas és a Bak csillagképek kozmikus hónapjai alatt i.e. 17280-21600-ig a csillagkép Alfirk csillaga volt a sarkcsillag, hogy a jelen időtől számítva mintegy 2160 év múlva a Vízöntő végén, a kozmikus év új ciklusában, ismét átvegye a Poláris csillagtól a sarkcsillag szerepét. A Naprendszer Vízöntő csillagképének kozmikus hónapja ennyi idő múlva zárja be, a kezdetének meghatározott 0. évtől, az új időszámításunk kezdetétől számított ciklusának első szakaszát. Mitológiájából: „Cepheusnak és Kassziopeiának leányát, Andromedát egy tengeri szörnynek kellett áldozni, ezért egy sziklához láncolták Andromedát. A hős Perszeusz a Medúzafej segítségével győzte le a szörnyet, ugyanis e levágott fej láttán mindenki kővé meredt. A megszabadított Andromedát Perszeusz feleségül vette. A magyar hagyomány Részegembernek nevezi a csillagképet. Jézus Szent Péterrel ment az Ég útján (Tejúton), s itt találkoztak egy részeg emberrel, aki elől Jézus kitért, de Szent Péter tovább folytatta útját. (Így magyarázza népünk, hogy a Tejút itt két ágra válik.)”.

Mit is mond el nekünk a névtörténete? Két ősi szó összetételére bontható a Cep-heus szerint. Az első szórész jelentése: Cep = kép; mely tovább bontható: k = országmegtartó + e = égi + p = apa, vagyis maga a Napisten képe. A második szórész felbontható: he = fény-égi-hona + us = úr-ős; együtt: heus = égi-hon-istene. A két szórész együtt, fordított szórendben: Cepheus = Napisten-képe. Ha visszagondolunk az előzőekben leírt magyarázatokra, akkor teljesen egyértelmű, hogy honnan eredt a Zeusz görög főisten néveredete: A Cepheus csillagkép második szórészéből: HEUS = ZEUSZ. A Zeusz fent vázolt néveredeténél a Zent-égi-ős etimológiai mondatát írtam, ami a csillagképünk néveredetéből megcáfolhatatlanul bizonyítja, hogy magát az ősi Napistent nevesíti meg. Akkor milyen kultúrából ered a görög nemzet? Bizony-bizony a magyar nemzettel együtt Atlantisz világától. Csakhogy az ógörögök az idegen szemita behatásra végül újgöröggé váltak, a nyelvük is átalakult, addig a magyar nemzet a legtisztábban tartotta meg ősi atlantiszi kultúráját és nyelvét. Ha tovább nézzük a történetet, akkor ide illik Héra (Juno), mint a Napisten arája, felesége néveredete is. Lassan teljesen összeállnak az eredettörténetünk mozaikszerű leírásai. A teljes történetünk a 19-24 ezer évekkel ezelőtt, az Ősünk által megalkotott Cepheus csillagkép, az Ősanya szülte napfia, vagyis a Napisten mitológiájából indult, hogy a Poláris sarkcsillag jelenlegi északi irányt jelölő motivációjával zárjuk a sort.

Az eredetsor utolsó elemeként vizsgáljuk meg a csillagkép Alfirk csillagának a 19-24 ezer évekkel ezelőtti sarkcsillagi helyzetének néveredetét. Az Alfirk csillag Cepheus jobb kezének a könyökét jelöli meg. Ebből ered a névtörténete is. A kérdésünk lehet: a tudós csillagász Ősünk mit végezhetett a jobb kezével? A csillag nevéből következik, hogy gyakran firkálhatott, vagyis rajzolt a jobb kezével. Ezek után nézzük a jelentését: Al = al, alkar + firk = firkál, rajzol; egybeolvasva: Alfirk = Író-ember, mitológiájában a tudós-csillagász, maga az égi Napisten mása. Ha gondosabban megnézzük a szó hangalakját, azt is elmondja nekünk a csillagnév, hogy mire és mit is firkált rajzolgatott az Ősünk? Az alfa szóelemzésnél leírtak szerint: al = alkarjával + f = fa, fára + ir = ír + k = kör, köröket, vagyis az egy Napisten körjelét. Bátran kijelenthetem, hogy a firka, firkál szavaink legalább huszonnégyezer éves ősi atlantiszi eredetű szavaink, melyek az újabb tanúszavaink közé illeszthetőek. Amelyeket az MÉKSZ szerkesztői ismét súlyos hibaként latin eredetűnek vélnek.

Ha kicsit belegondolunk, akkor azt is elmondja számunkra a csillagnévben kódolt ősi tudás, hogy őseink már 24 ezer éve használtak valami írásfélét. A lényeg az, hogy azért nem tud a mai világ ezekről az írásokról, mert a fára történt felvésése – mellesleg ez a magyar rovásírás eredete! – mára elkorhadt, a semmivé lett. De ha nem is maradt fenn belőle semmi, azért az még létezett! Érdemes volna kicsit az ősi tudással a magyar rovásírásra tekinteni, sok minden érdekes dolog kiderülhetne a származásunkról. Lehet, hogy éppen ezért tiltották és nyilvánították eretnek dolognak a középkorban? A kör jele, tehát már legalább 24 ezer éve óta terjed szét a Föld lakható övezeteiben, hogy jelezze számunkra a Napisten (tűzimádás) révén, az őstársadalom legfontosabb összetartó erejeként képződött őskereszténység mitológiai fogalmának egyetemességét. Egyben azt is elárulta számunkra a női istenségek révén, hogy az őstársadalomban a nők védelme, a társadalmi szerepe a fenntartható életük okán a legfontosabb hitvilágukká vált. Akkor még bizonyosan nem voltak boszorkányégetések sem!

4.3. Az Atlantisz fejezet befejezése:

Az előző fejezetrészek bizonyító erejű etimológiai elemzései után, még mit is lehetne leírni befejezéseként? Olyan megdöbbentően egyszerűek a szóelemzésekből levonható következtetések, hogy csak néhány gondolatban kívánom összefoglalni a fejezet gondolatiságát:

1. Atlantisz Birodalmának központja az emberiség őshazájából (Afrikai-nagytavak) észak felé kiinduló ősei a Nílus folyó termékeny és jól védhető életterében, a Földközi-tengerbe ömlő deltájában fejlődött, fejlődhetett ki. Bizonyításához tekintsék meg, a középiskolai történelmi atlasz első oldalán az emberiség őskori fejlődése lapot.

2. A civilizáció fővárosa Poszeidónisz szintén a Nílus delta csatornáiban épült fel. A fővárost a történelmi özönvíz 11 ezer éves időpontja körüli nagy özönvíz(ek) pusztították el, a tengerszint jelentős emelkedésével együtt. A nyomnélküli pusztulás legfőbb oka a vályog és fa építészeti kultúra elmoshatósága.

3. Archeológiai adatok bizonyítása szerint a Homo sapiens törzsfejlődésének igazolható adatai szerint az Olduvai-szakadék 2 millió éves leletein keresztül a Mousteri leleteken át a Szebil kultúra 15-10 ezer éves leleteivel bizonyítható a folyamatos emberi jelenlét a térségben.

4. Az örökléstan módszereivel az emberiség szétvándorlásának a folyamata végigkövethető. Példaként említsük meg Dr. Spencer Wells: „Az emberiség útja” című tudományos filmjét.

5. Csillagászati számításokkal pontosan bizonyítottuk az özönvíz korszakát és annak végét. Ehhez felhasználtuk a többi mellett az Oroszlán és a Hercules csillagképek eredettörténetét a hozzá kapcsolódó Nagy Szfinx rejtélyével.

6. A történelemtudományban az írott történelem előtti kor bizonyítékai a Nílus menti Nagadai-kultúrák adataiban az emberiség észak felé hatolására szintén feltárt.

7. Nemzetségi, nyelvi adatok a bizonyításban. Sajnos ebben az egy tudományágban találhatóak meg a múlt feltárásának legnagyobb hibái. Miként etimológiailag bizonyítottam, a zodiákus tizenkettő csillagképe a cirkumpoláris hat északi sarki csillagképe a sarkcsillagok névképzésével egységesen az Atlantiszi őskultúrából erednek. Hogy ezt miért nem tudja a világ tudományos közvéleménye? Már nehezebb rá válaszolni. Elsősorban az ősnyelv tudományos feltárásának a hiányaiból. Ennek oka lehet nagyfokú nyelvészeti tudománytalanság, de lehet szándékos tudományos elhallgatás is, mint kiváltó ok. A tanulmány nyomán, ha lesz hajlandóság a tudományos körökben a kérdés eldöntésére, minden adat rendelkezésükre állhat. Csak példaként néhány szempont:

a. Az őskultúrából való származását minden nagy nemzet szerette volna kisajátítani, de szerencsére eredménytelenül. Érdekes módon, csak azt a nemzetet nem vizsgálták, amelyik az egyenes ági leszármazottja Atlantisznak, vagyis a magyar nemzet őstörténetét.

b. Az ősnyelv egyetlen világnyelvre sem húzható rá, ezért presztízs okokból nem vizsgálták, nehogy egy általuk elnyomott kis nemzet legyen a világnyelv hordozója.

c. Akik felvállalják a világunk ősnyelvét hordozó nemzetének tudományos vizsgálatát, újra írhatják az egész történelemtudományt, de jelenleg erre nincs nemzetközi akarat.

d. Már eddig is már többen eljutottak a világ ősnyelvének a megoldásához, például Kőrösi Csoma Sándor, Berzsenyi Dániel, Táncsics Mihály, de nem tudtak belépni, vagy nem engedték belépni őket a kapuján.

e. A mai nyelvészeti kutatások már letettek az egyiptomi államalkotó nép valóságos nemzetségének és ősnyelvének a felderítéséről. Helyette alkottak egy kvázi, kiemelten egy egyiptomi mesterséges nyelvet. Mely bár természetes alapokra épít, de mégis élettelenné vált holt nyelv, ezért nem létező, valahogy úgy, mint az eszperantó nyelv.

f. Bizonyítottam, hogy az emberiség első történelmi szakasza még egynyelvű, egynemzetiségű, azonos eredetű népességből tevődött össze. Az ő szétvándorlásuk okán a térségi és környezeti elkülönülések hatására alakultak ki a második történelmi szakaszban a soknyelvű és soknemzetiségű népek indoeurópai kultúrái.

g. Az én szerepem az ősnyelv és ősnemzet kérdéskörében annyi, hogy magánkutatásaim során a kutató elődök nyomán, sikerült megfejtenem a világ ősnyelvének az algoritmusát, vagyis a rejtvénykulcsát. Ezáltal sikerült megalkotni a nyelvtörténet új tudományos módszertanát, aminek segítségével minden, az ősnyelven képződött fogalmat képes vagyok elolvasni és értelmezni.

h. Az ősnyelv segítségével képes lettem minden fontos történelmi esemény pontos értelmezése, e mellett oly nagy titkok megfejtésére, ahogy a Szfinx és Atlantisz eredettörténeténél azt leírtam.

i. Az ősnyelv megtalálásához az élő mai magyar anyanyelvem adta a segítséget, ugyanis minden nyelvemlék az ókor végéig magyar illetve atlantiszi nyelven íródott, ezért azokat csak a keletkezése nyelvén lehet értelmezni. Lehet, hogy pont ezt szerették volna titokban tartani egyes kutatói érdekeltségek.

j. A fentiek szerint kijelentem, hogy az emberiség ősnyelve és ősnemzete egyenes ági leszármazását az Atlantisz Birodalmának ősnépéből eredő magyar nemzet és rokonnépei hordozzák magukban. Megjegyezve, hogy a közös származáselmélet alapján minden indoeurópai nemzet alapjaiban az ősnemzetből ered, csak egy népi elágazás, a szemita népek megjelenésével váltunk soknyelvű és soknemzetiségű indoeurópai kultúrákká.

k. Természetesen az emberiség ősnyelv kérdése ezzel a tanulmánnyal csak alapjaiban megoldott. De a magyar nyelv segítségével az elveszettnek hitt ősnyelvet az eredeti hangtani,- szótani,- nyelvtani formájában fel lehet támasztani. E munka csak a legfejlettebb számítástechnikával felszerelt nyelvészeti laborokban elvégezhető feladat, ha lesz rá vállalkozó világakarat.

l. Az ősnyelv feltámasztásának szándékát egyelőre áthághatatlan akadályok nehezítik. A feltárt tények nemzetközi bizonyítása csak az ősnyelv rekonstrukciójával megoldható feladat. De a nemzetközi támogatás nélkül ez a feladat el sem kezdhető. Az a mesei kép látszik feltárulni, mint a róka fogta csuka mesében. Olyas valamivel kellene bizonyítanunk igazságainkat, aminek a részletes feldolgozása még el sem kezdődött. Ezek alapján csak a szerencsében bízhatunk, hogy valaki ráakad az internetes honlapon a feltáró írásunkra, és szíveskedik időt és energiát nem sajnálva segítséget nyújtani. És ma, ez is csak egy meseszerű kívánságnak látszik!

5. Összefoglalás

A zodiákus és a cirkumpoláris sarkcsillagképek eredettörténetének feltárásában a Halak csillagkép jelenéből indultam ki, és az időben visszafelé haladva a Vízöntő csillagképpel értünk a Naprendszernek a koronatengely körüli keringésében az egy teljes kozmikus évének a végére, illetve a körforgás végtelenében a már elkezdődött új ciklus elejére. A periódus elemzésében felhasználtam az északi félteke sarkcsillagképeinek a körforgását, mely körfolyamat szintén a kozmikus évvel megegyezően mozog. E csillagképek sarkcsillagai mintegy két egymást követő zodiákus csillagkép alatt, vagyis két kozmikus hónap idejéig mutatják az északi irányt.

Az ókorban még úgy hitték az emberek, hogy az ismereteikben csupán a jelenre támaszkodhatnak. A múlt és a jövő rejtve van előttük, mint egy labirintusban. Csak megemlítve, hogy a MÉKSZ szerint ismét tévesen nemzetközi szónak tartott útvesztő fogalom is ősmagyar szó: labirintus = láb-érin-tős, másként a láb-érint-ős(t), ahol az -irint = égi-ősanya-teremtő-napisten-fia, a tős vagy tus pedig a küzdelem, a játék jele, a könyvben szintén hibásan kérdőjeles szóeredettel. Egyszerűsítve a ma is ismert labirintus helyszíneken, az őskereszténység hitvilágból eredően a Napistent kellett egykoron megtalálni, lábon történő bejárással. Az elmélkedés színtereként, de inkább az akkori nebulók, a fiatalok napistenhitre való játékos nevelésével.

A jelenkorban már odáig jutott a tudomány, hogy a múltnak a kérdései, legalábbis a számunkra fontos tételekben tisztázhatóak. A ma nemzedékének egyedül a jövő kérdéseinek a feltárására kellene fordítani energiáit. De miként a tanulmányban már leírtam, nem erre fordítjuk erőforrásainkat. A jövő igaz kérdéseinek a nyilvánosságra hozása az egyik legnagyobb tabutéma a technikai civilizációnkban, vagyis a fogyasztói társadalmainkban. A jövő ugye nem más, mint az emberi faj fenntartható életének a tudománya. A tudományos propaganda ellenére, lényegében alig, csak néhány megszállott kutató, ökológus foglalkozik érdemben a témával. Az én kutatásaim is a múlt megismeréséből táplálkozik, és céljaként, a jövőre próbál következtetéseket levonni. A honlap összes írása ebben a szellemben képződött.

De a mai „szabad világ” a jövőjével nem törődik. Ennek veszélyeire ebben az írásban is tettem utalásokat. Az a legborzasztóbb, hogy annak ellenére, hogy ismert személyiségek is tesznek felhívásokat a jövőnk megmentésére, még az ENSZ is, semmi érdemleges sem történik az emberiség szintjén. Az emberi faj ismét egy korszakváltáshoz közeledik. Ha nem képes megmenteni önmagának a jövőjét sem, akkor megint oda jutunk, mint ahova egykor Noé, de lehet hogy odáig, ahol a Vízöntő csillagkép teremtéselmélete keletkezett. A globális felmelegedés riasztó jelensége nem tréfadolog. Én legalábbis nagyon aggódom a zodiákus csillagképek őstörténeti motívumai okán is a jövőnkért.

A tanulmány egyes fejezeteiben alkalmazott megfejtéseimet tekintsük első leírt változatnak. Ami azt jelenti, hogy az ősnyelv tudományos feltámasztásával jobb ősi mondatok is kiolvashatók lehetnek a szófejtéseimnél. A jobb mondatokat úgy értem, hogy a jelentés lényege mellett egyes szórészekre pontosabb fogalmak is feltárhatóak, ami az olvasási és megértési szintet emelheti.

A jobb megértés érdekében a legrövidebb időn belül rekonstruálni kellene az ősnyelvet. Fel kell, és fel is lehetne támasztani a techalott állapotából. Ehhez három dolog kellene: elsőként elkötelezett nyelvészek, másodszor számítástechnikai nyelvi laborok, harmadszor pedig társadalmi igény. Az ősnyelv egyenes ági leszármazásának nemzete és nyelve anyanyelvi szinten létező valóság, legalább még tízmillió magyar ember beszéli.

Az utóbbi kétszáz éves, a magyar ősnyelv meghamisítása érdekében alkalmazott nyelvújítási törekvéseknek azonnal ájt kell parancsolni. A magyar nyelvtant haladéktalanul vissza kell fordítani az ősnyelv elvesztegetett alakjainak az irányába. Ami annyit jelentene, hogy a régi szóhasználatban, a kiejtésben a legtökéletesebb ősnyelvi egyszerűségének fenntartását kell támogatni. Miért szégyen az, ha valaki tájszólással beszél? Ezt a megcsúfolást az a nyelvújításban érdekelt hatalom találta ki, amely el akarta tüntetni az ősnyelvi jellegét. Példaként említve az oly sok kellemetlenséget okozó -j és -ly írásmódokból fakadó nyelvtani nehézségeket. Miért kell választásra kényszeríteni a magyar népet például, a folyik vagy folik (fojik) hangalakok között. Ennyi erővel a bújik is lehetne búlyik.

A szintén megalkotott: „a nyelvtörténet új tudományos módszertana” megismerésével és segítségével a mai tudomány minden nehézség nélkül képes lehetne az igaz világtörténelem újraírására. Miként leírtam, hogy a hazugságra épített emberi tudat sohasem volt, és a jövőben sem lehet életfenntartó erő. Az információhalmazok a hazugságelemeik arányában a pusztulást hordozzák magukban. Az egyetlen jövőmegtartó erő napjainkban csak az igazság lehet! De már oly mértékűvé vált a emberi hazugságmagatartás túlburjánzása, hogy értelmes visszatérés sem látható az emberi igazság mezsgyéjére. A társadalmi hitvilágaink sem a megmaradásunk hordozói, miként az őskereszténység még az volt. Mégis az egyik legnagyobb jelentőségű társadalmi tudatváltozást az igaz történelemtudomány újraalkotása hordozhatná magában.

5.1. Magyarok Nagy Boldogasszony fogalma:

A fontosságára való tekintettel a magyarok Nagy Boldogasszony fogalmának az etimológiáját egy külön alfejezetben ismertetem. Azt már leírtam a kifejezés keletkezésével kapcsolatban, hogy a mitológiájából származnak a példaként felsorolt istennők, szentek: 1. Szent vagy Szűz Mária; 2. Ízisz vagy Iszet istennő; 3. Athéné, Héra, Aphrodité, Juno, Maya, Tefnut, Anu, Maat istennők; 4. ATUM-RÉ, ASZUM Teremtő Ősanya fogalmak; 5. Magyarok Nagy Boldogasszony hitvilága.

Nézzük a fogalom felépülését. Jól láthatóan három ősi mondatszó összetételéből keletkezett fogalmunk: nagy + boldog + asszony szavak újkori kiejtése mellett. Ha bizonyítható, hogy ezek az őskori hangalakú mondatszavaink hogyan keletkeztek, megtaláltuk az emberiség ősnyelv és ősnemzetének kérdésére a végleges választ. Az első szavunk etimológiája, felbontható: a + na = ana, anya + g = ég, esetünkben csak a magyar nyelvből érthető meg, hogy a nagy jelző elsősorban csak az égi világteremtő Ősanyára vonatkozhat + y = jó, a jó édesanya; egybeolvasva: nagy = teremtő-égi-jó-édesanya, a világmindenség „nagyanyja”, Ősanyja. A magyarok nem finnugor eredettörténetében sokszor előforduló fogalom, hogy a népünk ősei a Nagák. A valódi őstörténetünkben pontosan értelmezhető, hogy a magyar nép a nagy ATUM leszármazottai, pontosabban a Nagy Boldogasszony földi leszármazottainak, a Nagáknak (nagyoknak) tartják magukat.

A fogalmunk második szómondata két egyszerű szó összetételéből áll, a bódog = bol-dog felépülés szerint. Amely szavunk tovább bontható ősi szótagrészekre: b = teremtő, egy másik ősi szavunkból + ol = ól, mely szintén tovább bontható az ó-l vagyis ó-lány, ómama fogalmaira, ősi templom, vagyis a földi nemzetségfők isteni eredetűnek tartott teremtő papnői, egyszerűbben a nemzetséget szülő, teremtő papnők földi lakhelye. Akik egykor a nemzetség királynői, vezetői voltak; egybeolvasva: bol = teremtő-istennő. A második szórészben a dóga, dolog szótag szerint: dog = szent-dolog, az Ősanya fajfenntartással kapcsolatos tevékenységeit hangzósítja meg. A nyelvújítás utáni munka szavunk előtérbe kerülésének ellenére még pontosan érthetőek azok az ősi kifejezéseink, hogy dógos = dolgos, dóga = dolga és a dógozik = dolgozik. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a MÉKSZ a dolog fogalmát ismét súlyos hibaként szláv eredetűnek véli. A fogalmunk egybeolvasva: boldog = teremtés-dógának-öröme, az alkotás vagyis a szülés boldogsága.

A harmadik szómondat elemei: as = ős, Napot szülő Ősanya + sz = szent, a szó jelentéséből eredően + on = hon + y = jó, anya, édesanya. A szenthon lényegében azonos a mennyország fogalmával, egybeolvasva: asszony = ős-szent-hon-édesanyja, mennyei-teremtő. A teljes fogalmunk jelentése: Nagy Boldogasszony = Teremtő-boldog-mennyei-jó-ősanya. A fogalom eredetének további bizonyítását a még vele kapcsolatban legtöbbször használt névnek, a Szent vagy Szűz Mária fogalmával fejezem be.

A Mária, Mari, Marika eddig az egyik leggyakrabban használt női nevünk. Eredete szintén az őskultúra idejébe viszi vissza történetünket. Felbontható: Má = Má, Ma, vagyis magyarul és nemzetközi nyelven is Mama, aki a világegyetemet teremtő ősszülő az ATUM, ASZUM mitológiai fogalma + ri = rí, anyai szülő + a = az, mint névutó, vagyis mutatószó. A Mámá vagy Mama kettőzött fogalma a magyar nyelv melléknévi fokozását jelenti, amelyben a Mama = teremtés-teremtője, vagyis egy nyelvi változattal az istenek felett álló szülő asszony. Egybeolvasva: Mária = A-teremtő-úr-mama. Ha a másik ASZUM fogalmában oldjuk fel a hangalakját, akkor Mama = a szülő-úr-mama, A-SZUM. Ha az ősi nyelv „M” betűjének az eredettörténetét keressük, a betű körvonala pontosan megegyezik egy guggolva szülő nő lábainak és a központban levő szülőcsatorna sziluettjével. Eredete csakis az atlantiszi őskultúrából, vagy még régebbről származtatható. Ugyanis miért ne ismerték volna az őseink a szülés folyamatát, és akár az ábrázolását is évtízezredekkel visszafelé az időben? A Mária név felbontható M-ária formában is. Ebben az esetben az „ária” fogalmának az ősnyelvi keletkezését is érintettük, talán a szülő nő sikolyaként, de inkább a gyermekének éneklő édesanya hangjaként. Az ária = árja, a nép árja, vándorlása új élőhelyekre fogalomként is használták. Ebből szerették volna a németek a „tisztafajú-árja” nacionalista politikájukat ideologizálni. Azért nem sikerülhetett nekik, mert ők már nem elsődleges leszármazású nemzetségűek, vagyis másodlagos indoeurópai nemzetként jött létre a német nép.

Egy kis elméleti különfejtegetést megér a dolog szavunk eredettörténete is. Ezek az ősi szóalakok az Ősanya teremtő munkáját fejezték ki egykoron, és amely a munka ősi kifejező szavaként keletkezett az Atlantisz társadalmában. De a magyar nyelv csodálatos gazdagságának az eredettörténetére is pontos feleletet hordoz magában a dolog szavunk fejlődéssora. Talán ide vezethető vissza a dog = kutya nemzetközi neve is a sokat dolgozó, futkározó állat fogalmából. Ha továbbgondoljuk a dog fogalmát, újra a Szóthisz csillag igazhitében rejlő Atlantisz társadalmához jutunk vissza. Az életfilozófia szerint egy dolog vagy tett elvégzése az maga igazság, ugyanis csak egy másik tett oldja. A igazság maga a sok-sok dolog jó elvégzéséből áll, most tekintsük el a cselekvés irányultságától. A kutya nemzetközi neve a dog, tehát ismét a magyar ősnyelvből ered. A dog szóeredetének az igazság csillaghoz való kapcsolódása adja a hiteles történetét. De a magyar nyelv gazdagsága, költőisége és származása is oda vezethető vissza, hogy a nyelvünk három kultúra rétegződéséből merítkezik. Elsősorban az őskori atlantiszi kultúrából, másodsorban az ókori Nílus menti Egyiptomi-civilizációból, és harmadsorban pedig az újkorban kialakuló indoeurópai kultúrákból. Vele szemben az indoeurópai kultúra többi nyelve csakis egyrétegű. Bár a keletkezési képlete alapján: ómagyar×szemita = indoeurópai nyelvek, magában hordozzák az ősnyelvi jelleget, de a kifejlődésük szerint mégis a Krisztus születése utáni újkorban kialakuló másodlagos indoeurópai kultúra terméke, alig 1500 évesek.

A teremtés folyamata, vagyis a fenntartható életük biztosítása az őseinknek is nehéz feladata volt. Vessük össze a göncöl = gürcöl atlantiszi fogalmak azonos eredettörténetét. De már az őskultúrájukban feldolgozták a teremtés nehézségeit és tudták, hogy az öröm, vagyis a boldogság megélése nélkül ez a folyamat nem fenntartható. Azt is tudták, hogy a boldogság megélését elsősorban a szülő anyák részére kell biztosítani, mert különben a teremtés folyamata megszakadhat. Én vitatom azt a közismert etológusvélekedést, hogy az élővilág más fajainál csak az ösztönök munkálkodnának a szaporodásban. A boldogságnak valamilyen szinten minden élőlény szaporodásában genetikailag működnie kell, különben az ösztönök sem dolgozhatnának. A mitológiában a Szent és a Szűz Mária is használatos fogalmaink. Ha a történetünk a Mária által az ősteremtés szűznemzésével létrehozott egy Napisten fia leszármazását mondja el, akkor mind a két változat helyes. Szükségtelen egyes vallási kisajátítás a név jelentésében, mert a kereszténység is az őskereszténységből ered, még ha nem is ezt tanulja a katolikus ember.

Összegezve a magyarok Nagy Boldogasszony fogalmának keletkezését, megállapítható, hogy minden szóeleme őskori eredetű, kijelentem, hogy az emberiség ősnyelvéből ered, másként Atlantisz kultúrájából. Továbbgondolva a Homo sapiens, mint a modern ember bölcsőjéből fakad, az útja csillagászatilag és nyelvészetileg követhető. A modern emberiség bölcsőjének helye pontosan meghatározott, közelebbről Keletközép-Afrika egyenlítői térsége, még pontosabban az Afrikai-nagytavak körzete. Az ősnemzet ősnyelvét beszélő térségből a népfeleslege szétrajzott. Az észak felé, vagyis a Nílus medencéjébe áradó (M-aria) ősnemzet-részéből jön létre az európai rassz. Az eltérő körülmények között fejlődő európai rassz ágakra szakadásával létrejön a fekete és fehérmagyarok nemzetségeiből Atlantisz Birodalma. A további fejlődésben és az özönvíz hatására a fehérmagyarok is két ágra szakadnak, az anyaközpontú birodalmat védő vörös hunokra, és magára a genetikai központra, vagyis a mag nemzetségére, melyből erednek maguk a fehérmagyarok (Nagák) nemzetsége. E két utóbbi népág az özönvizet követő történelmi korban ismét egyesül hunmagyar (Hungária) néven. Ehhez a történelmi folyamathoz kapcsolódik, mégpedig az Atlantisz civilizációjához, a magyarok Nagy Boldogasszony hitvilága, akinek I. Szent István királyunk örököse híján felajánlotta Magyarország koronáját, hatalmát. Ő még tízezer évekkel a mitológia keletkezése után pontosan tudta az eredetét és különleges vallási fontosságát a magyar életben. Amit, sajnos a mai nemzedékek már nem biztos, hogy megismerhetnek.

Még csak annyit fűznék a témához, hogy az ősnemzet európai rassz története az első, vagyis atlantiszi korszakában a történelmi özönvíz időpontjáig teljesen azonos, együtt élő népcsoportokként írhatóak le. Majd csak a második történelmi szakaszban válnak eltérő nemzetségekké, hogy egy alig felderíthető népágból (talán az emberiség bölcsőjének egyik oldalágából), mint a legeltető nomád nemzetrészeinek egyikéből létrejöjjön egy új társadalmi forma, az asszírok világuralomra törekvő szemita vagy szarmata népcsaládja, aki utóbb keveredve az elsődleges kultúra hunmagyar nemzetrészeivel, végül létrehozzák a másodlagos indoeurópaiak kultúráit.

5.2. A csillagkép egységek vaskúti elmélete:

E néhány általános nyelvészeti és történelmi gondolat után visszatérek a csillagászati megfejtéseinkhez. Egy rövid mitológiai eredetképpel szeretném a mondanivalónkat befejezni. A sarki és a zodiákus csillagképek jelenségei mind-mind az őskor hitvilágából épültek fel, mely mindmáig megmaradt a tudomány vezető fonalának. A csillagképnevek a bizonyításom szerint, mind atlantiszi eredetű fogalmak. Ha azok, akkor az ősmitológiából is származva, belőlük erednek az ókori és újkori mitológiai alakok is.

A felsorolásban induljunk ki a Jézus Krisztus születésétől kezdődő új időszámításunk kezdetétől, a nulladik évtől, ma ugyanis a 2007. évet írjuk. Az időszámításunk nulladik órája a Kos csillagkép vége és a Halak csillagkép elméleti kezdőpontjának a határpontja. Ebben az esetben leírhatom, hogy az időszámításunk már egy új kozmikus év 2007. événél tart. A Halak csillagkép végénél, hogy mintegy 150 év múlva átadja a következő 30 fokos Vízöntő csillagjegynek azt a helyzetét, hogy a mindenkori tavaszi napéjegyenlőség napjain további 2150-2160 évig a csillagképe a kelő nap előtt ragyogjon. A kozmikus évünk jelen ciklusának a végpontja (25920. év) irányában az óramutató járásával ellenkezően haladva, a hat sarki csillagkép sorrendjében, hat csillagkép csoportra lehet osztani a látható kozmikus világunkat. A bemutatásában egy teljes ciklust, kereken 26 ezer évet véve figyelembe. Az egy sarkcsillagkép és a hozzá kapcsolható két kozmikus hónap csillagképeivel, ha nem is mérethűen, de fokokban 2*30°=60°-os felosztható szakaszhatárokat tudunk kijelölni, ezért egy csillagkép-egységnek lehet őket felfogni. E felosztás elnevezésére létrehoztuk „a csillagkép egységek vaskúti elmélete” csillagászati fogalmát. A könnyebb megértése érdekében a zodiákus csillagkép felosztás egységeit egy képben ábrázolta a csillagász barátom.

A csillagkép egységek vaskúti elmélete

(az ekliptikai pólus körüli hat csillagkép helyzete az állatöv csillagjegyeihez viszonyítva
nem valós, hanem az időbeli egybetartozást szimbolizálja,
de a "sarkcsillagok" helyzete a sarkkörhöz és egymáshoz viszonyítva pozícionált)

A kép rövid magyarázata:

A csillagképek elemzésénél alkalmazott sorszámozást, mint látják, a csillagkép egységek ábrájából érthetjük meg. Ugyanis minden számsor a megválasztott kezdőpontjától függ. Miként már írtam, az időszámításunk nulladik óráját vettük a kezdőpontnak. Egy kozmikus év alatt a Föld tengelye egy teljes fordulatot, körciklust ír le egy az ekliptika síkjára merőleges elméleti tengely körül. A precesszió okán elhaladva a csillagok előtt, az óramutató járásável ellentétes irányban az alábbi csillagkép egységek előtt halad el. Az időtartamai a jövő irányában, a Föld új kozmikus éve szerint feltüntetve:

I. GÖNCÖL csillagkép egység: Kis Göncöl (Ursa Minor) csillagkép a Poláris sarkcsillaggal, ősi fogalmával a Kis Göncöl és a nagyobb testvére a Nagy Göncöl, időtartama 0-4320 év; hozzá tartozó zodiákus csillagképek: 1. Halak (Pisces) és a 2. Vízöntő (Aquarius) csillagkép.

A göncöl néveredetéről leírtak alapján a Kis és Nagy Göncöl csillagképek nevét az isteneken felülálló Teremtő Ősanya tiszteletéből merítették. Az eredettörténetének legkorábbi eredete 26 ezer év, mely több ciklusban akár 100 ezer év is lehet. Kezdetben az Ősanya gürcölve teremtette a mennyet és a földet.

Az ősteremtéshez tartozik a föld és a levegő őselemek mellett a harmadik elem a vízek megteremtése, amely minden földi és alvilági élet alapja. A négy őselemből a harmadik teremtése folyamatában elkülönült a boltozat feletti felső vagy földi vizekre, mely hitvilágból a Halak csillagkép született. Ezzel ellentétesen az alvilági vizek megteremtése, mely a halottak birodalma a Vízöntő csillagkép alapján.

II. NAPISTEN csillagkép egység: Cefeusz (Cepheus) csillagkép az Alfirk sarkcsillaggal, időtartama 4320-8640 év; hozzá tartozó zodiákus csillagképek: 3. Bak (Capricornus) és a 4. Nyilas (Sagittarius).

E csillagkép együttes legfontosabb mitológiai mondanivalója az Ősanya által megteremtett, megszült egyisten Napfia: Cepheus = Napisten, vagyis a férfi megalkotása. Fontos! Akinek lényéből (fényéből) teremtődött meg a női istenpárja, hogy a teremtés a továbbiakban a természetes útján folyjék. Másképp fogalmazva a Nap, vagyis a fény, ami a teremtés negyedik elemként maga a tűz = Napisten, mely hit a legszorosabban hozzátartozik a magyar nemzet őstörténetéhez. Ugyanebbe a sorba tartozik a teremtés hím oldalához a Bak és a Nyilas, mint a megtermékenyítés és átvitt értelemben a nyíl közötti (belövés) hasonlatosság mondái. Miként látjuk a csillagkép egység mindhárom alakzata a hím, a férfi vagyis az Ősanya által az isteni TUM, a mitológiai ember megteremtéséről szól. Ha a régészet képes lenne a nyíl feltalálásának idejét pontosan meghatározni, a csillagkép keletkezési ideje is bizonyítottá válna. Maga a Napisten hitvilága egészen bizonyosan a modern ember kifejlődésében akár több kozmikus évvel ezelőttre is tehető.

III. TUDÁS csillagkép egység: Hattyú (Cygnus) csillagkép a Deneb sarkcsillaggal, időtartama 8640-12960 év; hozzá tartozó zodiákus csillagképek: 5. Skorpió (Scorpius) és a 6. Mérleg (Libra).

A teremtés folyamata a Napisten megteremtése után áttér a közösség, a későbbi család intézményének a fontosságára. A női istenek is működnek, ugyanis a halottak örzőiként, a lélek elszáll, mint egy hattyú, valahova a mennybe. Hattyú lehetett a mitológia őskori lélekszállítója. Már alkalmazzák a Deneb révén a tanulás elvét. A Skorpió mint a közösség (nemzetség) védelemének szimbóluma, a Mérleg pedig a közösségi igazság életfenntartó szerepét hordozva magában.

IV. MŰVÉSZET csillagkép egység: Líra (Lyra) csillagkép a Vega sarkcsillaggal, időtartama 12960-17280 év; hozzátartozó zodiákus csillagképek: 7. Szűz (Virgo) és a 8. Oroszlán (Leo).

A teremtés folyamatában megteremtődött női istenségek szerepének a kiteljesedése, a földi teremtés immár természetes útjának a folytatása. A szűz vagy virgonc a nők tiszteletére épül, míg az oroszlán a horda, a nemzetség, a családfenntartás anyai fontosságát fejezi ki.

V. KULTÚRA csillagkép egység: Herkules (Hercules) csillagkép az Eta Herculis sarkcsillaggal, időtartama 17280-21600 év; hozzá tartozó zodiákus csillagképek: 9. Rák (Cancer) és a 10. Ikrek (Gemini).

A Herkules csillagképben a nemes emberi kultúra megteremtése van kódolva. Kifejezi a Rák = Napország egyistenhitére alapozott társadalmi gyakorlat kialakulását, mellette az Ikrek, vagyis a gyermekek, a közösség védelmére alapozott életfenntartási folyamatot.

VI. SÁRKÁNY csillagkép egység: Sárkány (Draco) csillagkép az Alfa Draconis sarkcsillaggal, időtartama 21600-26000 év megközelítő pontossággal; hozzá tartozó zodiákus csillagképek: 11. Bika (Taurus) és a 12. Kos (Aries).

E csillagképek mitológiai szerepe a legfiatalabbak között található. Legalábbis, ami fennmaradt a hitvilágukból ezt fejezi ki. A Sárkány fogalmával megszületett az a mindeddig nem alkalmazott társadalmi gyakorlat, hogy a másik ember elpusztítható, csak hatalom kell hozzá. Megszületik a sárkány = pusztító szemita szellem. Ugyanezt erősíti meg a Bika csillagkép, a féri uralkodói hatalmaknak: a fejedelem, a fáraó, a király és a császárság társadalmi intézményesítésével. A Kos csillagkép már a háborúk társadalmi gyakorlatának a kifejeződése, mely a militarista hatalomgyakorlat általános kifejeződése. Az előző ciklusában ez a csillagképegység még a termékenységi vallás kiteljesedését, és fontosságát tartalmazhatta az őseink biztos fennmaradása érdekében, miként az, az állatvilágban a bika és a kos közreműködésével máig is zajlik

Ha valaki netán bizonyos összefüggéseket vélne felfedezni a csillagkép egységek vaskúti elmélete és a Biblia teremtésmítosza között, az nem a véletlen műve. Míg a csillagkép motivációk az írás előtti korból erednek, és a földi teremtés mennyei kisugárzásából keletkeztek, addig a fennmaradásuk a csillagász Ősünk által a nép szájhagyományába adva, a nemzedékeken keresztüli tudati beágyazódásától függött. Szemben a Bibliánk már a modern információgyakorlás eredményeként, az írás fennmaradt töredékeiből keletkezett. Vagyis szerkesztett valóság! Hogy a csillagmitológiákból mi maradhatott fenn benne, az a Biblia szerkesztők hitbeli elkötelezettségétől függött. Ha rangsorolnánk, akkor a néphagyomány bizonyítékai elsőbbséget élveznének a szerkesztett változatokkal szemben. Vagyis a Biblia is csak az Atlantisz valóságából keletkezhetett.

    Föld új kozmikus évének időpont meghatározása:

Az alábbi alfejezetrészt a csillagászok ismerik, de más érdeklődő olvasó felé egy ábrával kísért magyarázatban mutatnánk be, hogy a földi időszámításban a legszigorúbb csillagászati törvényszerűségek érvényesülnek. Nem lehet csak úgy az új időszámításunk kezdő évét, a csillagászati koordinátákkal pontosan kijelölhető kezdőpontját, egyes szenzációhajhász elemeknek (pld: Heribert Illig, Kitalált középkor című könyve) ide-oda tologatni. Ami azt is jelentené, hogy a legsúlyosabb tudományellenes dolognak kellene lennie – és súlyos büntetés terhe mellett –, ha Jézus Krisztus születési évét is 297 évvel eltolni szándékozná valaki a valóságától. Mégis e hazug világunkban a büntetlenség kíséri az ilyen súlyos emberiség ellenes cselekményeket. A szólásszabadság nem fedezheti a hazug és tudományellenes törekvéseket. Csak azt nem értem, hogy miért maradt el a világ igaz és hallható tudománya hangjának viszont válasza, sőt büntetésügyi feljelentése az ilyen provokációk ellen. Hacsak ismét nem a tudomány magánérdekeltségű viszonyaihoz jutottunk-e el, ahol a társadalmak fennmaradása már nem is olyan fontos dolog?

Magyarázat az ábrához:

Az ábra a Guide 7.0 planetárium program segítségével készült: az állatöv mintegy 90 fok széles területén a csillagokat 5 magnitúdó fényességig ábrázolja sztereografikus vetületben, a csillagképek jelenleg érvényes határvonalának (sárga szín) és a fényesebb csillagok összekötő vonalának (zöld szín) feltüntetésével.

- A kék színű vízszintes vonal az ekliptika.

- A lila színű, az ekliptikához 23,5 fokban hajló egyenesek az égi egyenlítőt jelképezik, az alábbiak szerint:

  1 - A Gergely naptár szerinti Kr. e. 2160. évben;

  2 - A Gergely naptár szerinti Kr. u. 1. évben;

  3 - A Gergely naptár szerinti Kr. u. 2007. évben;

  4 - A Gergely naptár szerinti Kr. u. 2160. évben;

  5 - A Gergely naptár szerinti Kr. u. 4320. évben;

- Az A-val jelölt csillag a béta Arietis (Sharatan), a B-vel jelölt az omikron Piscium (Torcularis Septentri), az időszámításunk kezdetének tavaszpontjához közeli csillagok.

A világegyetemben minden tömeg a többire gravitációs vonzást fejt ki. A Naprendszer esetében  a Földre ható erők a keringési síkkal 66,5 fokos szöget bezáró forgástengelyt igyekeznek elbillenteni, amely erőhatásra a tengely egy kettős kúppalást mentén körbe jár kb. 26000 éves periódussal: ezt nevezzük (luniszoláris) precessziónak.

A csillagászatban leggyakrabban használatos két gömbi koordinátarendszer – egyenlítői és ekliptikai – alapiránya az ekliptika és az égi egyenlítő síkjainak azon metszéspontja, ahol a Nap éves útja során az éggömb északi felére lép: ezt nevezzük tavaszpontnak. Ez egy képzeletbeli pont, amely a fentebb említett precessziós mozgás következtében folyamatosan változtatja a helyét: az ekliptikán hátráló – azaz a Nap látszó mozgásával ellentétes irányú – mozgást végez. Pontosan meghatározhatóan, évi 50,3 ívmásodperc értékkel.

Az ábrán az 1-5 számokkal jelzett lila színű vonalak az égi egyenlítőt reprezentálva ezt a jelenséget mutatják öt időpontra, amint a magyarázatban le van írva. Mégegyszer kiemelve, hogy a 2. lila színű égi egyenlítői és a kék ekliptika vonalak metszéspontja a kérdéses kezdő év tavaszpontját is megjelenítik.

Az 1-2-4-5 egyenlítő-helyzetek ekliptikai hosszúságkülönbsége 30-30 fok, melynek megtételéhez megközelítőleg 2160 év szükséges.

Mivel az egyik ekliptikai koordináta, a hosszúság kezdő pontja az időben változó helyzetű tavaszpont, ezért az égi objektumok koordinátája mellett kötelező megadni azt is, hogy mely időpontra, ún. epochára vonatkoznak. Így az ábrán kiemelt két csillag Gergely-naptár szerinti 1. év március 21-i epochára vonatkozó ekliptikai koordinátái az alábbiak:

                                  lambda        béta

    béta Arietis:             6,177        8,415

    omikron Piscium:    359,896    -1,749

(Lambda az ekliptikai hosszúság, béta az ekliptikai szélesség, az értékek fokban.)

A témához szükséges megjegyezni két körülményt.

Először is a precessziós mozgás a valóságban elhanyagolható mértékben eltér a leírtaktól, ugyanúgy, ahogy a Föld minden mozgása és pályaparamétere változik az idők folyamán.

Másrészt az ábra méretarányából adódóan az ábrázolás időbeli pontossága nem jobb 11 évnél, mert egy pixel ekkora precessziós elmozdulásnak felel meg.

2007.08.10.

Vaskúti György

A befejezéshez közeledve megismétlem a tanulmány legfontosabb új fogalmait, szófejtéseit:

1. Történelmi özönvíz = az a határpont, mely a földtörténeti korok szerint a pleisztocén (jégkor) utolsó Würm IV. eljegesedésének felolvadása kezdetétől, a holocén (jelenkor) kialakulásáig tartó átmeneti időtartamának a számtani közepe.

2. Föld kozmikus éve = az a 26 ezer éves időegység, mely során a föld forgástengelye körbejár egy, az ekliptika síkjára merőleges tengely körül. A kozmikus év ismeretére és az időtartamának a zodiákus csillagképek szerinti 12 kozmikus hónapra való felosztása az 5.2. fejezetrészben, a csillagkép egységek vaskúti elméletében csúcsosodik ki. Ez az a fogalom, mely teljessé teszi a földi időegységek sorát, a legkisebbtől a legnagyobbig: másodperc, perc, óra, nap, hét, hónap, év, kozmikus hónap és kozmikus év.

3. Két fejlődési szakasz: az első szakasz maga az Atlantisz kora, és a második szakasz az Egyiptom kora megnevezéssel illethetőek.

4. Szfinx = Szent-Ősanya-fia-égi-nő-kőszentje.

5. Harmachis = Hunmagyarok-Napországának-története, egyszerűbben a Hunmagyarhon-története.

6. Birodalom = militarista erőösszpontosítás.

7. Szóthisz = Igazság-szava.

8. Atlantisz = A-teremtő-Ősanya-fehér-vagy-tisztamagyarok-tanyái.

9. Nagy Boldogasszony = Teremtő-boldog-mennyei-jó-ősanya.

A csillagász barátom sugallatával szeretném zárni gondolataimat: aki világmegváltó gondolatokkal kacérkodik, jól tenné, ha istenekkel parolázna. De mivel Ők a Mennyország lakói – és én még nem tervezem a hozzájuk költözésem –, s a világunk nagyjai pedig nem kíváncsiak a soraimra, a lehetőségeim köre bezárulni látszik. Ha a világteremtő isteneken felül álló Ősanya, a magyarok Nagy Boldogasszonya, aki szülte az egy Napisten fiát, akinek lényéből származnak a további mennyei istennők és istenek – s aki egyben a megszemélyesített Magyarok Istene – szeretné megmenteni a közvetve létrehozott halandó emberiségét, akkor cselekednie kell. Már meg kellett volna teremtenie az új és modern Héraklész vagy Herkules félistenét, aki képes lehetne az előttünk tornyosuló fenyegetettség legyőzésére. Ha már egyszer sikerült a segítségével a gigászokat legyőzni, talán még egyszer sikerülhetne.

Hogy megszületett e már az új hős Herkules, nem tudom! De napjainkra már a gigászok is átalakultak, mégpedig a globalizáció eszméjére, a haszonelvű magántulajdonra, a profit világpusztító járványára, a gradációs robbanásért felelős fogyasztói társadalomra, a világ haduraira, a hímsoviniszta pogány világvallásokra és nem utolsósorban a militarizmust kiszolgáló tudományokra, médiákra és kultúrára. Az ellenük való harc már akár a mitológiai Zeusz (Napisten) és Herkules (a kultúra megteremtője) hatókörét is túlnövi. A gigászok újra oly mértékben uralkodnak az emberiségen, hogy a tőlük való megszabadulásukra alig van remény. Nekem már, csak azaz egy feladatom látszik megmaradni, hogy a gondolataimmal béleljem ki az utat a reménybeli világmegmentő erő előtt. De kialakulni látszik egy fontosabb dolga is az emberiségnek, mégpedig egy valódi és egységes gondolati rendszer, az életfenntartó igaz filozófiának a kidolgozása a jövőnk megmentése érdekében. Hogy a siker érdekében lesznek-e segítőtársaim? Az a jövő függvénye.

A témánk egyik legfontosabb kérdéshez értünk. Hogyan ismerhető fel egy igazi világmegváltó Herkules, az önjelölt álherkulesek tömegeiből? Csak úgy, ha a világmegmentő gondolatisága azonosul a fenntartható élet valódi filozófiájával. Ha az élet elvárásai, és az Ő szellemisége találkozik, talán az igazit találjuk meg. Tudom, hogy a szándékom ellenére az írásom végére mégis a hit világába tévedtem és Herkules is csak a gondolatiságunkban létezik. De ha mégis eljön, mindennek kész kell lenni a cselekvéséhez. Hogy én megérem-e az életben a hős Herkulessel való találkozásomat, az egy dolog. De, ha az unokáink számára sem jönne el, az már életbevágó lehet. Az látszik biztosabbnak, hogy a hite nélkül már reményünk sincs a jövőnk megmentésére!

Vajon mi lehetne a tanulmány méltó befejező gondolata? Ha nem magának a csillagképek megfejtésének fontosságára mutató leglátványosabb és legdöntőbb bizonyítékának az ismertetése. Vajon, tudják-e az önmagukra oly büszke indoeurópai népek, hogy az általuk nagyra becsült Római Birodalom milyen nemzetiségi titkokat hordoz magában? Az előző menüpontban, a szláv népek eredettörténetében már leírt felfedezésemet most csillagászati eszközökkel bizonyítom, hogy az ókori Róma eredendően atlantiszi, vagyis ősmagyar nemzetségi alkotásként jött létre. Másként, az őskorban az özönvizek idejében az ősnép jelentős népágai költöztek, menekültek az itáliai félszigetre, ahol az őshazaival hasonló magas szintű ókori kultúrájuk fejlődött ki. És azután jött egy elszánt és hatékony de maroknyi nép, egy gazdag kereskedő asszír eredetű latin nemzetrész, hogy betelepülve a már létező Róma városa mellé, s az i.e. 5. századtól beépülve az ősnép hatalmába átvegyék Róma irányítását. Hatására az italikuszokkal (pld: Etruszkok) keveredett latinok létrehozzák a szemita jellegű, militarista hódító rabszolgatartó államformájukat, mely még napjainkban is ugyanazon elven működik Európában, mint egykoron a Római Birodalom korában. A birodalom romjain felépülő latin utódállamok, másként az atlanti országok azóta is folyamatosan exportálják a kizsákmányolás módszertanát az egész világunkra kihatóan, amit összefoglalóan ma globalizmusnak nevezünk.

De nézzük a bizonyítását. Milyen nyelvi eredetet mutat Itália = Olaszország neve? Etimológiája szerint: I = égi eredetű + tá = ta, tanyák lakói, ország + lia = Lea, Leó, vagyis az Oroszlán csillagkép mitológiáját megalkotó nép; Egybeolvasva: Itália = Égi-tanyák-oroszlánjai. Kiemelten az őslakói: ITÁLIAI = MENNYORSZÁG-OROSZLÁNJAI. De magának az olasz népnévnek is ugyanaz a jelentése, csak egy másik hangalakjában: olasz = ó-lány-szent-ősanya gyermeke(i). Utolsó példaként röviden a legnagyobb nemzetség néveredetéről: Etruszk = Hét-úr-szent-országa. De ugyanezt erősítené meg az összes többi óitáliai nemzetségek etimológiai felbontása. Csak megjegyezve, hogy a népnév hét úr mitológiai hite az akkor ismert hét bolygó = hét úr csillagászati tudásából keletkezett. Kibővítve az Etiópia, Hettita, Etruszk népágak fejlődési sorát alkotva meg, egyben az ősmagyar népek egy újabb fejlődési vonalának a megismerésével. És ugyanebből a hitvilágból táplálkozik a magyar nemzet Árpád honegyesítését megelőző etelközi hétvezér vérszerződésének mondája, valósága is.

Talán nem veszik zokon tőlünk, a szerzőktől, ha e tudományos jellegű csillagászati tanulmányunk befejezéséhez a tízezer évekkel ezelőtt keletkezett magyar népmesék egy közismert befejező szólásmondatát veszem igénybe: „aki nem hiszi, járjon utána”. Pontosabban, akik a minden oldalról bizonyított sorainkat mégsem hinnék el, miszerint a mai fejlett kultúránk egy az egyben az Atlantisz ősvilágában keletkezett és mi azóta is annak a gyümölcseiből táplálkozunk, a honlapom levelező programján írják meg kétségeiket, talán azokra is tudunk válaszokat megfogalmazni. Ha velünk együtt Önök is szeretnék megmenteni e sokszor nehézségekkel teli világunkat, csak a teljes társadalomtudományi igazságok birtokában tehetjük meg. Ahhoz pedig ismerni kell a természeti életforma atlantiszi megvalósításait. Ők, akik az igaz szó a Szóthisz szerint éltek, vagyis a fenntartható élet igaz filozófiája mentén, a ránk hagyatkozott tudásukat csillagászatilag kódolt üzeneteikben rögzítették. Ennek legfontosabb monumentális emlékműve a Nagy Szfinx valósága, és azaz ősnyelvi hagyaték, mely az Atlantisz Birodalmának nyelvében fejlődött ki. Akár tudomásul vesszük, akár nem, az indoeurópai kultúrákban a mai napig is az ősnyelvből kifejlődött nyelvszármazékokat beszéljük. Hiába próbálják egyesek eltitkolni a világgal, az atlantiszi ősnyelv egyenes ági örökségét a magyar nemzet hordozza magában. A fejlődés úgy tűnik már csak olyan, hogy hiába a magyar nyelv a világ ősnyelve, mégis az angol nyelv lett a napjaink világnyelve. A kérdés már csak az, hogy meddig?

Vaskút, 2007. 05. 02.

TÁCSI ISTVÁN

vissza<<<: tartalom, vagy

vissza a főlapra